Egyre több a hangulatos vidéki fesztivál, amik mesébe illő tájakat töltenek meg zenével, társasággal és élettel. A Paloznaki Jazzpiknik hét évvel ezelőtt egy kis udvari dzsemboriként indult, hogy mára négyhelyszínes fesztivállá nője ki magát.
Csak az ördög nem lesz ott a fesztiválon, ahol várhatóan idén sem lesz senki normális. Boban Markovič zenekara Tóth Gabival lép fel, játszik Lajkó Félix, a 25 éves Anima Sound System, és idén is remek színházi előadások töltik meg a tereket.
Székesfehérvár központjában idén zsinórban ötödjére tölti be a tereket a jazz július 30-tól augusztus 1-ig. A városban a hetvenes évek óta tartanak jazzfesztivált, amit akkor még a rádió élőben közvetített, és mivel a Videoton támogatta, a műfaj európai és amerikai világsztárjai is megfordultak itt. A rendszerváltás után hosszú szünet következett, és csak most kezd igazán újra magára találni a fesztivál, aminek a legfontosabb fellépőit mutatjuk be.
Idén már 28. alkalommal rendezik meg a Thealter művészeti fesztivált, aminek a középpontjában ezúttal a határon túli társulatok előadásai állnak. Ezek közül mutatunk be ötöt, amik közül kettőt a közép-európai színház aktuális fenegyereke jegyez.
Az ország egyik legkülönlegesebb hangulatú fesztiválja idén ünnepli a huszonnyolcadik születésnapját a Balaton-felvidéken, és idén is mindent bevetnek azért, hogy átállítsanak egy kellemesebb, vidékies életritmusra. Összeszedtük, miért érdemes idén is Kapolcs felé venni az irányt.
Mozizhatunk, érdekes sétákon vehetünk részt, és szombaton napnyugta után is libegőzhetünk a Libegők éjszakáján. Jó kikapcsolódást nektek!
Nemrég a Ceglédi Gyógyfürdő területén talált új otthonra a LB27 Reggae Camp, ami idén is öt napra Jamaicává varázsolja az ország egy kis szegletét. Bemutatunk néhány fontosabb nevet Bob Marley fiától Dél-Afrika legnagyobb reggae-sztárjának lányáig.
DiCaprio fergeteges Jack Nicholsonként, Benedict Cumberbatch fél Hollywoodot képes utánozni! Rendhagyó heti tévéajánló.
Az utolsó nap még több nagyobb durranást tartogat, így a fesztiválon vasárnapra sem lassul a tempó. A nagyszínpadon dj Snake, a veretős trap megasztárja őrjíti a népet, a Jäger aránában a Puerto Rico-i származú repper, Princess Nokia forrósítja a hangulatot.
A tavalyi nyár egyik legnagyobb netes sztárja is ott lesz pénteken a fesztiválon. A Man’s Not Hot című komikus trap számmal befutott Big Shaq ráadásul most jött ki egy újabb mesterművel.
A tavaly lemondott szigetes koncert után idén a Balaton Soundon bukkan fel napjaink egyik aktuális popsztárja, Rita Ora, aki először jár nálunk, és szintén először lép fel Magyarországon a Lean On című megasláger szerzője, DJ Snake. Az egyik legforróbb előadó Big Shaq, aki a Man's Not Hot című paródiaszámmal vált mémmé tavaly és a Puerto Rico-i származású Princess Nokia, aki most az egyik legfelkapottabb feltörekvő női rapper.
Hol van már a Bad Boys 3? És a Mátrix 4? A Top Gun 2 mellé ugye jön a Koktél 2 is? Rendhagyó tévéajánló.
Már május végén beköszöntött a kánikula, és a jelek szerint már itt is marad nyár végéig. Ne várj a nyaralásig, élvezd ki most a nyár jó oldalát!
Bond Aston Martinja, Mad Max Ford Falconja vagy az időutazó DeLorean a legmenőbb? A héten lesz időnk eldönteni, csupa közönségkedvenc filmet tűznek műsorra a tévécsatornák.
Mikor láttál utoljára bolgár filmet, kedves olvasó? Ugye, hogy vagy száz éve, vagy talán még soha? Itt az idő pótolni a rettentő hiányosságot a köldök nélkül született lány történetével.