Ilyen közel még sose voltunk a nyári szünethez, már tényleg csak pár nap, és a nyakatokba szakad a nagy szabadság, szóval a hétvége pont alkalmas arra, hogy nyárindító bulit üljetek. Mutatjuk is, hogy merrefelé érdemes nézelődni!
Nyakunkon a szünidő, és még előtte egy hosszú hétvége is befigyel, ami csurig lesz jobbnál jobb programokkal, talán elég csak annyit elöljáróban, hogy indul a Gyerek Sziget is. Szóval igazán semmi ok panaszra, hacsak az nem, hogy egyszerre nem lehet több helyen lenni, de ezen sajnos nem tudunk segíteni, a választásban viszont megpróbálunk!
Június első csütörtökén sem fogtok unatkozni, mivel a fővárost jobbnál jobb programok töltik meg. Tekintsétek meg mai listánkat!
Nem hiába vártuk már úgy ezt a hétvégét, most minden rólatok szól, és ezt úgy értjük, hogy tényleg minden. Programfronton még direkt mellényúlni sem lehet, akkora a gyereknapi túlerő. Könnyű elveszni a feldúsult kínálatban, úgyhogy mutatunk egy kis válogatást, hátha segít.
Érdemes lehet, így a gyereknap előtt picit rápihenni az élményre, hogy bírjátok majd az eszeveszett pörgést. Persze, ha szeretnétek bemelegíteni a nagy napra, akkor erre is remek lehetőségeket kínál ez a hétvége!
Ezen a pénteken megelevenedik a tavasz a Bartók Béla Boulevardon, mozizhatsz egész éjszaka, lesz színház, koncert, képzőművészet és távmozi is. Kattints és válogass!
Ma is sokféle programot kínálunk nektek a kikapcsolódáshoz. Böngésszétek át listánkat, találhattok benne fesztivált, színházat, tárlatvezetést és könyveseményt is. Jó szórakozást!
Ismét indul a hétvége, mi összeszedtünk hozzá egy csomó érdekes programot. Kattintsatok, görgessetek és válogassatok!
Általában egy szimpla hétvégén is meghatározó programelem a "mindent bele" családi nap, de jelen alkalom különösen kitüntetett ebben a vonatkozásban, mert 15-én ünnepeljük a családok nemzetközi napját, ami - mindenki örömére - rendesen megszaporította az említett programtípust. Lehet menni családostul vigadni mindenfelé. Szóval menjetek, jó lesz!
Kattints és válaszd ki a legjobb hétvége indító programot! Mi elsőre a Giro d'Italia Nagy rajtját ajánljuk.
Na most aztán beindul a jó idő szezon, lehet menni piknikezni, hasat süttetni, lubickolni a szabadtéri programokban, már csak választani lesz nehéz. Kicsit segítünk.
Ez a csütörtök sem telik programok nélkül, elvégre számtalan koncert, színház, fesztivál és kulturális program vár benneteket!