A Lost, a Star Trek - Az új nemzedék és a Csillagkapu is csak a maga korában volt jó széria, ma már lemondanák miattuk a nézők a streaming-előfizetésüket.
A Sárkányok háza 2. évadának újabb része mellett itt az Amazon fergeteges űrhajós-vígjátéka és a Beverly Hills-i zsaru 4 is!
A két híresség az 1997-es Istent játszva című filmben játszott együtt. Duchovny saját bevallása szerint ő már akkor tudta, hogy „egy igazi sztár van születőben”.
Az eredetileg az Apple TV+ számára forgatott Fly Me to the Moon annyira tetszett a tesztközönségnek, hogy a mozikban is bemutatják.
A nálunk is elképesztően népszerű költő, zenész és színész Vlagyimir Viszockij főszereplésével 45 éve készült sorozat egy olyan mocskos, veszélyes világot mutatott meg, ami hivatalosan nem is létezett.
Nagy valószínűséggel igen, de sokan aggódnak, hogy a túl gyors munkatempó a történet rovására megy majd.
Young G Béci, Nemazalány és Burai Krisztián segítségével két dalt is írtak a villalakók. VV Ruben számára viszont véget ért a játék.
Mozikban a Hang nélkül: Első nap, amely úgy előzményfilm, hogy nem bővíti ki semmiben a franchise világát. Cserébe van benne nagybetűs emberi dráma.
Abban a vérzivataros országban, ahol a könnyező Zámbó Jimmy-portré még ma is megannyi háztartásban a falidekor része, és ahol a konyhaszekrény tetején jól megfér egymás mellett kakaósdoboz és hupikék Szűz Mária-szobor, a pusztító giccs zenei fronton is tömegesen szedi áldozatait. Lássuk a hazai popzene Integető Macska-díjas előadóit a teljesség igénye nélkül!
Bár a gyereknevelésből borzasztó példát mutat, Sandler eddigi legtöbb pénzt hozó vígjátéka még ma is vicces. Azoban van pár érdekesség vele kapcsolatban, ami egyáltalán nem humoros!
A Vissza a jövőbe, az E.T. és a Bosszúállók esetében is a vágószoba padlóján landolt egy-egy érdekes jelenet.