Tetszettek a Pagony Kiadó Képtelen képrablás című mesekönyvének képei? A Magyar Nemzeti Galériában akár élőben is találkozhatsz velük, most ráadásul még egy izgalmas és játékos szakvezetést is kapsz hozzájuk.
Néha nem elég pár előzetes, tévéspot meg a plakát, a filmet másként is meg kell nyomni, és ilyenkor jönnek a legkreatívabb és legelborultabb ötletek - listánkon mindkettőből akad néhány.
1990. környékén a Skála Kópé már a kiégett kabalák szigetén töltötte száműzetését, az ország népében pedig élt a remény, hogy a „Jóska-Gyurka-véreshurka”- és a „nem lehet megunni”-kaliberű szellemi szőnyegbombázás befejeztével a reklámok univerzumában is beköszönt a rendszerváltás. Bizonyos értelemben így is történt, de nem állítjuk, hogy volt benne köszönet.
1940. július 7-én született a The Beatles egykori dobosa és egyben legidősebb tagja. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekességet a legendás zenészről.
Ahhoz, hogy egy film tényleg igazán emlékezetes legyen, tudni kell úgy lezárni, hogy arról még hosszú évekkel később is beszéljenek, legyen szó sokkoló fordulatról, a szálak elvarrásáról vagy a főhős megdicsőüléséről.
Jack Higgins regényének filmváltozata klasszikussá nemesedett, pedig a rendezőt igazából nem is érdekelte az egész, csak kellett a pénz horgászatra.
A Glee – Sztárok leszünk! című sorozat 2020-ban mindössze 33 évesen, csónakbalesetben elhunyt sztárja, Naya Rivera halálának évfordulója alkalmából megemlékezünk néhány hasonlóan szomorú esetről.
Ha ma csak néznél ki a fejedből a fárasztó hét után, akkor fusd át listánkat, válassz egy jó filmet, és kapcsold be a tévét!
Bár a kínálat meglehetősen szerény és szellős, azért ma csak lesznek filmes finomságok is. Ki is gyűjtöttük mind, nehogy lemaradjatok.
Ha egy szóval kéne mondjam, Veszprémbe lenne a helyes. Ajánlott programjaink közül ugyanis három van ott. Mind zene. Mind ugyanott. Ezt teszi a fülledt nyár, és a fesztiválok közötti fesztivál. A többi esemény meg csak lassacskán folyik, mint izzadság az embertesten. Azért válasszunk valamit!
Nikotinos szuperhősök, vérfertőzés, zenélés kajával, testhorror és egy szamár mint főszereplő. Ezek voltak a fesztivál legfurább filmjei.
Távol álljon tőlünk, hogy gendervitába bonyolódjunk, de lássuk be, a forgatókönyvírókat gyakran erős patriarchális szemlélet vezérli az elmebeteg erőszaktevők kiagyalása során. Márpedig a szocio- és pszichopátia nem csak a férfiak kiváltsága! Lássunk rá néhány példát az ún. gyengébbik nem képviselői közül!
Bő egy hónapja töltötte be 82. életévét minden idők egyik legismertebb baritonja, a július 12-én Budapesten koncertező walesi énekes. Az aktualitások kapcsán összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.
Az akciófilmek, a háborús eposzok vagy éppen a sci-fik alapvető kelléke, dramaturgiai csúcspontja a mindent eldöntő nagy leszámolás, a tűzharc, ahol repülnek a golyók, fröccsen a vér, összerándulnak a testek. De kik csinálták a legjobban?
Minden filmet úgy kell elkezdeni, hogy a néző felkapja a fejét és még többet akarjon, és ehhez a legjobb módszer a lehető legütősebb dalt a lehető legjobban felhasználni, aztán hadd szóljon!
A Férfias játékok és a Végveszélyben rendezője a fiatal Angelina Jolie-t és az ágyhoz kötött Denzel Washingtont küldi egy kegyetlen sorozatgyilkos nyomába.
Július 7-én ünnepelte 52. születésnapját az egyik legnépszerűbb magyar színész, aki végzett grafikusból lett énekes egy együttesben, majd színpadi színész, végül mozisztár. Összeszedtük, miket szeretünk a legjobban tőle.