Programkereső
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ HÍREK ✰ ✰ ✰ KLIPEK ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Átadták az Artisjus-díjakat: Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is díjat nyert
2024-ben is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el.
Live Nation Koncert Hét
2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation 2019 óta kínálja a hazai rajongóknak egy héten keresztül az engedményeket a különböző koncertekre.
Fonogram-életműdíjat kapott a 50 éves Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
A Fonogram-díjakat - az életműdíjak kivételével - múlt szombaton adták át a budapesti Barabás Villában.
Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2024-es nyertesek
Huszonegyedik alkalommal, ezúttal a budapesti Barabás Villa patinás falai között adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat.
Újabb öt romapop-himnusz, mely szétkerázza a szürkeállományt
Melyik veretőgép/bulibáró/dzsanázókolosszus prezentálta a legszürreálisabb romapop-indulót? Dacolva a lehetetlennel, megpróbáltuk csokorba gyűjteni.
Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!
Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
Koncertek mostanában
Cadenza - Fülep Márk fuvolaestje
máj. 10. 18:00 - BMC - Könyvtár - BudapestHangár Könnyűzenei Központ növendékei
máj. 10. 18:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémZaporozsec
máj. 10. 18:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémEzeröcsi | Vaklárma | NoWay | FAQ | Red Rockets
máj. 10. 18:30 - S8 Underground Klub - BudapestAjtai Péter Mingus! Mingus! Mingus!
máj. 10. 18:30 - Rákóczi tér - BudapestKlasszikus és jazz
máj. 10. 18:45 - Sára Sándor vetítő- és koncertterem - BudapestMáraiKör Akusztik | Boggie koncert
máj. 10. 19:00 - Márai Sándor Művelődési Ház - BudapestHorsa Banda lemezbemutató
máj. 10. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestSzámháború: egy5egy vs kisbetűs ünnepnapok
máj. 10. 19:00 - Akvárium Klub - BudapestMAJRÉ és a Waiting Room szétbontják a Dürert
máj. 10. 19:00 - Dürer Kert - BudapestÚj hullámok Moses Yoofee Trio / Sinnoi
máj. 10. 19:00 - Trafó - BudapestOMEGA SUN (SLO) | LAMBDA (CZ) | RAKSHA BANDHAN
máj. 10. 19:00 - RIFF Budapest - BudapestPéntek13 - Oláh Gergő és Zenekara
máj. 10. 19:00 - Angyalföldi József Attila Művelődési Központ - BudapestKlezmer péntek vacsorával: SabbathSong Klezmer Band
máj. 10. 19:00 - Spinoza Színház - BudapestHotzi Enikő (fuvola) DLA zárókoncertje
máj. 10. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestSofi & The Funktazi
máj. 10. 19:30 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémBudapest GipsyFest DAY1
máj. 10. 19:30 - A38 Hajó - BudapestSzabadi Andrea - Hangok a handpan szárnyán
máj. 10. 19:30 - AGORA Mozgástér | Galéria | Café & Tea - BudapestSzabó Balázs Bandája
máj. 10. 19:30 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémBudapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván
máj. 10. 19:45 - Müpa - BudapestPiaf Symphonic
máj. 10. 20:00 - BOK Csarnok (SYMA) - BudapestDJ Bootsie Kvartett és a Heuréka Pop Orchestra - Bartokosmos
máj. 10. 20:00 - Budapesti Városháza Díszterme - BudapestBordó Sárkány - 5
máj. 10. 20:00 - Barlang, Dunaparti Művelődési Ház - SzentendreLisztes Jenő cimbalom project feat. Roby Lakatos
máj. 10. 20:00 - Rákóczi tér - BudapestBerka Együttes moldvai és vonós táncháza
máj. 10. 20:30 - Fonó Budai Zeneház - BudapestMargaret Island
máj. 10. 21:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémEELKE KLEIJN ● ROY ROSENFELD
máj. 10. 21:00 - Cinema Hall Budapest - BudapestPEPITA w/ TOLO & FALCAO + AESZTETIK + BEN DOVER + VLADISLOW LIVE + FANYARKA G
máj. 10. 22:00 - Gólya - BudapestTrashkarácsonyi buli ☾ Nights of Budapest Park
máj. 10. 22:00 - Budapest Park - BudapestShake it ☾ Nights of Budapest Park
máj. 10. 22:00 - Budapest Park - BudapestBackstreet's Back ☾ Nights of Budapest Park
máj. 10. 22:00 - Budapest Park - BudapestFree BJC Jam Session: Oláh Kálmán Jr. Trio
máj. 10. 22:30 - Budapest Jazz Club - BudapestAkva Waves pres. Felipe Gordon
máj. 10. 23:00 - Akvárium Klub - BudapestALIGNMENT (KNTXT)
máj. 10. 23:30 - Akvárium Klub - BudapestMidnight Music - Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván
máj. 10. 23:30 - Várkert Bazár - BudapestMiranda Liu (hegedű), Rózsa Gerda (oboa), Móré László (brácsa), Aranyos János (gordonka)
máj. 11. 11:00 - Régi Zeneakadémia - BudapestZenebeszéd - Ravel: Couperin sírja
máj. 11. 15:00 - Sára Sándor vetítő- és koncertterem - BudapestRuttkai KultúrPark: Kodachrome- Simon and Garfunkel dalok
máj. 11. 16:00 - Ruttkai Éva park - BudapestBudapest GipsyFest DAY2
máj. 11. 18:00 - A38 Hajó - BudapestHangár Könnyűzenei Központ növendékei
máj. 11. 18:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémFunktasztikus, Bobakrome, MC Gőz x Artoscsaba
máj. 11. 18:30 - Kertem - BudapestRebel | Atomic | Dawn of Darkness | Fekete Pont | Meatgrinder
máj. 11. 18:30 - S8 Underground Klub - Budapest"ArTRIUM 2024” – a Bartók Rádió tavaszi kortárszenei hangversenysorozata (V/1. rész)
máj. 11. 19:00 - Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola - KecskemétB52 "10 éves és még mások" születésnapi koncert
máj. 11. 19:00 - BackStage Pub - BudapestPULP Open Air party
máj. 11. 19:00 - Pavilon Kert - BudapestSTAIN (SRB) | ARKAS | LIKVIDÁTOR | HANGMAN JACK
máj. 11. 19:00 - RIFF Budapest - BudapestLokálVokál - Új helyszínen!!!
máj. 11. 19:30 - Fonó Budai Zeneház - BudapestCaroline Street
máj. 11. 19:30 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémPontEz és HIJACK koncert: Újra együtt a belváros szívében!
máj. 11. 20:00 - Hunnia Art Bisztró - BudapestMaszkura és a Tücsökraj
máj. 11. 20:00 - DANTE Közösségi Alkotótér - BudapestHorváth Tamás
máj. 11. 20:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémKORDA 85 Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow
máj. 11. 20:00 - Papp László Budapest Sportaréna - BudapestIGEN Jazz Quartet
máj. 11. 20:00 - IF Cafe - BudapestRequiem Gerenday Ágnes emlékére
máj. 11. 20:00 - Szent István Bazilika - BudapestWizművek
máj. 11. 20:30 - Café Zsivágó - BudapestZúzunk az Éjszakában // Fluor Tomi & Juhász Laci dj set ☾ Nights of Budapest Park
máj. 11. 22:00 - Budapest Park - BudapestHands up! ☾ Nights of Budapest Park
máj. 11. 22:00 - Budapest Park - BudapestHaccacáré ☾ Nights of Budapest Park
máj. 11. 22:00 - Budapest Park - BudapestMakrohang
máj. 11. 22:00 - Gizella Napok Veszprém - VeszprémBudapest Park Házibuli XXL ☾ Nights of Budapest Park
máj. 11. 22:00 - Budapest Park - BudapestFree BJC Jam Session: Egri János Jr. Trio
máj. 11. 22:30 - Budapest Jazz Club - BudapestHOT SPOT SPECIAL - Barnacle Boi (USA), brothel. (USA)
máj. 11. 23:00 - A38 Hajó - BudapestPaul Van Dyk presents: VENTURE X
máj. 11. 23:00 - Akvárium Klub - BudapestAutizmusbarát kakaókoncert
máj. 12. 11:00 - Budapesti Fesztiválzenekar Székháza - BudapestOrgonaExpedíció - Audiencia a hangszerek királynőjénél
máj. 12. 11:00 - Müpa - BudapestCarson Coma Akusztik Trió
máj. 12. 16:15 - Szabadság tér - BudapestOmnibusz Koncertek
máj. 12. 16:45 - Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont - BudapestKoncert a téren: Péch Lóránt Trio
máj. 12. 17:30 - Liszt Ferenc tér - BudapestÚj lélek/Zene est
máj. 12. 18:00 - Deák téri evangélikus templom - BudapestNyárindító alter-indie mulatság a Gödörben - Blank Verse x NAKED QUEEN x HéBa
máj. 12. 18:30 - Gödör - BudapestSapporotól Budapestig - Takuma Onodera (JP) zongorakoncertje
máj. 12. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestNeil Young Sétány - Ketten vagy hárman
máj. 12. 19:00 - Marczibányi Téri Művelődési Központ - BudapestElectric Guitarlands
máj. 12. 19:00 - Analog Music Hall - BudapestBudapest GipsyFest DAY3
máj. 12. 19:00 - A38 Hajó - BudapestLisette Oropesa dal- és áriaestje
máj. 12. 19:30 - Magyar Állami Operaház - BudapestSilvio Celeghin (orgona, IT)
máj. 12. 19:30 - Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom - BudapestSaya Noé, Tolvai Reni, Antonia Vai – Dalszerzők köre #4
máj. 12. 19:30 - Magyar Zene Háza - BudapestVoice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo
máj. 12. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestJAZZFEST BUDAPEST: TGB Trio
máj. 12. 20:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestTomcic Roland (klarinét)
máj. 13. 18:00 - Zeneakadémia - BudapestKorossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 3. | Bartók, Haydn és Stravinsky
máj. 13. 19:00 - BMC - Koncertterem - BudapestFonó Session: ír session
máj. 13. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestAlpha du Centaure (FR) / Kiyazami / Highbay
máj. 13. 19:30 - RIFF Budapest - BudapestJAZZFEST BUDAPEST: Intergeese feat. Robert Wypasek
máj. 13. 20:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestKovács Linda - Balogh Tamás
máj. 13. 20:00 - IF Cafe - BudapestTuesday Madness 2024 @ A38 ORRTERASZ
máj. 14. 17:00 - A38 Hajó - BudapestA Duo Klavi-Art estje
máj. 14. 18:00 - Ötpacsirta Szalon / FSzEK Zenei Gyűjteménye - BudapestFonó Session: Gyimesi örömzene és nótázás
máj. 14. 18:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestMuzsikusok kávéháza: Bangó János és zenekara
máj. 14. 19:00 - Magyar Zene Háza - BudapestLOTURA (ES) | MINDGATE
máj. 14. 19:00 - RIFF Budapest - Budapest„ArTRIUM 2024” – a Bartók Rádió tavaszi kortárszenei hangversenysorozata (V/2. rész)
máj. 14. 19:35 - Magyar Rádió 6-os stúdiója - BudapestMAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
máj. 14. 20:00 - BMC - Opus Jazz Club - BudapestLukács Márton Trió
máj. 14. 20:00 - IF Cafe - BudapestVibe Changers x Andy Hefler (Kéknyúl) x Busa Pista (Irie Maffia) x Sárkány Fanni (2023-as évad győztese)
máj. 14. 20:00 - Magyar Zene Háza - BudapestAz InfoRádió bemutatja: Kiss Attila Band
máj. 14. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE Open Jam: Arató Illés Trio
máj. 14. 22:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE bemutatókoncertek
máj. 15. 13:00 - Budapest Jazz Club - BudapestANCST [de] × VLKN × IGOR (dupla lemezbemutató)
máj. 15. 19:00 - Dopamin - BudapestPuskás Levente (szaxofon), Váradi Judit (zongora)
máj. 15. 19:00 - Régi Zeneakadémia - BudapestKrisztina Klasszik | Kiss Gy. László (tárogató)
máj. 15. 19:00 - Márai Sándor Művelődési Ház - BudapestSZÓSZÓLÓK – dalszövegírók, dalszerzők a K11 színpadán
máj. 15. 19:00 - K11 Művészeti és Kulturális Központ - BudapestFonó Szerda tánctanítás és táncház: Feketelaki táncok (Új táncanyag)
máj. 15. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestOrff: Carmina Burana
máj. 15. 19:30 - Müpa - BudapestPublic Memory (USA)
máj. 15. 20:00 - A38 Hajó - BudapestFree BJC Jam Session: Tálas Áron Trio
máj. 15. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestTrevor Watts Eternal Triangle
máj. 15. 20:00 - Lumen kávézó - BudapestVictor Wooten & The Wooten Brothers
máj. 15. 20:30 - Erkel Színház - BudapestJazzaj - Figyelem és szabadság
máj. 15. 20:30 - Marczibányi Téri Művelődési Központ - BudapestWednesday Open Jam: Gyárfás István Trio
máj. 15. 22:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE bemutatókoncertek
máj. 16. 13:00 - Budapest Jazz Club - BudapestBach, Elgar, Sosztakovics - kamaraest
máj. 16. 18:00 - Ötpacsirta Szalon / FSzEK Zenei Gyűjteménye - BudapestEDT-kor Ногу свело! в Будапеште
máj. 16. 18:30 - A38 Hajó - BudapestTititá Népdalkör
máj. 16. 18:30 - Hunnia Art Bisztró - BudapestVilágjáró művészeink
máj. 16. 19:00 - Szent László Közösségi Ház - BudapestNagyElőadó - Döntő
máj. 16. 19:00 - Dürer Kert - BudapestVersenygyőztesek - Király Ádám (zongora) A Great Piano Master Online Nemzetközi Zongoraverseny győztese
máj. 16. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestKOBUCI Szezonnyitó táncház // Kalász Banda // Csürrentő Együttes
máj. 16. 19:00 - Kobuci Kert - BudapestA fúzió - világpremier - A Budafoki Dohnányi Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar közös koncertje
máj. 16. 19:00 - Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ - BudapestSzinténzenész Szimpózium - Gerendás Péterrel és Zentai Márkkal
máj. 16. 19:00 - Karinthy Szalon - BudapestStravinsky tükörben 3. – Ikonok és mozdulatok
máj. 16. 19:30 - Magyar Zene Háza - BudapestLászló Attila Fusion Circus
máj. 16. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLakatos Ágnes (ének) - Oláh Kálmán (zongora): Soaring
máj. 16. 20:00 - BMC - Opus Jazz Club - BudapestBére Banda: Talált Tárgyak lemezbemutató és táncház
máj. 16. 20:30 - Fonó Budai Zeneház - BudapestPure Lust x LavaLava x Santsat ☾ Nights of Budapest Park
máj. 16. 22:00 - Budapest Park - BudapestPéntek
Bëlga, support: Dé:Nash, Mikee Mykanic
Budapest Park, május 10., 18:00
Ha játszik a Bëlga május 10-én a Parkban az a baj, ha nem játszik, az a baj…mindegy, majd megszokod! Jegyek 12.04. 10:00 órától elérhetőek!
MAJRÉ és a Waiting Room szétbontják a Dürert
Dürer Kert, május 10., 19:00
MAJRÉ:A hadjárat folytatódik, a sebzettarcú goofy gyerek és bandája ezúttal a Dürer Kertet rombolja szét, az egyik legvagányabb feltörekvő zenekarral közösen. MAJRÉ, Gabó, Bene, Áron és Krisz a szokásos inzultusokkal készülnek, na meg a célegyenesben lévő album dalai közül is megmutatnak néhány újabb opust. Sírás-rívás-veretés, kihagyhatatlan péntek esti hepaj. Waiting Room:Néha széttorzított, energikus csapatás, máskor visszafogott és melankolikus. Valamennyire modern és (jobb jelzők híján) alternatív, valamennyire klasszikus és ismerős. De a lényeg az, hogy zenének zene, tőlünk, igazából bárkinek.
Új hullámok Moses Yoofee Trio / Sinnoi
Trafó, május 10., 19:00
Egy jegy - két koncert. Zenei világok izgalmas találkozója egy este alatt a Trafó színpadán. A koreai zeneipar termékei már nem ismeretlenek hazánkban. Legyen szó K-popról, sorozatok vagy filmek betétdalairól, biztos fel tudunk idézni legalább egyet. A SINNOI formáció május 10-i koncertje pedig nem csupán elhozza hozzánk a koreai jazz műfaját, hanem egy nemzetközi csereprogram kezdete is a két ország jazz muzsikusai között. Az idén hároméves JazzFest Budapest, valamint a nagy hírű dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál együttműködésének mérföldköve, melyet több kölcsönös fellépés is követ majd az év során.A zenei partnerség első állomásaként idén május 10-én 19 órakor a Trafóban a SINNOI együttes lép színpadra, amely a hagyományos koreai zene (gugak) és a jazz ötvözésével új utakat nyitott a koreai zenei életben. Az együttműködés folytatásaként idén októberben a Jarasum Jazz Fesztiválon a Nagy Emma Quintet különleges dalaival mutatkozik be a távoli ország hallgatóságának. Novemberben pedig országszerte koreai formációk lépnek fel, hogy elkápráztassák a magyar közönséget.A koreai jazz zene új útja „A SINNOI egy csodálatos meglepetés. Csak figyeljük, ahogy ez az egyedülálló zenekar a következő évtizedben világszerte életben és virálisan is terjedő kultikus jelenséggé válik.” – Max Reinhardt (Soho Radio)A jazz, a koreai tradicionális zene és az elektronikus hangzás egyedülálló kombinációja hozza létre a SINNOI hangzását, amely valóban eredeti és kivételes azáltal, hogy elmossa a műfajok közötti határokat és integrálja a különböző elemeket egymással.A SINNOI oszlopos tagjai a koreai jazzszíntér meghatározó jelenségeként ismert Wonsool Lee nagybőgős, valamint Bora Kim, aki a Gyeonggi tartományi népdal (Gyeonggi minyo) és a klasszikus koreai ének (jeongga) világában egyaránt otthonosan mozog. A formáció az elektronikus hangzás művészével, Godammal, valamint a koreai bambuszsíp (piri) mesterével, a 2023-ban újonnan csatlakozott Nayeon Leevel egészül ki, aki piri- és taepyeongso játékának mestere. Az együttes a tradicionális koreai ének, a piri, a jazz nagybőgő, valamint az elektronikus zene jellegzetességeinek kombinálása révén a műfajok határait elmosó, új zenei hangzást hozott létre, amely mérföldkövet jelent a kortárs koreai zenében.A „sinnoi” vagy más néven „sinawi” kifejezés eredetileg olyan hangszeres zenekari műfajt jelöl, amely az egyik legrégebbi koreai zenei formára, a sámánzenére vezethető vissza. Ez a műfaj elsősorban a hangszerek eltérő zenei ismertetőjegyei közötti harmónia elérésére helyezi a hangsúlyt. Ahogy a neve is mutatja, a SINNOI formáció célja, hogy új zenei variációkat alkosson meg a hagyományos koreai zene, a jazz és az elektronikus hangzás három építőeleméből.
The Qualitons lemezbemutató
Magyar Zene Háza, május 10., 19:30
Az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó zenekara, a Qualitons 2022 tavaszán, a csúcson jelentette be feloszlását. A történet azonban itt mégsem ért véget.Az alkotó közösségként működő formáció néhány tagja elvárások nélkül, a zenélés öröméért újra összejött a próbateremben. Így született újjá a Qualitons, amely jelenlegi felállásában (Boros Levente, Hock Ernő, Menyhei Ádám, Szőke Barna, Weil András) egy új fejezetet nyit a zenekar történetében. Saját bevallásuk szerint kamaszos lendülettel vágtak neki a munkálatoknak.Tavasszal megjelenő új lemezük sokkal jammelősebb, és hangulatában egységesebb lesz, annak ellenére, hogy az afrobeat, a hiphop, az elektronikus hangszerelés, sőt még a nyolcvanas évek bűnüldöző sorozatzenéje is megjelenik rajta. A közönség május 10-én a Magyar Zene Házában hallhatja majd először a teljes album anyagát, de természetesen a repertoárba a Qualitons korábbi érájából is csempésznek majd jó néhány dalt.A Qualitons első magyar zenekarként kapott meghívást Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP ikonikus stúdiójába. Végigkoncertezték a fél világot Németországtól Spanyolországon át Franciaországig. Állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték.Három népszerű nagylemezzel, egy elsöprő sikert arató, a legendás Kex zenekar előtt tisztelgő Kexek című EP-vel, illetve egy dupla teltházas lemezbemutatóval a hátuk mögött jött a feloszlás híre, amire meg most érkezett az örömteli visszatérés bejelentése. Pláne öröm, hogy rögtön egy nagylemezzel érkeznek, amit a Zene Házában hallhat a közönség élőben először.
Budapest GipsyFest DAY1
A38 Hajó, május 10., 19:30
19:30 Oláh Gergő Akusztik20:30 MazsiMó-GipsyMó - Rumba Catalana21:30 Lerom22:30 Etnorom Három napos bérlet: 10.000 ftNapijegy: 4500 ft
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ SZombat ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Dzsúdló
Budapest Park, május 11., 18:00
Faszitok behúzta az Arénát, kipihente magát, pacek rendben, úgyhogy megmutatja, hogyan tovább. A ‘24-es szezon padlógáza lesz ez a koncert: új setlist, friss tematika, ilyenek – a Dzsúdló-projekt négy évének grandiózus összegzése után érkezik az upgrade. Pedig már az előző verzió is mekkorát ment! Május 11., aki érzi, hasítson velünk, kapaszkodni ráér később!
Alvin és a mókusok
Barba Negra (Red Stage), május 11., 18:00
"Kedves Barátaink!2024. május 11-én visszatérünk a Barba Negrába, amely koncerten a 30 év legnagyobb slágerekből állítunk Nektek össze egy csokrot! Extra hosszú műsorra készüljetek, vendégzenekar ezért nem lesz. Várunk Titeket szeretettel!" Az esti program:18:00 Kapunyitás20:00 ALVIN
KORDA 85: Korda György & Balázs Klári
Papp László Budapest Sportaréna, május 11., 20:00
" Gyere el is és köszöntsük fel együtt egy hamisítatlan SHOW keretein belül Korda Györgyöt, a 85. születésnapján.A Fonogram Életműdíjas sztárpártól olyan slágereket hallhatunk majd mint a "Reptér", a "Lady N", a "Mamma Maria" vagy az 1958-ban született az első sláger, a 'Szeretni kell'! 65 éve ugyanazzal a fénnyel ragyog álló csillagként, ennek ékes tanúbizonysága, hogy 2023 tavaszán a fiatalok kedvenc szabadtéri koncert helyszínén, a Budapest Parkban is teltház előtt lépett fel feleségével és állandó énekes partnerével Balázs Klárival karöltve, ahol több mint 10.000 rajongóval buliztak együtt. Korda György 85 évesen is példát mutat stílusból, eleganciából és alázatból, óriási tisztelet övezi korosztálytól függetlenül. Ilyen még NEM volt és NEM is lesz!Egy megismételhetetlen koncertélmény 2024.05.11-én, szombaton, a Papp László Sportarénában! Vedd meg a beszállókártyádat és repüljünk együtt!!"
LokálVokál - Új helyszínen!!!
Fonó Budai Zeneház, május 11., 1930
"Szoktál a zuhany alatt énekelni? ... Akkor hozd el ezt a hangot a Fonó Budai Zeneházba május 11-én és énekelj velünk!" A LokálVokál Magyarországon egyedülálló kórusélmény a pesti éjszakában, egy itallal a kézben, egy popdallal és Veled a főszerepben. Ez már önmagában elég jól hangzik. De három szólamban még jobban!Az esemény résztvevői varázslatos átalakuláson mennek keresztül és válnak igazi kórussá az este végére. A közel kétórás, élőzenével kísért show felhőtlen kikapcsolódást kínál mindenkinek, aki szívesen megtapasztalná az éneklés felszabadító erejét.Az este szakmai vezetője Pejtsik Panna, aki azon túl, hogy tapasztalt kórusvezető, magával ragadó energiával és könnyed profizmussal alakítja a különböző énektudással érkező résztvevőket egyetlen este alatt legendás kórussá!Zenei előképzettség egyáltalán nem feltétele a részvételnek, és tényleg nem kell semmivel készülnöd - csak gyere el a saját koncertedre!Bővebb infóKapunyitás: 19:00 (hangszálak bemelegítése a pultnál)Kezdés: 20:00 A program része, hogy a rendezvény profi stábja megörökíti a produkciót, így lehetőséged lesz megosztani az élményt a barátaiddal, családoddal és a jövőben bármikor felidézheted az emléket.Minden résztvevő a jegyvásárlással egyidejűleg beleegyezik, hogy a kép-, hang- és videó felvételeken szerepelhet.Belépés kizárólag 18 éves kortól, illetve felnőtt kísérettel 14 éves kortól!
Maszkura és a Tücsökraj
DANTE Közösségi Alkotótér, május 11., 20:00
A 2007-ben alakult Maszkura és a Tücsökraj az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, mely folyamatos sikerrel koncertezik a hazai klubokban és fesztiválokon. Az erdélyi származású, cilinderes Maszkura egyedi megjelenése és zenei világa adja meg a csapat jellegzetes stílusát. Az önkifejező szövegeihez tökéletes zenei alapot biztosító zenekarral közösen alkotják a dalokat.
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ vasárnap ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Nyárindító alter-indie mulatság a Gödörben - Blank Verse x NAKED QUEEN x HéBa
Gödör, május 12., 18:30
Egy este, egy színpad, tripla élvezet!Ez vár rátok május 12-én a Gödörben, ahol tesznek majd arról, hogy bemelegedjenek a hangszálaitok és lábaitok a nyári szezonra. Lesz tánc, ének, mulatság, talán még könnyek is, a lényeg, hogy ismét együtt lesztek, és buliztok egy hatalmasat KÖZÖSEN!Tervezett timestep 18:00 - kapunyitás19:00 - HéBa20:00 - NAKED QUEEN21:00 - Blank Verse
Saya Noé, Tolvai Reni, Antonia Vai – Dalszerzők köre #4
Magyar Zene Háza, május 12., 19:30
Km.: Saya Noé (gitár, ének), Tolvai Reni (ének), Antonia Vai(ének), Várnai Szilvia (zongorakísérő), moderátor: Csepelyi Adrienn A Dalszerzők köre eseményeinken mindig izgalmas, intim hangulatú, új ismereteket felderítő beszélgetések alakulnak ki népszerű dalszerző-előadók között. Ezúttal Saya Noé, Tolvai Reni, Antonia Vai a három vendég, Csepelyi Adrienn kulturális-újságíró a beszélgetőtárs-moderátor.A dalszerzők persze zenélnek is, meg mesélnek, műhelytitkokat osztanak meg, a nézők pedig kicsit betekinthetnek a színfalak mögé. Eltérő módszerek alapján láthatjuk, hogyan lesz dallamtöredékből, szövegrészletből egész, mitől működik egy ötlet, mi lobbantja fel az ihlet szikráját. Spontán reakciók, improvizatív helyzetek, váratlan felismerések és örömteli megismerések. Saya Noé hangulatos alternatív pop-noir hangzásáról ismert, amely sajátos, kórus hatású énekharmóniákat kever erős, sötét basszusokkal. Zenéjében megjelenik az electronica, triphop, trap, downtempo, uk garage és a house műfaji jellegzetességek is. Saya Noé, Malajziában, Kuala Lumpurban nőtt fel, klasszikus zenész családban. Magyarországra költözését követően, klasszikus gyökereit popzenére cserélte, majd a budapesti imPro School-ban tanult zenei producernek és indította el a karrierjét. 2020-ban együtt dolgozott a Grammy-díjas lemez producerrel, Matt Lawrence-szel (UK). Később a Nemzeti Kulturális Alap Magyarországi Zenei Támogatási Programja is választotta (2020) első teljes albumának elkészítéséhez. (Museum of Sins).A HOTS magyar zeneiexport iroda, top 10-es listáján állandó szereplő, mint az egyik legpotenciálisabb hazai produkció, amely képes lehet a nemzetközi színtéren is meg állni a helyét. 2022-ben Artisjus-díjat kapott, mint az év könnyűzenei dalszerzője és alkotója. Saya Noé 2023-ban független előadóként a Spotify Equal kampányának a nagy követe lett. Legújabb albuma 2023 szeptember végén jelent meg, Jupiter címmal. Saya Noé a magyarországi major fesztiválok rendszeres fellépője. Az énekes-dalszerző 2022-ben indult útjára a nemzetközi vizeken, fellépett az Exit Fesztiválon (Szerbia) és az Ibis saját rendezvényén (Lengyelország). Saya Noé a legsikeresebb magyar zenész a Twitch-en. 44000 nemzetközi követője, hetente többször nézheti élőben. Antonia Vai svéd-magyar énekesnő, dalszerző és zenei producer. Mint énekes-dalszerző megteremtette saját zenei univerzumát, amelyben a dalok személyes tartalma egybefolyódik a mitosz, a mese és a valóság elemeivel. A szövegekben rejlő történetek a dalok kiindulópontjai. Vai zenéje ötvözi a folk, a soul, a jazz és az alternativ pop stíluselemeit. Műfaji sokszínűségét különleges dallamok, szuggesztív hangulatok és egy sajátos énekhangszín egyesiti.Stockholmban született és nőtt fel, otthonában fontos szerepet játszott egy zongora, amelyen kisgyermek kora óta játszott és írt dalokat. A konyhában gyakran szóltak Leonard Cohen, Nina Simone, Tom Waits, Tracy Chapman, Cseh Tamás és a svéd Cornelis Vreeswijk dalai. Erős, elbeszélő szövegek jellemezték ezeket a dalokat, svéd, magyar és angol nyelven. Antonia többféle zenei műfajban gyökerező alkotói tevékenységét ez a sokféle kulturális identitás alapozta meg. Zenei iskolába járt, ahol a kórusokban svéd népdalokat énekeltek, miközben odahaza, titokban, százszámra írta saját dalait. A dalok, kezdettől fogva, mint naplójegyzetek, a körülötte zajló élet eseményeit tükrözték. 18 évesen zenekart alapított és a stockholmi poetry slam-szinpadokon énekelte előszőr dalait. 2013-ban Budapestre költözött, kis bárokban és klubbokban zenélt, és hamarosan a magyar underground zenei élet egyik meghatározó előadójává vált.A Budapestre költözést követő években több lemezt készített és jelentett meg, több videóklipjét maga rendezte és forgatta, zenekarával turnézott és fellépett számos klubban és fesztiválon, itthon és külföldön (Eurosonic Noorderslag (NL), Elbjazz Festival (D), Grape Festival (SK), Waves Vienna (AUT), Zandari Festa (KO), Live at Heart (SE). Az Artisjus által az év dalszerzőjének jelölték, két önálló teltházas koncertet adott a Művészetek Palotájában, 2018-ban döntőbe jutott a Nagyszínpad Tehetségmutató versenyén, nemzetközi énekesnők előzenekaraként szerepelt, mint Selah Sue (BE) és Yasmine Hamdan (LB). Emellett körbeturnézta az országot a Quimbyvel, színpadon állt magyar előadókkal, mint Kistehén, Sena, Saiid, Bohemian Betyars, Belau és olyan külföldi előadókkal, mint például Phonique és Duvchi. Mint dalszerző több top-listás house dal női hangjaként is felbukkant és számos magyar előadónak az angolnyelvü szövegírójaként is tevékenykedett. Zenei karrierje mellett a rendszerkritikus podcast, a Miafemme alapítója, de tagja a női technóformáció Lilith’s Ribnek is, amelynek énekeseként számos elektronikus fesztiválon szerepelt. Tolvai Renáta, művésznevén Tolvai Reni 1991. március 24-én született Nagyváradon. A 2009-ben jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, és végül megnyerte a televíziós zenei vetélkedőt, és ezzel együtt elnyerte „Az Év hangja Magyarországon” címet. Még ebben az évben megjelent A döntőben elhangzott dalok címmel első koncertalbuma.2011. július 7-én jelent meg az első önálló lemeze Ékszer címmel. A lemezt felvezető első kislemeze, a Hagylak menni című szerzemény elnyerte a Transilvanian Music Awards legjobb magyar pop-dance slágerének járó díját, valamint a közönség által a Bravo Otto gálán Az év legjobb magyar videóklipjének járó elismerést. A dal tízmillió összmegtekintés felett jár a YouTube-on. 2012-ben bekerült a legjobbak közé A Dal című hazai eurovíziós dalválasztó műsorba az Élek a szemeidben című slágerével. A Do! című második stúdióalbuma 2014. október 27-én jelent meg, slágerei pedig azóta is sorjáznak.Dalai jellemzően az R&B-pop kategóriába sorolhatók, de electro popos, jazzes és soulos behatások is jellemzik. Nagy hatással voltak rá példaképei: Beyoncé Knowles és Aretha Franklin. Csepelyi Adrienn könnyűzenei újságíróként végzett a Majdnem Híres Rocksuliban, 2008 óta dolgozik kulturális újságíróként és publicistaként. 2013-ban Junior Prima Díjat kapott, volt a Népszabadság munkatársa, és a Népszava kulturális rovatvezetője, 2018 óta a WMN szerzője. Popfilter című műsora 2017-ben indult a Klubrádióban, 2019 óta podcastként működik a WMN égisze alatt. 2018-ban jelent meg első regénye Belemenés címmel. 2023 óta az Élet és Irodalom tévékritikusa.
Electric Guitarlands
Analog Music Hall, május 12., 19:00
Az első kiadás nagy sikere után ismét négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll majd az Analog Music Hall színpadára, május 12-én.2023-ban Michael Angelo Batio, Gus G, Rowan Robertson és Andy Martongelli szerepelt az akkor elindított Electric Guitarlads turnén Európában. A G3 kistestvéreként is aposztrofálható produkció idén is jól ismert, és bizonyított gitárosokkal jelentkezik. Fellép majd Florian Opahle, a harmóniák nagymestere; a Jethro Tullból és a Greg Lake Bandből is ismert zenész egy különleges hangszeres utazáson kísér majd végig minket, elbűvölve mesteri gitártudásával.A szintén fellépő amerikai Angel Vivaldi egy igazi innovatív személyiség, és egyben virtuóz gitáros, aki 20 éves pályafutása alatt futurisztikus zenéjéről vált ismertté: ezen az estén is kozmikus távlatokat és emelkedett hangulatot ad majd a zenének.Nick Johnston a fúziós zenék és a kísérletezés felfedező kedvű művelője, aki ezen az estén is műfaji határokon átlépő produkcióval jelentkezik. Az egyetlen visszatérő, Rowan Robertson három évtizedes pályafutása 17 éves korában kezdődött, Ronnie James Dio oldalán, és tele volt különböző élményekkel. Ez a változatosság a játékában is visszaköszön, hiszen az erőteljes riffektől a kifinomult dallamokig egy izgalmas utazást kínál majd a gitárzene történetén keresztül.Mind a négy gitáros 30 perces műsorral készül, ami alatt Roberto Pirami dobos és Francesco Caporaletti basszusgitáros kíséri majd őket. A stílusában és hangulatában is szerteágazó programban felcsendülnek majd Jethro Tull, Black Sabbath, DIO, Rainbow és Beatles dalok is, de Gary Moore és Jimi Hendrix szellemét is megidézik. A koncert végén pedig egy különleges, közös jammelés veszi kezdetét.
Molnár Tamás - Lemezbemutató koncert
Müpa (Fesztivál Színház), május 12., 20:00
Meghitt akusztikus dalokkal, igazi fesztiválhangulatot idéző slágerekkel, filmszerű zenei megoldásokkal és lenyűgöző színpadi látvánnyal tér vissza a Fesztivál Színház színpadára Molnár Tamás. A 2000-es évek óta aktív, többszörösen díjnyertes énekes-dalszerző második szólólemezének bemutatója a vadiúj dalok mellett a műfajok közti bravúros váltások és a kiváló vendégelőadók miatt ígérkezik feledhetetlen koncertélménynek.Molnár Tamást az elmúlt két évtizedben számtalan szerepben láthatta-hallhatta a hazai közönség. Alapítója volt az ezredfordulós emo-rock bandának, az Anti Fitness Clubnak, majd a JETLAG-nek, 2014 után pedig egyre nagyobb szerepet kaptak projektjei között az önálló estek. Előadói karrierje mellett dalszövegíróként is fontos sikereket tudhat maga mögött, 2020-ban pedig elnyerte a Petőfi Zenei Díj - Az év dalszövegírója elismerést. Első szólólemezét, a Szív utcát 2022-ben mutatta be a Müpában, 2024 tavaszán pedig elektronikát és akusztikus hangszerelést bátran vegyítő második albumával tér vissza a Fesztivál Színház színpadára. A zenei eklektika korábban sem állt távol Molnár Tamástól, a Majkával közösen előadott „Azt beszélik a városban” című dal Fonogram-díjat kapott „Az év hazai rap vagy hiphop hangfelvétele” kategóriában, a Hiperkarmából ismerős Bérczesi Róberttel pedig közösen jegyzik a megrázó, mégis sodró erejű rockhimnuszt, a „Nélkülem”-et. Közelgő koncertjén is fontos szerepet kapnak a vendégelőadók, a közös örömzenét pedig látványos vizuális megoldások kísérik.
Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo
Budapest Jazz Club, május 12., 20:00
Micheller Myrtill és Pintér Tibor több mint tíz éve sikeres duója havi rendszerességgel lép fel a BJC-ben. Műsorukat elsősorban jazz standardek, örökzöldek és popdalok jazzes feldolgozásai alkotják. Bravúros és improvizatív előadásuk különleges koncertélményt nyújt. Az összeszokott páros minden alkalommal készül valamilyen új, eredeti módon megszólaltatott szerzeménnyel.Micheller Myrtill – ének, Pintér Tibor – gitár
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ MÉG TÖBB HÍR ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Kylie Minogue is fellép az idei Szigeten
A fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláért Grammy-díjat is bezsebelt legendás pop szupersztár, Kylie Minogue.
Sleep Token az MVM Dome-ban!
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezettje, a Sleep Token 2024. november 13-án az MVM Dome-ban lép fel!
Sziget 2024: Halsey, Liam Gallagher, Skrillex és sokan mások
Újabb sztárokat jelentett be a Sziget. A most nyilvánosságra hozott majd 50 fellépő közt szerepel az Oasis első nagylemezével turnézó Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit Awards-on elképesztő tarolást véghez vitt Raye vagy a Spotify milliárdos Tom Odell.
Búcsúturné: Budapesten ad koncertet a Buena Vista Social Club sztárja
A zenetörténet egyik ikonikus alakja, Omara Portuondo, a kubai zenei élet meghatározó személyisége, 2024. október 6-án Budapesten adja magyarországi koncertjét. Az énekesnő, aki Havannában született és a világzene egyik legbefolyásosabb alakjaként vált ismertté, a Buena Vista Social Club tagjaként és szóló előadóként is hírnevet szerzett. Számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, köztük egy Latin Grammy-díjjal és Grammy-díj jelöléssel.
„Ganxsta Zolee tehet mindenről"
30 éves jubileumot ünnepel a Ganxsta Zolee és a Kartel
"Úgy érzem, egy életem van, nem leszek félember mer’ bent izzik a szabadság a véremben"
Itt van Azahriah új albuma!
Búcsú a Tábortól - Új helyszín a Bánkitó fesztiválon
Idén új területen valósul meg a Bánkitó Fesztivál egy része. A szervezők búcsút intenek a Tábornak, és egy tágasabb helyszín felé veszik az irányt, tele friss, izgalmas lehetőségekkel. A tó körül minden marad a régi, sőt készültek néhány meglepetéssel is, a Tószínpad pedig már várja a fő fellépőket.