Az aktuális rész ismertetője: Gábor reggel megint nem tud úrrá lenni féltékenységén, amivel megbántja Zoét. Mikor Joe is figyelmezteti, megígéri, hogy tisztázza a dolgot Zoéval. Közben azonban a lányt is gyötri a lelkiismerete, amiért leállt Danival. Ráadásul este el kell kísérnie Gábort a klubba, ahol persze Dani áll az ajtóban. Zoé gyorsan kifogást keres, és visszatér az albérletbe, így Gábor egyedül megy be a klubba, ahol a bejárat előtt a lélekjelenlétének köszönhetően megakadályozza, hogy Danit leszúrják. Tamás reggel rendkívül felhúzza magát Tamara jelenléte miatt, amikor az megzavarja enyelgését Szofival. Mindjárt le is szögezi, hogy csak átmenetileg tűri meg Tamarát a lakásban. Tamara megsértődik, de úgy dönt, hogy összeszedi magát, és meggyőzi Tamást arról, hogy ő igenis ideális lakótárs. Tamásnak azonban mégsem esik meg a szíve a lányon, és Tamara összepakol, hogy elköltözzön. Ám amikor elköszönne, rajtakapja Tamást, amint az önfeledten gitározik. Ekkor rájönnek, hogy mégis van bennük valami közös: a rockzene szeretete. Amikor Maja el akarja intézni, hogy Mesi ismét ott lakhasson a hajón, Milán közli velük, hogy Karesz háta mögött nem költözhet be _ ha annyira akarják, beszéljék meg ezt Karesszel. Később az ingatlanirodában felbukkan Klaudia, aki kiadó lakást keres. Ilona is éppen akkor toppan be, és figyelmezteti Milánt, hogy vigyázzon a nővel. Milán azonban a sikeres üzletkötés után felviszi Klaudiát a lakóhajóra, és lefekszenek. Betoppan a gyanakvó Ilona, és hatalmas botrányt csap.
A műsor ismertetése:
Az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívében. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt. A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek, amely nem más, mint Budapest!
A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, és a szerelmes Rita. Ott lakik Zsófi is, az énekesi ambíciókkal megáldott lány és Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik, Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége egy olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába. Itt viszont Joe szabályai szerint történnek az ilyen nagy lélegzetvételű dolgok. Vajon sikerül Anikónak a lakótársak szívét megnyerni? Mit szól hozzá Rita, aki az első pillanattól riválisának tartja a keszthelyi lányt?
Hozzászólások