Személy

Bertolt Brecht

író, szerző, rendező
Született: 1898. február 10. (Németország, Augsburg, Bajorország)
Meghalt: 1956. augusztus 14. (Németország, Berlin)

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Német drámaíró, költő, rendező. Első kötete tizenhat éves korában jelent meg. Okos, de nyughatatlan természet volt, hiszen a tanulás érdekelte, de az iskolai fegyelem korlátait már nem bírta elviselni.
1917 - a müncheni orvosi egyetemen folytatta tanulmányait.
1918 - megírja első drámáját, melynek címe: Baalt.
1921 - abbahagyta egyetemi tanulmányait és Otto Falkenberg müncheni kamaraszínházánál lett dramaturg.
1927-től egyre komolyabban kezdett érdeklődni a marxizmus iránt.
1930-1933 között Berlinben élt, és tandrámáinak gyűjteményén, illetve az epikus színház elméletének megfogalmazásán dolgozott.
1933 - Ausztriába, majd Svájcba, Dániába, Finnországba, Svédországba, végül az Egyesült Államokba emigrált. Hazájában írásait és darabjait betiltották, legjelentősebb drámáit azonban a háború ideje alatt írta.
1947 - visszatért Európába, előbb Zürichben töltöttek egy évet, majd 1949-ben az NDK-ban, Kelet-Berlinben telepedett le.
1949 - Berlinben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t, melyet feleségével együtt vezetett.
1953 - Brecht a Pen Club elnöke lett, melyet az NDK kormánya az ország politikai elismeréseként igyekezett beállítani.
1956. augusztus 14-én halt meg Berlinben.
Brecht színházelmélete nagy hatással volt a modern színházi törekvésekre, innovációi azonban - paradox módon - a színházi köznyelv részévé váltak.

Főbb drámái:
Mahagonny városának tündöklése és bukása, Aki igent mond, A vágóhidak Szent Johannája, Aki nemet mond, A rendszabály, Az anya, A kivétel és a szabály, Badeni tandráma a beleegyezésről, A hét főbűn, A gömbfejűek és a csúcsfejűek, Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban, A kommün napjai, A nevelő úr

Vélemény: