A Schultze Gets The Blues című film vetítése előtt úgy éreztem, vakrepülésbe kezdek, mivel az égadta világon semmilyen előzetes
Tinivígjáték. Viszonylag újkeletű műfaj, talán húsz éves múltra, ha visszatekinthet ez a sokszor teljes joggal egy kézlegyintéssel elintézhető szórakoztatóipari termékcsoport. De mostanában a nyár közeledtével nagy biztonsággal tehetünk fel nagyobb összegeket arra, hány habkönnyű, bohókás, a tinédzserkor bonyolult, vagy annak tetsző útvesztőiben vájkáló film kerül a mozikba. Ha azt vesszük, hogy a nyár áll jó esetben 12 hétből, komoly esély van arra, hogy ha évi 12 tinivígjátékra szavaztunk, nyerünk.
Szuperember, Denevérember, Pókember, Villám Géza (Flash Gordon), és a többiek. Csupa-csupa férfi a színen, hogy is jöhetne ilyen magasztos célok, mint a világ megmentése egy nő? Férfimunka ez. Vagy mégse?
Talán már nem is tudni, a tojás volt előbb, vagy a tyúk...illetve, hogy frappáns vargabetűvel cikkünk témájához kanyarodjak,
A Pitch black - 22 évente sötétség 2000-es bemutatóját így négy év távolából már bízvást nevezhetjük a sci-fi műfaj fontos pillanatának. Ha másért nem is, de megteremtette nekünk Vin Dieselt, vagyis Riddicket, a rosszfiút, aki annyira rossz, hogy még a rosszaknál is rosszabb, vagy másként, ez volt A sötétség krónikájának első része.
Úgy tűnik, a hollywoodi ötletgyárosok és forgatókönyvírók bankszámlái túlságosan meggyarapodtak az utóbbi időkben, hiszen
Abban a szép, új világban már régóta nyilvánvaló, hogy ez a szép, új világ leegyszerűsítve nem más, mint egy verseny. Egy
Az ilyen Padlógáz típusú filmeket nézve erősödik bennem az a jóleső érzés, hogy most talán jól választottunk, mi magyarok
Mindannyiunk kedvenc időtöltése, a film két fő gyökérből ered. Az egyik Georges Mélies nevéhez fűződik, és ez nem más, mint
Azért a sors nagy igazsága, hogy a nagy diktátorok sosem végzik evilági pályafutásukat uralkodásuk alatt fennálló kétes dicsőségük
A gigantikus Gyűrűk ura-trilógia egyöntetű és mindent elsöprő sikere úgy látszik feltámasztott poraiból egy mostanában eléggé elfeledett műfajt, a kosztümös nagyszabású (ál)történelmi filmet.
Én úgy vagyok ezzel a Tarantinóval, hogy nem is tudom, hogy vagyok vele. Az nyilvánvaló, hogy kb. zseni, de hogy mi a célja filmjeivel, azt nem tudom. De nyilván ez is a zseni sajátja, hogy halandó közemberek értetlenül figyeljék tevékenységét, és azon agyaljanak, na ezzel most mit akarhatott a mester, a művész, az aberrált elmebeteg, a virtuóz elbeszélő, a professzionista filmrendező, stb. Ő tudja, mit miért csinál, az utókor pedig rábólint, a tévedés az eltelt idő arányában egyre csökkenő kockázatával: igen! Vagy éppen: nem! Mi most csak annyit mondhatunk, a józan értékítéletet remélhetőleg tükröző kritikusi távolságtartással, hogy Quentin Tarantino kb. zseni.
A filmművészet iránt kevésbé érdeklődők hajlamosak a francia filmeket két csoportra osztani: vannak ugye azok az unalmas
Nemrégiben a napilapok a színes hírek között tudósítottak egy magyar fiatalemberről, aki éppen egy iszonyú magas hegycsúcsot
Bevallom férfiasan, Erich Kästner sohasem tartozott a kedvenc ifjúsági szerzőim közé. Amikor célközönségébe tartoztam életkorilag,
Van ez a pasas, fogalmam sincs honnan, de mindig előkerül. Nyilván itt lakik valahol a környéken. Állok a liftben, lassan
Tizennégy évvel a vasfüggöny lehullása után is van még az amerikai tömegkultúrának olyan kultikus darabja, amely számunkra még gyakorlatilag ismeretlen tudott maradni. Eddig.
Tedd nevetségessé rettegésed tárgyát, talán ez a legbölcsebb túlélési stratégia neurózisos korunkban. Bölcs, bár nem biztos, hogy egyúttal hatékony is.
Ebben az eredménycentrikus és sikerorientált korban, amely tart már egy ideje a nyugati világban, és már jócskán megfertőzte
Az élet napos oldalán élők is, de leginkább az oda igyekvők hajlamosak lenézni azon embertársaikat, akikkel a sors úgymond,