Programkereső
Hírek, érdekességek
Irány Pécs!
Egyéjszakás kultúrkaland a Zsolnay Negyedben!
Exkluzív éjszakai tárlatvezetések, fényvarázs show, bűvész-, akrobata- és break-bemutató,koncertek és kreatív foglalkozások csábítanak éjjeli légyottra szeptember 14-én a pécsi Zsolnay Negyedben.
World Press Photo
Kiderült a World Press Photo kiállítás budapesti helyszíne
Az állami intézmények folyamatos elutasítása után a Fővárosi Önkormányzat megtalálta a megoldást és a megfelelő helyszínt is.
Budapest Contemporary
Nemzetközi szintre lép a Budapest Contemporary: hazai és európai galériák vesznek részt az idei vásáron
Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát.
Irány a múzeum!
Hamarosan!
Fordított tárgyak
Ludwig Múzeum, szeptember 6-tól
Szeptemberben nyílik a Fordított tárgyak című nemzetközi válogatás. A kiállítás az utóbbi másfél évtizedben a kortárs művészetben megfigyelhető tendenciára reflektál, amely lényege, hogy egyre több hagyományos kézműves technikával készült mű jelenik meg a kiálltásokon. A tárlat egymással párhuzamosan mutat be képzőművészeti, néprajzi és iparművészeti kontextusban keletkezett tárgyakat. Kiállító művészek: Albert Ádám, Bakos Gábor, Julie éna, BP: Szabó György, Brückner János, Buczkó Bence, Bukta Imre, Tony Cragg, Csutoros Sándor, Anna Daucíková, El-Hassan Róza, Ember Sári, Fekete Balázs, Jakup Ferri, Gádor Magda, Gróf Ferenc, Gruppo Tökmag, Gyenes Zsófia, Haris László, Harsány Patrícia, Havadtőy Sámuel, Jakab Tibor Perkins, Jovánovics György, Kaneuji Teppei, Kemény György, Keserű Ilona, Kinder Album, Krištof Kintera, Király Tamás, Komár Sabrina, Kokesch Ádám, Denisa Lehocká, Lőrincz Réka, Kim Macconnel, Goshka Macuga, Petra Maitz, Matthias Megyeri, Rosalind Nashashibi, Anna Perach, Grayson Perry, Pablo Picasso, Polgár Rózsa, Laure Prouvost, Puklus Péter, Rácz Rebeka, Randomroutines, Erin M. Riley, Roskó Gábor, Selma Selman, Katarina Ševic, Nedko Solakov, Daniel Spoerri, Sugár János, Szabó Eszter Ágnes, Szalay Péter, Szilvitzky Margit, Tarr Hajnalka, Thiesz Angéla és a Retextil Alapítvány Műhely, Tóth Márton Emil, Rosemarie Trockel, Ulbert Ádám, Várnai Gyula, Marion Verboom, Veszely Beáta, Erwin Wurm
Hans Mendler: Fantáziám körhintájában
Széphárom Közösségi Tér, szeptember 14-ig
Az 1950-ben Neresheimben született és a Duna-parti Ulmban nevelkedett Hans Mendler festő és szobrász 1978 óta él és dolgozik Leonbergben. Tanulmányait a stuttgarti művészeti akadémián végezte.Festészetében már igen korán kialakult egyéni nyelvezete, mely nem egykönnyen sorolható egy bizonyos művészeti stílusirányzathoz: leginkább az absztrakt expresszionizmus és a tudatalatti, s a tudattalan mélységeiből táplálkozó gondolatvilág pólusai között mozog. Jellemző rá a szabad szín- és formahasználat, a motívum redukciója (figura töredék), mely filozofikus megközelítéssel párosul. Festményei élénk, erőteljes színmezőibe integrálja rajzi, gesztusos jeleit.Mendler festményeit a színekben lelt élvezet kényszeríti papírra, vászonra.Alkotásai nagyobb csoportokba rendeződnek, melyekben a figuratív forma olykor elsődleges szerepet játszik, máskor pedig teljesen átadja helyét az absztrakt kompozíciónak. Sok színt saját maga állít elő pigmentekből, előszeretettel illeszt talált tárgyakat a képfelületre.Művészetében egyre nagyobb szerephez jutnak a láncfűrésszel létrehozott, részben színezett faszobrai. Talányos, mitikus, pimasz-gnómszerű vagy éppen félszeg alakok hatását keltik.Egyes nagyméretű faszobrait és agyagból vagy viaszból készített kisebb figuráit egy ideje művész barátja, Mészáros Gergő önti bronzba Pécsett.Mendlernek köztéri munkái is vannak. A lipcsei St. Georg Klinika előcsarnoka számára például egy nagyméretű falképet készített.Művei 30 éve rendszeresen szerepelnek kiállításokon, legutóbb Szingapúrban, Budapesten, Moszkvában és Compiègne-ben voltak láthatóak munkái.Magyarországhoz érzelmi szálak fűzik. Felesége a Pécshez közeli Dunaszekcsőről származik. Amikor csak teheti, e Duna-parti faluban tartózkodik. Alkotásainak jelentős része dunaszekcsői műtermében, kertjében jött létre.(Christina Ossowski)
Balatonboglár
Balaton 8 óra 15 perc ~ Weiler Péter x balatonoffseason
Vörös kápolna/Kék Kápolna, augusztus 16.-szeptember 15.
Weiler Péter festőművész és a balatonoffseason fotósa, Bartha Dorka új közös kiállítása a Kultkikötő Kápolnatárlatok keretében, a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában. Visszatérő alkotókat köszönthet augusztusban a két kápolna. A nagysikerű Magyar Tenger Társasüdülő kiállítás után az elmúlt nyár is izgalmas közös munkával telt a két művész számára. Bartha Dorka szezonon kívüli balatoni fényképeibe Weiler Péter új műalkotásokat készítve csempészi vissza nem csak a nyarat, de tóparti reggelek emlékeit is. Nemes egyszerűséggel lett így a kiállítás címe: 8 óra 15 perc. Bartha DorkaPapíron történész, a valóságban újságíró, hobbiból pedig fotós. Ha kutat, ír vagy fényképez, mindig a múlt, az emlékek cseppfolyóssága, a kollektív nosztalgia és a személyes emlékezet határmezsgyéje érdekli. Weiler PéterA rendszerváltás generációjának művésze. Munkái egyszerre táplálkoznak a szocialista múlt és az internetre épülő kapitalista világunk abszurd egyvelegéből. Weiler művészetének központi eleme a történetmesélés, a valóság és a képzelet kibogozhatatlan összefonódása adja a képek sajátos hangulatát, de hiány és a magány, a lemaradó részletek, a történetből hiányzó elemek és szereplők legalább annyira fontosak, mint a megjelenített tartalom.
Abstract Horizons
Molnár Ani Galéria, október 5-ig
Kiállító művészek: Baráth Áron, Boruzs Ádám, Forgó Árpád, Kiss Adrienn Mária, Kovács Zoltán, Sallay Dániel, Sonia Navarro A Molnár Ani Galéria évek óta rendszeresen rendezi meg nyári csoportos kiállításait, amely idén az absztrakt művészet különböző irányzatait képviselő, nemzetközi és magyar, fiatal és közép generációhoz tartozó, elismert és feltörekvő alkotók műveit állítja párbeszédbe. Az Abstract Horizons című kiállításon szereplő művészek az absztrakció régmúltra visszanyúló szabad formanyelvét alkalmazzák, hogy olyan kortárs jelenségekre reflektáljanak a hagyományosnak tekinthető médiumokon – festészet, grafika és szobrászat – keresztül, mint a női lét kérdései, a térérzékelés különböző aspektusai a változó terek korában vagy az organikus tendenciák feltörekvése. A számos új tendencia esztétikai világában azonban a múlt század irányzatai, többek közt a color field vagy az akciófestészet mellett például a konstruktivizmus hatásai is felismerhetőek – ezeknek a mozgalmaknak az attribútumai jelennek meg a művekben, kortárs kontextusban újragondolva, egy sajátos vizuális meta nyelvvé alakítva.
Dresszkód: szecesszió
Nagytétényi Kastély (Díszterem), szeptember 7-ig
Újra Budapesten utazókiállításunk, a Dresszkód: szecesszió, amely június 21-től a Nagytétényi Kastély Dísztermében látható. A kiállítás – amelynek Csepregi Noémi művészettörténész a kurátora – a századfordulón élő nő gardróbjába és életmódjába nyújt betekintést az Iparművészeti Múzeum textil- és viseletgyűjteményéből válogatott tárgyegyüttes segítségével. A korabeli öltözékek és kiegészítők – legyezők, táskák és napernyők - bemutatásával felidézzük a szecesszió alkotta új, légies nőideált, akinek már nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is különösen fontossá vált. A szecesszió egyszerre zárta le a 19. század pompára törekvő viseletét és indította el a 20. század racionális, funkcionalista divatját. Az első világháború kitöréséig a női ruhák egyre lazábbá, kényelmesebbé váltak, hiszen a hétköznapok nyújtotta aktív életmód, a munka és a sport már megkövetelte az egyszerűbb és kényelmesebb öltözékeket. A kiállítás a hétköznapi és sportos nappali, valamint a csillogó éjszakai viseleteket mutatja be. A szecessziós divatvonal 1899-re alakult ki, amikor egy új típusú fűző „angolnaszerű” S-vonalú sziluettet varázsolt a hölgyeknek. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen a vállakra vetett boa, a laza, hullámos haj, a japános, tarkóra csavart konty, és az óriási, nehéz kalap tette teljessé.Az 1880-as évektől a gépi termékek térhódításának következtében igény lett a hagyományos kézművesség felelevenítésére, egy utánzatmentes művészet megteremtésére és a csipkeművészet újjáteremtésére. Az 1902-ben, Dékáni Árpád tervezte halasi varrott csipke volt az egyetlen, amely egyedülálló, új technikát alkalmazott, és a népművészetből származó motívumkincsével egyszersmind szervesen kapcsolódott az európai szecesszió művészetéhez. A kiállításon látható lesz többek között az a Dékáni Árpád által tervezett legyező is, amely első díjat nyert az 1903. évi Vízcsöpp Társaság legyezőpályázatán. A hölgyek ruháikon és ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat. A különböző rendezvényeken és társadalmi eseményeken pedig különösen ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. Nem feledkezhetünk meg azonban a táncrendekről és a legyezőkről sem, amelyek szintén nem hiányozhattak a bálozó nők kelléktárából, így a kiállításról sem. Az ünnepi események mellett a divatba jött sportolás is a társasági élet egyik fontos terepévé vált. A korcsolyázást például a bálozás egy kevésbé szertartásos verziójának tartották, hiszen ilyen alkalmak során a férfiak és a nők kötetlenül találkozhattak és beszélgethettek. Ehhez hasonlóan a fürdőzést is – habár a fürdőt és úszást a nemek külön űzték – szintén a társasági élet és közös tevékenység határozta meg. Újra Budapesten utazókiállítás, a Dresszkód: szecesszió, amely június 21-től a Nagytétényi Kastély Dísztermében látható. A kiállítás – amelynek Csepregi Noémi művészettörténész a kurátora – a századfordulón élő nő gardróbjába és életmódjába nyújt betekintést az Iparművészeti Múzeum textil- és viseletgyűjteményéből válogatott tárgyegyüttes segítségével. A korabeli öltözékek és kiegészítők – legyezők, táskák és napernyők - bemutatásával felidézzük a szecesszió alkotta új, légies nőideált, akinek már nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is különösen fontossá vált. A szecesszió egyszerre zárta le a 19. század pompára törekvő viseletét és indította el a 20. század racionális, funkcionalista divatját. Az első világháború kitöréséig a női ruhák egyre lazábbá, kényelmesebbé váltak, hiszen a hétköznapok nyújtotta aktív életmód, a munka és a sport már megkövetelte az egyszerűbb és kényelmesebb öltözékeket. A kiállítás a hétköznapi és sportos nappali, valamint a csillogó éjszakai viseleteket mutatja be. A szecessziós divatvonal 1899-re alakult ki, amikor egy új típusú fűző „angolnaszerű” S-vonalú sziluettet varázsolt a hölgyeknek. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen a vállakra vetett boa, a laza, hullámos haj, a japános, tarkóra csavart konty, és az óriási, nehéz kalap tette teljessé.Az 1880-as évektől a gépi termékek térhódításának következtében igény lett a hagyományos kézművesség felelevenítésére, egy utánzatmentes művészet megteremtésére és a csipkeművészet újjáteremtésére. Az 1902-ben, Dékáni Árpád tervezte halasi varrott csipke volt az egyetlen, amely egyedülálló, új technikát alkalmazott, és a népművészetből származó motívumkincsével egyszersmind szervesen kapcsolódott az európai szecesszió művészetéhez. A kiállításon látható lesz többek között az a Dékáni Árpád által tervezett legyező is, amely első díjat nyert az 1903. évi Vízcsöpp Társaság legyezőpályázatán. A hölgyek ruháikon és ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat. A különböző rendezvényeken és társadalmi eseményeken pedig különösen ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. Nem feledkezhetünk meg azonban a táncrendekről és a legyezőkről sem, amelyek szintén nem hiányozhattak a bálozó nők kelléktárából, így a kiállításról sem. Az ünnepi események mellett a divatba jött sportolás is a társasági élet egyik fontos terepévé vált. A korcsolyázást például a bálozás egy kevésbé szertartásos verziójának tartották, hiszen ilyen alkalmak során a férfiak és a nők kötetlenül találkozhattak és beszélgethettek. Ehhez hasonlóan a fürdőzést is – habár a fürdőt és úszást a nemek külön űzték – szintén a társasági élet és közös tevékenység határozta meg. A sportolás során használt ruhadarabok mellett a hétköznapokon is elterjedtek a kényelmesebb és funkcionálisabb viseletek, meghatározóvá vált például a blúz és a szoknya használata. A nők egyetemi oktatását és a nőgimnáziumok felállítását Wlassics Gyula (1852-1937) vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette elő 1895-ben. A nők közép- és felsőfokú oktatásban való részvétele, ami eleinte aligha érintette tömegesen a nőket, 1896 őszétől vált lehetővé. A Dresszkód: szecesszió szeptember 7-ig látható a Nagytétényi Kastélyban (1225 Budapest, Kastélypark utca 11.) csütörtöktől szombatig, 12-18 óra között.
A főváros képtára – Művek és történetek
Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum, 2025., február 2-ig
A Fővárosi Képtár a Budapesti Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye. A képtár egyrészt Budapest történetéhez kapcsolódó ábrázolásokat őriz, másrészt meghatározó hazai képzőművészek alkotásait gyűjti a művek témájától függetlenül, a 17. századitól a kortárs művészetig. Közel 150 éves története során a gyűjtemény számos politikai és koncepcionális fordulatnak volt kitéve. Ennek ellenére a várostörténeti vonatkozású, a 19–20. századi, valamint a mindenkori kortárs képzőművészet szerzeményezését a gyűjteményt kezelő muzeológusok folyamatosan igényelték, bár ez nem mindig találkozott egységes támogatással. A Fővárosi Képtár első gyűjteményének 1953-as államosítását követően, 1959-től elődeinknek az alapoktól kellett újrakezdeni, s hogy sikerrel jártak, az annak volt köszönhető, hogy a főváros a hatvanas évektől ma már elképzelhetetlen nagyságrendű anyagi támogatást biztosított műtárgyvásárlásra. A gyűjtemény kialakításában ettől kezdve a várostörténeti szempont mellett egyre hangsúlyosabb szerepet játszott a folyamatosan alakuló mindenkori művészettörténeti kánon, és ezzel, több évtized szisztematikus munkájának eredményeként létrejöhetett az ország egyik legjelentősebb, és Budapest egyetlen képzőművészeti gyűjteménye. A közelmúlt időszakára az anyagi források szűkössége volt jellemző. Műtárgyvásárlásokra sokszor a Nemzeti Kulturális Alap kollégiumaihoz benyújtott sikeres pályázatok adtak lehetőséget. A gyűjtés irányát meghatározza a kiállítási tevékenység, de ajándékok, régészeti feltárások eredményeként is kerültek a gyűjteménybe kiemelkedő darabok. A Fővárosi Képtár legutóbb több mint tíz éve tárta a látogatók elé szerzeményezési tevékenységének eredményét: az 1996–2012 közötti időszakról kiállítás és katalógus is született. Néhány évvel később, a pandémia idején, virtuális tárlatként indult a Gyarapodunk-sorozat a gyűjteménybe került újabb művekről. Ezúttal két kiállítást tervezünk az elmúlt tíz év szerzeményeiből: az első keretében Budapesthez kötődő, tereinek történetével foglalkozó műtárgyakat állítunk ki, több korszakból, a kortárs törekvésekből is válogatva. A műveket fogalompárok mentén rendezzük el, amelyek a múzeumok feladatait, a tárgyak megőrzését, a rájuk rakódó történeteket és azok emlékezetpolitika vonatkozásait körvonalazzák. A kiállításon szereplő művészek névsora:Borsos János (1979)Bozzai Dániel (1988)Eperjesi Ágnes (1964)Gádor István (1891–1984)Józsa Bálint (1937–2021)Keserue Zsolt (1968)Kocsi Olga Piroska (1987)Konecsni György (1908–1970)Kovács Ferenc (1926–1990)Lőrinc Lilla (1980)Ország Lili (1926–1978)Rákóczy Gizella (1947–2015)Randomroutines: Kaszás Tamás (1976), Kristóf Krisztián (1976)Reigl Judit (1923–2020)Šwierkiewicz Róbert (1942–2019)Szathmáry Irma (1908–1975)Veszely Ferenc (1945)Vilt Tibor (1905–1983)
DÍVÁK & ikonok
Magyar Zene Háza, szeptember 15-ig
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina Turner, Cher, Marilyn Monroe, Maria Callas, Edith Piaf, Ingrid Bergman és még sok más meghatározó előadóművész személyes történetén – és eredeti fellépőruháin, jelmezein – keresztül a dívák rendkívüli erejét és kreativitását mutatja be a Zene Háza új időszaki tárlata, a Dívák & Ikonok című kiállítás. Early bird jegyek decemberben először ajándékutalvány formájában, majd 2024. januártól teljes áron időpontokra is foglalhatók. A nagyszabású kiállítást a világ legnagyobb iparművészet-és design múzeuma, a londoni Victoria and Albert Múzeum rendezte. Az eredeti helyszínen 2024. áprilisában zár a tárlat, majd utazókiállításként először a Zene Házában lesz látható, 2024 májusától. Budapest után a világ több fontos múzeumába utazik tovább. A nyitás óta teltházzal futó V&A Díva tárlat a nagy dívák történetébe ad betekintést az operavilág nagyjaitól és némafilmsztároktól kezdve a mozivászon hírességein át napjaink világsztárjaiig.
Képzőművészeti
A zsidók és a Sábesz – egy szimbiotikus kapcsolat
Cháj Galéria, szeptember 6., 19:00
Az előadást megelőzően ima, ünnepi kidus és vacsora
Tárlatvezetés
Inda Galéria, szeptember 6., 18:00
Perenyei Mónika és Szász Lilla tárlatvezetése A kiállításról:Emblematikus projektekben szereplő, de Magyarországon eddig ritkán vagy egyáltalán nem kiállított munkákból állt össze Szász Lilla július elején nyíló kiállítása. A négy projekt darabjai tematikus pontok mentén egymás mellé rendezve huszonöt évet kötnek össze: a Peresztrojka gyermekei 1998-ban, a Szovjetunió összeomlása utáni első évek szabadságformáit kereső Oroszországában, a Vágyak és a Lányok 2005-ben Magyarországon, a 700 méter pedig 2023-ban Kubában folyt. A mostani kiállításra válogatott anyag a kötött létformátumokból, az elnyomottság, korlátozottság bizonyos, jellegzetes formáiból szabadulni készülő, vagy már szabadulóban lévő fiatalokról szól. Azt figyeli, mikből táplálkoznak a vizsgált csoportok vágyai, mik jelentik számukra a fogódzókat és az egymáshoz, csoportokhoz, közösségekhez, törzsekhez kapcsolódás (vagy éppenséggel az azoktól való elkülönbözés) orientációs pontjait.Mi történik, ha nincs forradalom, de információ már van – mégpedig olyan információ, ami a legegyszerűbb formában, legkönnyebben hozzáférhetően jut el ezekhez a csoportokhoz, vagyis a tömegkultúra, a sport, a fogyasztás képisége, az abban vágyható ideálként megnyilvánuló tárgyi világ.Amennyire lehetséges, amilyen közelségben csak lehet, Szász mindig együtt él a vizsgált csoportokkal vagy egyes emberekkel. Nem válaszokkal, megoldási lehetőségekkel érkezik a helyzetbe, és a projektek végére is inkább talán az így leghitelesebben képviselhető pontig jut el: segít a kérdések pontos megfogalmazásában. Olyanokéban, amelyek azután a közvetlenül érintettek és az értük felelős, hatalmi pozíciókban lévők számára is segít(het)ik a helyzet megértést – utóbbiak számára a megélését is. Ez nem a megoldás, de enélkül nem lehetséges megoldás.
Záró tárlatvezetés Kis-Halas Judittal
Budapest Galéria, szeptember 7., 16:00
Szeretettel várnak mindenkit a Maleficae – A máglyától az online varázslásig című kiállítás finisszázsára! 16:00-tól Kis-Halas Judit néprajzkutató tart tárlatvezetést, ahol arról az összetett, sokszínű reflexió halmazról fog mesélni, amelyet a boszorkány történeti figurájára és a boszorkányüldözésekre adott válaszként alakítanak ki a jelenkori boszorkányok / wiccák / pogányok.
SZEMAFOR | Képzőművészeti műhely gyerekeknek
Budapest Galéria, szeptember 7., 11:00
A Budapest Galéria minden kiállításához hirdet művészetpedagógiai programokat 7-12 éves gyerekek számára. A SZEMAFOR foglalkozásokon az éppen aktuális kiállítás megtekintése és megbeszélése után saját alkotásokat is létrehozhatnak a résztvevők; festhetnek, rajzolhatnak, mintázhatnak, készíthetnek nyomatokat és maketteket is. A foglalkozásokat Szabics Ágnes képzőművész, művészetpedagógus vezeti.
Klimt: A csók
Várkert Bazár (Testőrpalota), szeptember 14., 18:00
Gustav Klimt Csókja a világ egyik legismertebb és legtöbbet reprodukált festménye. Talán ez a legnépszerűbb poszter a diákkollégiumok falán Pekingtől Bostonig.Az 1908 körül Bécsben festett, ismeretlen ölelkező párt ábrázoló, szuggesztív kép elkészültétől fogva megigézi a nézőket titokzatosságával, érzékiségével és káprázatos anyagaival. De mi is áll a festmény vonzereje mögött; és ki is volt az alkotója?A festmény – a valódi arany, a díszítő minták, a szimbolizmus és a forrongó erotika – alapos tanulmányozása során utunk a figyelemre méltó századfordulós Bécsbe vezet, amikor egy új világ küzdött a régivel.A Frida Kahlo és a Mary Cassatt - A modern nő portréja rendezőjétől és a Vermeer: A valaha volt legátfogóbb életmű-kiállítás producereitől egy erőteljes, lebilincselő és szenvedélyes új film érkezik.Klimt a szecessziós mozgalom titánja volt, aki dekadens új világokat teremtett, amelyekben a gyengéd érzékiség, az ősi mitológia és a radikális modernitás egyesült.Fedezze fel a világ egyik kedvenc festménye mögött rejlő botrányos életű alkotót és az őt érő rendkívüli hatások gazdag szövevényét!angol dokumentumfilm. 90 percKorhatár:12Rendező: David BickerstaffForgalmazó: Pannonia Entertainment A film adatlapja
Műcsarnok
Helyiérték | III. Építészeti nemzeti Szalon
Műcsarnok, szeptember 15-ig
A Műcsarnokban jelentős szakmai- és közönségérdeklődés mellett, ötesztendős ciklusokban mutatkozhatnak be az egyes művészeti ágak. 2024-ben újra az építészet kerül reflektorfénybe. A HelyiÉrték címet viselő III. Építészeti Nemzeti Szalon együttgondolkodásra hív. Az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegző, a szigma jelölést logójául választó kiállításon a látogató korunk legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó, megkerülhetetlen kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg különböző építészeti gondolatokat. A jelen körvonalaiban az urbanisztikai léptékű jel-épületek mellett több aspektusból is megvilágításba kerül az építészet és a közösségi-kulturális identitás viszonya, nem feledkezve meg a kis léptékű, de annál fontosabb, katalizáló erejű beavatkozásokról. Önálló egységet képvisel a jövő zálogaként és a korszellem indikátoraként szemlélhető két, kiemelt témakör: az oktatási-nevelési intézmények és a lakóházak építészete. Az épített örökség helyzetét feltáró szekció a múlttal való együttélés lehetőségeit járja körül az identitás és a továbbörökíthető közösségi emlékezet szemszögéből. A kiállítási tér végpontján kap helyet az építészeti gondolkodás mint alkotói folyamat szimbolikus leképezése: válogatás skiccekből, rajzokból, látványtervekből, melyek művészi illusztrációkként a legjelentősebb hazai és nemzetközi pályázatokra készült építészeti víziókat is bemutatják. Az apszisban kialakított közösségi tér a párbeszéd, a szakmai közélet helye, hátterét a vizsgált fél évtized hazai építészeti könyvtermése adja. A művészi épületfotók az egyedi történetmesélés eszközeivel az épületek új arcát tárják elénk, betekintést adva az anyag mögött meghúzódó emberi történetekbe, az építészet humán dimenzióiba, rávilágítva arra, hogy egy épület „helyiértékét” a használó közösség igazolja vissza napról napra. Nem más, mint e közösség iránti felelősség az építész legfőbb feladata, különösen az elmúlt időszakot meghatározó járvány, a háború és a klímaváltozás metszetében.A kiállítás főkurátora Dénes Eszter építész, építészeti szakíró, felkért társkurátorai Gutowski Robert, Perényi Tamás és Ferencz Marcel Ybl-díjas építészek. Az építészeti minőség sokoldalú bemutatására törekvő kiállítást rendezvények, szakmai konferenciák, könyvbemutatók és különleges tárlatvezetések kísérik. A III. Építészeti Nemzeti Szalon 2024. május 5-től szeptember 15-ig látogatható.
KÓS 140 | Kós Károly műhelye
Műcsarnok, szeptember 29-ig
Kós Károly (1883–1977) szerteágazó építészeti tevékenysége végigkísérte a 20. század nagy részét és annak több történelemformáló korszakát. Pályája elején, az első világháború előtt az ún. „Fiatalok” csoportjának vezető egyéniségeként megalkotta az akkor virágzó magyar építészet több remekművét (Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjai, zebegényi római katolikus templom, sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum), majd otthont épített magának és családjának Sztánán, az erdélyi Kalotaszeg régióban. Varjúvár néven ismertté lett saját háza ma igazi zarándokhely.Az első világháború idején készített munkái (IV. Károly koronázási ünnepségének díszlettervei, József főherceg vadászkastélyának terve) és törökországi tanulmányútja után egy ideig az erdélyi politikában is aktív volt, 1925-től pedig a magyar kisebbség újjáépítésén fáradozott, erre irányult építészeti, publicisztikai, műemlékvédelmi és tanítói munkája. A két világháború közötti időszakban tevékenységének egyik központja Sepsiszentgyörgy volt, ahol az általa tervezett és 1912-ben felépült Székely Nemzeti Múzeum közösségével együttműködve számos építészeti, néprajzi és közösségi munkákban vett részt. Ebben a városban épült meg Kós Károly legtöbb középülete és városi lakóháza.Saját házának tervezésével párhuzamosan írásaiban és terveiben megjelenik a gazdálkodó ember alakja, aki minden lehetséges értelemben műveli a kalotaszegi tájat – és szükség szerint minden eszközt ragad annak védelmére. Kós meghatározta a kalotaszegi és az erdélyi kultúrtáj fogalmát, és ennek szolgálatába állította tehetségét és tudását. A falusi és kisvárosi emberek, valamint a református egyház megrendelésére számos épületet tervezett, munkássága több generáció életére gyakorolt hatást. Bár kimaradt a hangos sikereket hozó építészeti élet főáramlataiból, életműve mégis rendkívül következetes és máig példaértékű.A tárlat eredeti tervek, archív fényképek, kortárs ábrázolások és dokumentumok segítségével mutatja be a fiatal építész korai remekműveit. Korabeli publikációk és saját írásai révén a sztánai Varjúvárban született, több műfajt érintő és a közösségszervezéshez is szorosan kapcsolódó víziói és eredményei is megjelennek.A kivételesen gazdag életmű alkotásai felmutatják, hogy Kós Károly szemléletében a táj és a település viszonya valójában a természet és az ember kapcsolatát jelképezi. Munkássága a 20. század elején az utolsó kézműves kísérletek egyikének művészi megfogalmazása, amely ma is érvényes módon arra figyelmeztet, hogy természet és ember nem külön világban létezik: az ember az univerzum szerves része, és saját világát csak a természet tiszteletével tarthatja fenn.
CSETE | Csete György, Csete Ildikó, Pécs Csoport
Műcsarnok, szeptember 22-ig
A kiállítás Csete György (1937–2016), a magyar organikus építészet egyik alapító atyja, és felesége, Csete Ildikó (1940–2018) textilművész-képzőművész munkásságát mutatja be, együtt a Csete György vezette, 1970–1976 között működő és később Pécs Csoport néven ismertté vált építész társaság, a Pécsi Ifjúsági Iroda 1970-es évekbeli műveivel. A csoport tagjai Blazsek Gyöngyvér†, Csete György†, Deák László, F. Kovács Attila, Jankovics Tibor, Kistelegdi István†, Nyáry József† és Oltai Péter voltak. Csete állandó statikus mérnöki társa Dulánszky Jenő volt. Építészetük a természet, az építészet és az ember mára elveszített egységének helyreállítását, az ipari környezetpusztítás és az energiapazarlás megállítását, a szoláris energia (ma megújuló energiaforrásoknak neveznénk) kiaknázását szorgalmazta. A magyar organikus építészetet Csete a 19-20. század fordulójának magyar szecessziós építészetéből eredeztette, fő céljának pedig az anyanyelvű építészet megteremtésében látta, szemben az 1970-es években uralkodó nemzetközi modernizmus technicista sivárságával.A tárlat Csete György világhírű Forrásházával (1970) indul, amely költői építészeti látomás ember és természet egységéről. Ezzel szinte egyidős a paksi atomerőmű lakótelepének első üteme, az ún. tulipános házak (tervezők Csete György, Deák László, Kistelegdi István és Jankovics Tibor), amelyek a csoport nevét országosan ismertté tették a róluk kipattant sajtóvita révén, amely a csoport feloszlatásához vezetett. A kiállítás termeit végigkíséri egy válogatás a Csete által egész életében – A4-es lapokon – rendületlenül készített, rendkívüli terjedelmű szabadkézi rajzok sorozatából, melyeket gondolkodó rajzoknak vagy konceptuális diagramoknak nevezhetnénk. Csete Ildikó az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai után egy bő évtizedig a Goldberger Textilnyomógyárban dolgozott nyomottanyag-tervezőként, azután a szabad tervezői tevékenységet folytatta élete végéig. Szemléletét a Gödöllői művésztelep alkotó szellemisége és az 1970-es évek finn iparművészete határozta meg. A Gödöllői művésztelepen keresztül a kalotaszegi népművészethez, a finnek révén pedig az európai modernitáshoz is kapcsolódott. Műveinek legfőbb témája és formai motívuma mindvégig a magyar múlt és a magyar népi, illetve növényi ornamentika gazdag, sokrétű világa maradt. Életműve azt bizonyítja, hogy nincsen szakadék a múlt és a jelen művészete között, mert mindkettő élő. E gondolatkör kiállításunk fő üzenete is egyben, hiszen a mai ökológiai és civilizációs problémák pontosan e kérdések körül forognak.
Feltakarás | Géczi János dekollázsai
Műcsarnok, október 6-ig
„Az apokalipszis – eredeti értelme szerint feltakarás – értelmet tulajdonít az összeomlásnak, a múltat pedig prediktív képességekkel ruházza fel. Amikor azt mondjuk, a dekollázsok szépek, erről beszélünk magunk is.”[1] Géczi János az utolsó polihisztorok egyike. A biológusként végzett, művelődéstörténészként és antropológusként is jegyzett alkotót a szélesebb közönség elsősorban íróként, költőként tartja számon, de a képzőművészeti-vizuális nyelvvel való kísérletezése (kezdetben a szépirodalommal szorosan összefonódva, idővel magának önálló érvényt szerezve) is több évtizedre nyúlik vissza. Dekollázsainak alapanyagai az időnek és az emberi beavatkozásnak köszönhetően roncsolt óriásplakátok, eredeti funkciójuktól megfosztatott, több rétegben felülragasztott, hámló-foszló, talált (lopott!) felületek, amelyeket minimális beavatkozással, tépéssel, visszaragasztással alakít művekké. A feltakarás szó Visky András Géczi János kiállítása elé írt szövegéből származik. Ezekben a munkákban egyszerre van jelen az eltakarás és a feltárás mozzanata. Az eredeti jelentések kitakarásra kerülnek, kiüresednek, a talált tárgy megfosztódik bármilyen konkrét jeltől, amely jelentést hordozhatna, kapaszkodót nyújthatna az értelmezéshez. Másrészt a rétegek feltárásával a romlás, az átváltozás, az idődimenzió válik láthatóvá és vizsgálhatóvá. A művek köztes állapotot állandósítanak: a fosztás, roncsolás révén (akár véletlenszerűen) új jelek, mintázatok jelennek meg, amelyek új rendszerré, jelentéssé, képpé szerveződnek – mintha a szétesés és újraszerveződés kimerevített pillanatának tanúi lennénk. Hogy ez a pillanat a nyelv, a művészet, a kultúra vagy az egész civilizáció, netán az ökoszisztéma vagy a világegyetem működésének törvényeiből mutat fel valamit számunkra, az rajtunk, nézőkön múlik. Géczi János képzőművészetének elemzői mindig kiemelik a street arthoz, vagy legalábbis a nagyvárosi környezethez és a fogyasztói kultúrához való viszonyát. A kapcsolat, mondhatjuk, magától értetődő, hiszen a művész alapanyaga az óriásplakát, ennek a kultúrának az egyik legnyilvánvalóbb eszköze és felmutatója, amelynek eredeti közege a nagyvárosi utca; az alkotó a beavatkozásai révén egyszerre használja és kérdőjelezi meg ennek a kultúrának a formáit és érvényességét. A műcsarnokbeli kiállítás az utca és a kiállítótér közötti távolság áthidalására is izgalmas kísérletet tesz: Géczi János a kiállítóterem falaira ideiglenes, helyspecifikus művet készít, amely párbeszédbe kerül a Műcsarnok homlokzata elé kerülő, a terem ablakaiból is látható, szintén csak „itt és most”-ra készülő kültéri installációval. (Szerdahelyi Júlia, a kiállítás kurátora) Az ihlet titkai: sétálja körül, ahogy Géczi János óriási dekollázsait készíti! A Műcsarnokban a megnyitó előtt több alkalommal ingyenesen megtekinthető az alkotás folyamata Géczi János Műcsarnokban kiállított művei erősen kapcsolódnak a nagyvárosi környezethez és a fogyasztói kultúrához: dekollázsainak alapanyagai az időnek és az emberi beavatkozásnak köszönhetően roncsolt, talált-gyűjtött (lopott!) óriásplakátok, amelyeket minimális beavatkozással, tépéssel, visszaragasztással alakít művekké. Az alkotó a kiállítóterem falaira és a Műcsarnok homlokzata elé is ideiglenes, helyspecifikus installációt készít. A tárlat kuriózuma, hogy az alkotói folyamatot is a nyilvánosság elé tárjuk már a július 18-i megnyitót megelőzően is: július 5-én és 7-én a Műcsarnok homlokzata előtti zöld területen a művész személyesen hordja fel - tapasztja - tépi vissza dekollázsait az oda kihelyezett hagyományos hirdetőoszlopokra, július 11-től pedig a kiállítás terében engedünk bepillantást a Műcsarnok falaira készülő alkotás készítésének folyamatába több, előre meghirdetett alkalommal. A kiállítótérben a megnyitó előtt ingyenesen látogatható időpontok: július 11. 17:00 – 19:00 órajúlius 13. 14:00 – 16:00 órajúlius 14. 14:00 – 16:00 óra
Álom logika | Szerényi Gábor grafikái
Műcsarnok, szeptember 13-tól
Szerényi Gábor sajtógrafikus, karikaturista, autonóm művész. És benne „még sokan mások” együtt teljesítik ki egy alkotó, közéleti szerepvállaló ember arculatát. Derűsen bölcs hangú, de szarkasztikusan fogalmazó író is, és ha hívták, sokszor, sokáig volt népszerű televíziós kulturális-művészeti műsorok arca, szerkesztője.Honnan jön mindez? Gondolom, ezzel ő is egyetért: a 20. századi közép-európai história az emberre mért sorscsapásaival alkotó energiáinak forrásaivá vált. Tehetsége emocionális többlet. Racionális elemzőként ősei és saját megélt élményeiből, ezek mindig fonák tanulságaiból épít grafikusként és tollforgatóként is impozáns pályát. Talán ez az oka, hogy egyik főtémája éppen a toll, amely rajzaiban megszemélyesül – ha ír, ha karcol.Apai családja Edelényből és környékéről származik. Kocsmárosok, később – a nagyapa korai halála után – édesapja, Emil – a „Papa” – Miskolcon volt könyvelő, majd benzinkutas, sakkozott, operabarát volt, sőt maga is énekelt. A széttartó élethelyzetek, közegek feldolgozásaként mindent megfigyelt, bravúrosan skiccelt, portréit kommentárokkal keretezte. Gábor a karikaturista szakosztály Fonák című lapjában megírta édesapja sorsát, és könnyed rajzaival együtt azt saját világa konkrét előzményeként tette közzé. A fotó előtti kor sajtójában a „rajzolt hír” élettel töltötte meg az írott tartalmat. Hamar kialakult a műfaj kritikai ága is, amelyben a rajzoló gunyoros, személyes kommentárt, gyakran filozofikus véleményt fogalmazott meg, precízen pontos, ugyanakkor torzító vonalakkal. Az újságba szánt rajzok míves technológiáját azonban hamarosan felülírta a gyorsaság. A 20. század néhai élclapjaiban – még a békeidőkben – élte virágkorát ez a bravúrral megrajzolt kritikai kommentár.Béke, ha volt. Az apa, Szerényi Emil a negyvenes évek eleji országrész-visszacsatolások idején még rendes katona lehetett, de a világháború poklát már munkaszolgálatosként élte túl. Felesége és két gyereke azonban áldozat lett; gyermekorvos testvére kivételével minden családtagja Auschwitzban pusztult el. A háború után Emil nem adta fel, újra családot alapított, és eljárt rajzolni a Dési Huber körbe, még a szanatóriumban is rajzolt – eközben a polgári lakást leszeletelték, társbérletté szabták át.Az idősen újra apává vált Emil korán meghalt. Fia, Gábor a „nyócker sajátosan lumpenizálódott” iskolájában problémás tanuló, ezért a Balaton-felvidék gyönyörű kisvárosába, Sümegre küldik, egy patinás püspöki palotában lesz kollégista. Kíváncsi gimnáziumi növendékként sűrűn belátogat a mezőgazdasági szakképzés gyakorlataira is. Ha ma visszagondol arra, hogy kik hatottak rá, a sor élén persze Maulbertsch neve áll, akinek freskóit a sümegi katolikus templomban csodálhatta. Ugyanebben az időben Marcel Gotlib francia rajzolóval kerül levelező kapcsolatba, a korszak népszerű képregény-újságja, a Pif rajongójaként. (Micsoda véletlen: Gotlib magyar származású...) Lázad. Vágyakozik Pest után. Tankönyveinek oldalai közé képeslapokat rejt, azokon egy csipet Gellérthegy, egy slukk Lánchíd.Az iskolai szigorral kikényszerített sűrítő képzelet, képi költészet jellemzi későbbi munkásságát is: tollak, nyakkendők, óraszámlapok, banális tárgyak kelnek életre rajzaiban újra és újra. A tanfelszerelésbe besorozott körző rendre a keze ügyébe kerül, és megrajzolt, meghitt modellé változik. Szerényi már Sümegen mindennapi életének tárgyaiban keresi a barátokat. Vekerdy Tamást idézem: „…és figyelmében valami várakozás feszül / Az nem lehet, hogy csak ennyi… / Az nem lehet, hogy csak ennyi a világ. / Sunt lacrimae rerum, van a tárgyaknak könnyük, mert úgy látszik, lelkük is van… / Meg-megnyílik – két sor között – az ég? / Rejt-e valamit az elviselhetetlen, megunt, mégis szeretett világ? Ha igen, ha bármit, már jó.”A gimnázium harmadik osztályát már a budapesti Eötvös esti tagozatán végzi el, mivel a család anyagi helyzete miatt dolgoznia kell: az Astoria londinere lesz. Majd a Városépítési Tervező Intézetben műszaki rajzolóként vállal munkát, ahol abban az időben Makovecz Imrének is műterme van. Kós Károly könyveit bújja, összebarátkozik Hernádi Gyula íróval, aki a históriát kreatív szarkazmussal szemléli. Megtanul szitázni, térképeket és grafikákat nyomtat. És készül a Képzőművészeti Főiskola felvételijére – a 1973. március 15-i tüntetések után a „bennfentesek” biztosítják arról, hogy hiába. Ennek megfelelően kezelik őt a sorkatonai szolgálatnál is. 1975-től a Ganz-MÁVAG Művelődési Ház „kreativitási szakkörébe” jár, amelyből a karizmatikus kísérletező művész, Erdély Miklós vezetésével később a Fafej, majd az Indigo csoport lesz. 1978-ban a Fiatal Művészek Klubjában egy ön-kiállítás részese: társaival beköltözik az alagsori kiállítótérbe, amolyan első művészeti valóságshow a tervük. Mindent megrajzolnak, még a bejelentőlapokat is, ám zárórakor kiterelik őket a saját kiállításukról. Sok művészbarátja van, ő maga a társaság, a humoros kommunikáció fenegyereke. Egyikük, Olajos György viszi az akkor kiváltságosan kezelt irodalmi hetilaphoz, az Élet és Irodalomhoz. Ott nem kisebb személyiség, mint Nagy László költő a szinte intézményként tisztelt képzőművészeti rovat vezetője; Szerényi máig mestereként gondol rá. Nagy László javasolja neki, hogy hagyjon több levegőt a főtémáinak, a „spirituális agglomerációnak”, és kihalássza Szerényi mappájából az általa befejezetlennek vélt rajzokat.A rendszerváltásig, 12 éven át szinte elrejtőzve ír termelési riportokat, munkásportrékat az EGYT (ma EGIS) gyógyszergyár újságjánál (ahol korábban, ’56 után félreállítva Örkény István is „dolgozhatott”). Közben külsősként sokfelé ad le rajzot; egészen máig publikál a Magyar Nemzetben. Majd jókora szünet után, idén, a 70. születésnapjára – Sinkó István méltatásával – az ÉS egy teljes lapszámnyi helyet ad grafikáinak. Évek óta író, rajzoló munkatársa az Országút – Művészet / Tudomány / Közélet című periodikának, illusztrálja a győri Széchenyi István Egyetem Jog-Állam-Politika című szakfolyóiratát. A tavaly újraindított, de csak 11 lapszámot megélt szatirikus Ludas Mátyás is közli karikatúráit. Nagy kedvvel dolgozik, hiszen szeret örömet okozni közönségének, de erre csak Wehner Tibor elemzése után jön rá. Úgy látja, hogy a tárlatok szűkebb publikuma helyett jobban kedveli a szélesebb nyilvánosságot, mivel a sajtóban egy-egy grafikája személyesebb, szinte intim közegbe, olvasói kézbe kerül.Szerényi a múlt évszázad utolsó és az új első negyedében rajzban és szóban – mint rádiós-tévés is – kedvvel merül el, aki ismeri személyesen, tapasztalja is: lubickol a hírek visszásan fonák, mégis derűs értelmezésében, közvetítésében. Ránk bízza az élesen vagy érzelmesen felvetett „probléma” olvasatát: egy magas filozófiai, vagy egy laposabb ívű közéleti értelmezést. Évtizedek óta folyamatosan így tesz. Könnyed vonalaival, kiemelő folthatásaival elbűvöl, felelősségteljes gondolkodásra biztat. Szerényi Gábor munkája és személyisége a néhai polgári Budapest asztaltársaságait idézi – virtuális kávéházakban – noteszlapjain. Műcsarnoki „csak azért is” tárlatán a grafikus-karikaturista örökbecsű műveiből válogattunk Markovits Éva kurátorasszisztenssel és a művésszel.(Szegő György DLA, a kiállítás kurátora)
