Magyar Zene Háza, június 1., 20:00
A Város a Házban – Szeged című tematikus hétvége zárókoncertje a város emblematikus rockzenekarának, a Czutor Zoltán vezette Nyers együttesnek a fellépése lesz. Vasárnap este az egyik leginkább emblematikus szegedi rockzenekar, az aktívan a kétezres évek közepéig működő, azóta csak jeles alkalmakra összeálló, Czutor Zoltán (később Belmondo) vezette Nyers ad koncertet – e jeles alkalom apropóján. A kilencvenes évek és a kétezres évek első felének egyik népszerű zenekara, funkrockos, alternatív metalos, később egészen sokféle stílusgyakorlatot beépítő, és sok slágert kreáló sajátos világa szép színfolt volt a magyar zene történetében.
A Zene Háza megnyitása óta missziójuk része, hogy bemutassák a magyar városok zenei életét, és ezzel a céllal jött létre Város a Házban sorozat is, amelynek keretében már olyan gazdag zenei és kulturális élettel rendelkező városok mutatták be egy sokszínű programkavalkádban változatos zenei életüket, kiemelkedő együtteseiket, művészeti fesztiváljaikat, feltörekvő tehetségeiket, mint Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Debrecen.
Május utolsó és június első, tavaszból, nyárba forduló hétvégéjén Szeged zenei életét ismerheti meg a Zene Háza közönsége. A Város a Házban sorozat megtestesíti a Ház vállalását, a szegedi programkínálatban egyszerre jelenik meg a műfaji sokszínűség, az ismeretterjesztés, de a jövő tehetségeinek is lehetőséget ad a bemutatkozásra. A szombati Szegedi családi nap és a vasárnapi Szegedi kavalkád során a legszélesebb műfaji palettán mozgó műsorok valósulnak meg a klasszikus zenétől – élen a Szegedi Szimfonikus Zenekar szombat esti koncertjével – a Kövér Béla Bábszínház produkcióin át népzenei és jazz produkcióig, ismeretterjesztő beszélgetésekig. Vasárnap este pedig a város egyik emblematikus zenekara, a Nyers koncertezik a Nagyteremben.