Közeledik nagyon a valódi ünnep, és szinte teljesen betelt már a program-naptár a soknapos rendezvényekkel. De ha ma István a király, ki lesz holnap?!
A gyerekek még korán kelnek, és jól teszik, mert így találkozhatnak Charlie Brownnal és Blinky Bill-lel, ugyanis ők kezdik a mai mesekavalkádot.
Következzék néhány hazai előadóművész, aki meghagyta az angoltudást és szövegtanulást a hanyatló nyugat ópiumának.
Békésen, családja körében, 88 éves korában elhunyt Alain Delon francia színész, aki évtizedeken át volt az európai film talán legragyogóbb csillaga.
Akár régóta rajongsz a skandináv krimiért vagy még csak most kóstoltál bele ebbe a világba, itt egy lista, ami a műfaj legjobbjait gyűjti össze.
Ma korábban kell felkelni, ha látni szeretnéd Gombos Jim kalandjait, hidd el, megéri! Aztán már nem érdemes visszafeküdni, mert jönnek a többiek!
Folytatódnak a jobbnál jobb programok szerte a fővárosban, és még pluszba is akad! Ma lesz a legnagyobb durranás!
Életének 93. évében meghalt a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, Novák Ferenc.
A Colleen Hoover bestselleréből készített film letarolta a mozikat. Megnéztük, mire ez a nagy felhajtás. Kritika.
A világsztárokkal készült, pornóba oltott művészfilm forgatásáról a legvadabb pletykák kaptak lábra, és ezek egy része nagyon is igaz volt.
Vannak újrahasznosított mondatok, cipők, órák, és még a kék köd is visszatér. SPOILERES összeállítás!
Tobey Maguire, Olivia Newton-John, John Travolta és Matthew Broderick is bőven a húszas éveikben jártak már, amikor a legismertebb filmjeikben visszaültették őket az iskolapadba.