Már megint szerda. És ismét nehéz a választás, már, ha az ember a könyveket és a zenét is megkedvelte változatos élete alatt. Na, én ennek az embernek próbáltam segíteni, és ezért mindkét fajtából csemegéztem a kultúrasztalról. Érdekességként elrejtettem egy olyan könyvet is, mely a zenéhez is kapcsolódik, plusz még egyet, ami azoknak szól, akik sem a könyvet, sem a zenét nem kedvelik, mégis kulturálisak.
Elért végül a hétfő ide. Hogy Mikulás, de tényleg! Ám ez a mi Mikulásunk nem csak a gyerkőcöknek hozott ajándékot, hanem minden programozó léleknek! Mert rendes. Természetesen azért a gyerekekkel kezdünk, hogy aztán áttérjünk az okosodni vágyókra, végül maradnak a zenerajongók, de azok is sokfélék, ám! Még egy filmet is elrejtettünk, hogy az ünnepi hangulat még élethűbb legyen!
A cím kicsit megtévesztő, hiszen a felnőtt népességhez is szól ez a nap, de a megszokott koncert őrület mögül előmerészkedtek a főleg gyerekeknek szóló parádék, hiszen az Advent a közelgő Mikulás és karácsony előfutára is. A vásárok is az ünnepi tematikát követik, vigyük el hát a kiskölköket fáradni, mielőtt a koncertre indulnánk!
A fotón illusztrált rokkenrollal lesz tele a hétvége, legalább is az első napja, mintha nem is tél lenne. Persze, lesz egy kis online, remélem, annál több cica, és aztán a végeláthatatlan zeneiség. Gyerkőcnek is. Úgy látszik, robog még a bulivonat, és ki tudja, hol és mikor a végállomás?
Mutatom, milyen idő jön, hiszen már tél! Ujjé! Mindez mintha nem is zavarná a programfelelősöket, lesz ott zenebuli mindenféle klubban, kertben, gödörben, nehogymá' fagy! Persze, azért bújnak előrébb az online programok is a fázósokra gondolva, mindenki válasszon a habitusa szerint!
Kinyitjuk a programablak egy részét a napfényes, vagy esetleg bronzbarna hétfőre, ami időjárástól függetlenül az események széles skáláját tárja elénk. Pont, mint a tárház. Felsorolni is nehéz, mennyi minden kipróbálható ezen a szép/csúnya napon, ezért inkább olvassák el figyelmesen! Jó hétfőt!
Ez most aztán igazi vásárnap! Börze, vásár minden mennyiségben, a nap végén a szokásos zenés táncmulatságok csak azért léteznek, hogy levezessék a vásárlás okozta jótékony feszültséget. Aki nem szereti annyira a muzikális lazulást, kapott egy csillagászatias tudományos tájékoztatást a végére. És persze, Advent!
Ma aztán tényleg egy jó vegyes szombatot tálalunk a programasztalra. Lesz itt vidék, főváros, felnőtt, gyerek, csillagos, könnyű és komoly meg sétás és dalszövegírós. Jó mi? Amíg szép az idő, menjetek a szabadba is és lélegezzetek mélyeket! A fedett helyeken ez már szabályozva van. Na, és mindenekelőtt, hogy el ne felejtsem, advent!
Tyű, a mostani ajánló tele lesz okosságos dolgokkal, a pár megszokott zene mellett, de tényleg. Annyi minden lesz ott művelődési célzattal, hogy csak na! Irodalmi túlképzettség lesz szerdán, mondják majd. De nyugalom, mert, mint mondtam, akinek gőzöl már a feje, uzsgyi, szaladhat koncertre koraeste, meg az igazi este is. De vigyázat, van egy, ami zenében is komoly!
Hétfőhöz képest meglepően variábilis programsorozatnak nézünk elébe. Egyik fesztivál a másik hátán, akárcsak a művelődéstörténet becses darabkái széles spektrumból merítve támadnak ránk, míg álmosan pislogunk, kényszerítve gyors ébredésre. Nincs idő kérdésre. Zuhanyozzunk, és zuhanjunk egyik műfajból a másikba, mert ez a hétfő úgy csinál, mintha már szerda lenne!
Vasárnap van, az idő a képen látható levelekhez hasonlatos...Mit lehet hát tenni? Elmondom. A vasárnapot hagyományosan sétával kezdjük, a piacig, vagy egyéb vásárlási lehetőséget biztosító rendezvényig, aztán a szatyrokkal sétálunk tovább, de most már érdekesen. Aztán, ebéd után felbámulunk a korán megjelenő csillagokra és megpróbálunk okosodni, valaki még kora este is ezt csinálja! Végül elfáradunk és megéhezünk egy kis zenére, s már vége is a napnak!
Macska Guszti kiugrott a kiállításról, hogy magán kívül is ajánljon valamit, és nem is keveset. Ez az ő munkája most. Tánc, gityó, jappó és fejfa a heti kulcsszavak, a határtalan sok zene mellett. És persze online oktatás, hogy a test mellett a tudatot is eddzük. Mindenkinek jót ezen a szombaton!
Elment a nap, táskájába tevén, én meg szentháromságként ott vagyok a tévén, online lévén. Miért mondom ezt? A jelen szerdai programok közé túlnyomórészt került online okosodás, azért. Gondoltam, a sok zene és fesztivál közé illik illeszteni néha gondolatébresztő sávszélességet is, ki tudja, mit hoz a jövő, tán nem árt szélesíteni!
Kétféle fóka létezik, a képen látható, online vadászók és a nem láthatók, akik a kalandkedvélők. Ilyetén helyeztem el a palettán ezt az ajánlót, a kanapén fetrengő, vezetékes, és az offline népségnek. Mindenkinek jut hal. Most még nem tudom, milyen az idő hétfőn, de valahol biztosan el lehet majd programozni.
A naphoz hűen vásárral kezd az ajánló, hogy aztán mindenféle rendes vasárnapi tevékenységet reklámozzon a felfedező kedvűeknek. Folytatódik a hétvégi börze, és utána jól eshet a séta ikonikus temetőnkben. Itt lesz aztán a mozis rész. A zenevonatra műfajkvócienssel készítem fel a közönséget, gyerekes dallamoktól kezdve a komolyon át a világméretű bulikáig. Vasárnapoljátok el jól!
Bár nyakunkon Marci napja, és kicsit már kormoz a hideg, mégis buliktól hangos a város, mintha csak a nyár derekát élnénk. Persze megmaradtak a hagyományos hétvégi programok is, ha valaki ódzkodik a pezsgéstől. Vásár, libator, mászkálás és okoskodás, de még mindig zenei csemegékkel teli a kosár, válasszatok!
Nem tudom, milyen idő lesz szerdán, de a biztonság kedvéért olyat csináltam, mintha lila hó esne, esetleg konfetti, ha mégis jó idő lenne. És még koncert is egyben, ami biztosan lesz, tehát nagyon aktuális kép. Ha hideg, online, ha kellemes, helybeni, ez is pipa. Tettem bele gondolkodni valót is, és mert jó vagyok, a gyerekeknek is. Azt hiszem, megint minden lesz, tessék egy jót szerdálni!
Bár meghatározó a zenei felhozatal e hétfőn is, a mai nap több teret enged a gondolatoknak, és egyéb művészeti ágnak. Nem panaszkodhatunk hát, annál is inkább, mert idáig az időjárás is kegyes hozzánk egyelőre, megengedi a kültéri tartózkodást. Na, pont olyat nem hoztam most, de megmutatom képen! De őszi, és mégis kellemes!
Ismét a zenemuzsika viszi a prímet, na, de hányfélét már?! És a többi program se smafu, és hányféle! Már az első is olyan, hogy jó gyerekeknek, gyűjtőknek, szülőknek, de sétálóknak is! Hétvége, tehát kölkök, piac és szórakozás, mind egy helyen! Na jó, nem, de lentebb megtalálni a mit és holt, bagoly mondja.
Mutatom, milyen idő van, midőn e sorokat körmölöm gépiesen, remélem, ez nagyot változik szombatra, mert a programok nem korlátozódnak a falak közé. Biztos, ami biztos, azért tálaltam olyat is, így, ha minden felhő szakad, fesztiválról lehet szaladni a fülledt koncertterembe, vagy mozizni, amit hoz a kedv!