A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Bábszínház egy egyedülálló új sorozatot indított, amely szórakoztató módon, bábok, színészek és rendőrök közreműködésével mutatja be a rendőrség munkáját és népszerűsíti a bábműfajt.
Berg Judit Két kis dínó-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb gyerekkönyves sikere, ami nem is meglepő, hiszen három népszerű témát egyesít: a meseregényt, a játékos ismeretterjesztést és persze a dínókat – akiket még mindig imádnak a gyerekek.
Bár az Ünnepi Könyvhetet a szervezők szeptemberre halasztották, a Móra Kiadónál számos újdonság jelenik meg júniusban.
A pandémia alatt helyenként 30 százalékkal nőtt a kerékpáros-forgalom Magyarországon. Hazánkban évente 3000 kerékpáros sérül meg közlekedési balesetben, és 2021-ben május végéig már tízen veszítették életüket kétkerekűn.
A tavaszi libegőzős és gördeszkázós programok szinte teljesen megteltek, a szervezők azonban nem tétlenkednek, máris elkészült a nyári szünet előtti színes kínálat: kerékpárra, kenura fel!
Eseménydúsan telt a tavasz vége az intézmény berkeiben: a parlagi szamaraknál és a kék páváknál is új jövevényeknek örülhettek.
Egy igazi klasszikus, a Pocahontas mellett olyan modern meséket is láthatunk, mint A Karib-tenger kalózai első része, a Hipervándor, a Ready Player One, a Libabőr vagy az Űrdongó.
Az m2-n folytatódnak a Grimm-mesefeldolgozások, de a Neveletlen hercegnő folytatását is megnézhetjük. Aki pedig szereti az állatokat, az papagájt, teknőcöt, oposszumot, mosómedvét – és még egy kék elefántot is láthat.
Egyre több és több program közül kell választanunk, ezért kiválogattunk néhányat, hogy megkönnyítsük a döntést.
Óvónők unszolására kezdett a Pannonia Allstars Ska Orchestra gyermekdalokat írni és áthangszerelni, majd a kezdeti ötletből koncertek, mostanra pedig egy teljes nagylemez született.
A gyerekcsatorna június 1-jével elindította vadonatúj klímavédelmi kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét bolygónk megmentésére.
A Nagylátószög. 120 éves a magyar film című kiállításhoz kapcsolódó, a Nemzeti Filmintézettel közösen szervezett táborokba várják a kicsiket és a fiatalokat.
Egy különleges és igazán karakteres taggal bővült nemrégiben Weisz Fanni családja. Megérkezett hozzájuk Teki, a kis teknős, aki felvidítja és megszínesíti az életét.
Vadadi Adrienn ezúttal a legkisebbeknek, a bölcsis, kiscsoportos korosztálynak írt szívmelengető mesét, Kolozsi Angéla könyve pedig a kiskamaszoknak szóló Abszolút könyvek sorozatban jelent meg, és a mobiltelefon-használatot taglalja.
Egy valódi irodalmi különlegesség jelent meg májusban a Móra Kiadónál. A kortárs ifjúsági lengyel drámairodalom legjavát magában foglaló kötet egy 2003-ban kezdődött lengyel–magyar együttműködés mérföldköve.
A Da Vinci Karrier Napon a gyerekek különleges szakmákkal, a pályaválasztás során felmerülő lehetőségekkel ismerkedhetnek meg, és magukat is jobban megismerhetik.
Folytatódik a tavaszi bébibumm, de beszerzések útján is bővül a gyűjtemény: újabb ritka távol-keleti fácánfélék érkeztek.
Medvevilág, kutyavilág, mesevilág, izévilág – május utolsó vasárnapján csak az nem talál izgalmas néznivalót magának, aki nem is akar.
A nap szenzációja, hogy két gyönyörű nyolcvanas évekbeli klasszikus gyerekfantasyt is megnézhetünk. De ha úgy tartja a kedvünk, olyan mesebeli lényekbe is belefeledkezhetünk, mint egy sárkány és egy jeti.