Személy

Cate Blanchett

színész, szereplő, narrátor
Született: 1969. május 14. (49 éves) (Ausztrália, Melbourne)

Értékelés:

204 szavazatból
Szerinted?

Miután megszerezte diplomáját az ausztráliai National Institute of Dramatic Arton, elsősorban színpadon dolgozott. Tagja a Company B-nek, eljátszotta Miranda szerepét A viharban, Opheliát a Hamletben és Nyinát A sirályban. 1999-ben a londoni West Enden, az Almeida színházban David Hare Bőség című darabjában játszotta Susan Traherne-t. Színpadi szerepei után kezdetben televíziós sorozatokban szerepelt. Első játékfilmje Bruce Beresford Láger az édenkertben című munkája volt, melyben Glenn Close játszotta a főszerepet. Ennek ellenére a film nem aratott nagy sikert, akárcsak Blanchett következő filmje, a Játék és szenvedély, ahol pedig Ralph Fiennesszal együtt remek alakítással lepték meg a közönséget.


Több ausztrál filmszerep után 1998-ban megkapta az Elizabeth főszerepét, mely nemzetközi elismertséget hozott a számára. Alakításáért Arany Glóbusz és Oscar-jelölést kapott. Sikerein felbuzdulva több felkérés közül válogathatott, 1999-ben A tehetséges Mr. Ripley-ben Gwyneth Paltrow és Matt Damon oldalán játszott, majd Mike Newell mozijában, a Vakrepülés című fekete komédiában, John Cusackkel, Billy Bob Thorntonnal és Angelina Jolie-val szerepelt. 2001-ben forgatta a Kikötői hírek és a Charlotte Gray című filmjeit. Előbbiben Bruce Willis és Billy Bob Thornton között őrlődik, miközben elbaltázott rablásokba fognak, utóbbiban pedig Kevin Spacey feleségét alakítja.


Ezt követően a Gyűrűk ura trilógia Galadriel úrnőjeként láthattuk, majd a Lapzárta című filmben Veronica Guerin újságírónő életrajzi ihletettségű történetét elevenítette fel. Az Aviátorban Katharine Hepburn megszemélyesítéséért Oscar-díjat és Golden Globe jelölést gyűjtött be legjobb női mellékszereplő kategóriában. George Clooney oldalán játszott A jó német című filmben, a Bábelben pedig Brad Pitt meglőtt feleségét alakította. Bob Dylan bőrébe bújt az I'm Not There című filmben, majd újra Erzsébet királynőt alakította az Elizabeth: Az aranykor című filmben. Feltűnt a Benjamin Button különös élete, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, valamint a Blue Jasmine című alkotásokban is.


Vélemény:

február 08. 16:10:29
február 08. 16:10:29

Korunk egyik legjobb színésznõje. Érdemes megnézni Cate Blanchett arcait a Manifesztumban https://port.hu/adatlap/film/tv/manifesztum-manifesto/movie-199178#video-985428

2014 ápr. 06. - 17:31:33
2014 ápr. 06. - 17:31:33

Képes karrierösszegzõ és Cate Blanchett 5 legnagyobb alakítása: http://rewatch.blog.hu/2014/04/06/arcok_cate_blanchett

2014 márc. 20. - 07:06:14
2014 márc. 20. - 07:06:14

Az egyik legszebb színésznõ, és legjobb persze, de tényleg nagyon különleges arca van!!

2014 febr. 07. - 18:55:48
2014 febr. 07. - 18:55:48

Blue Jasmine: Oscart Cate-nek! :o)

2014 febr. 07. - 18:44:56
2014 febr. 07. - 18:44:56

Szerintem sem csúnya,sõt. Pár napja láttam a Hanna-Gyilkos természet c. filmet, és nagyon vonzó volt benne Cate annak ellenére,hogy szerepe szerint gonosz volt. Nem mellesleg egy remek színésznõ, túlzás nélkül állítható,hogy tehetségét tekintve generációjának Meryl Streepje.

szavazat: 10/10 2013 jún. 10. - 20:26:29
2013 jún. 10. - 20:26:29

Csúnya? Te most komolyan beszélsz? Jó, nem mondom, hogy õ a legszebb, de szerintem hihetetlenül erõs kisugárzása van. Õ valahogyan egy kicsit másképp szép, bár a kor azért már rajta is kifog.

2012 dec. 29. - 21:38:19
2012 dec. 29. - 21:38:19

Csúnya és unszipatikus, de fantasztikus színésznõ, mindent el tud játszani.

szavazat: 10/10 2011 dec. 12. - 00:31:13
2011 dec. 12. - 00:31:13

Az ezerarcú Blanchett! Nagyon csípem.

szavazat: 10/10 2010 dec. 14. - 16:29:30
2010 dec. 14. - 16:29:30

Ez igaz, hogy napjaink egyik legjobb színésznõje, zseniálisan játssza el a szerepeit, ezért is nagyon jó filmjei vannak.

2010 máj. 21. - 09:06:23
2010 máj. 21. - 09:06:23

Napjaink egyik legjobb színésznõje, nekem pedig Õ az abszolút kedvenc. :)

2010 máj. 15. - 01:46:47
2010 máj. 15. - 01:46:47

Te aztán egy elvetemült rajongó lehetsz. Nem baj, én is kedvelem Cate-et. Nagyon jó színésznõ, amellett, hogy valóban különleges a személyisége, van benne valami, ami megfogja az embert, talán valamiféle intelligens szépségnek lehetne nevezni az arckaraterét. Arról nem is beszélve, hogy a kora sem látszik rajt - nagyon irigylem is érte.Én is boldog születésnapot kívánok neki.

szavazat: 10/10 2010 máj. 15. - 01:15:06
2010 máj. 15. - 01:15:06

EGY ÓRÁVAL LECSÚSZTAM HAZAI IDÕ SZERINT, DE:

MOST VAN (VOLT) CATE 41. SZÜLETÉSNAPJA! BOLDOG SZÜLINAPOT, ÉS MÉG SOK REMEK SZEREPET ÉS SIKERT NEKI AZ ÉLETBEN!!!! :-)

szavazat: 10/10 2010 jan. 12. - 21:30:40
2010 jan. 12. - 21:30:40

Kötelezõ eredetiben hallgatni, mert csodálatos szép hangja van. És bánni is tud vele. 10/10 nálam.

szavazat: 10/10 2009 nov. 28. - 22:29:37
2009 nov. 28. - 22:29:37

Bizony, elegáns és intelligens is egyben! :-)

2009 nov. 16. - 16:59:57
2009 nov. 16. - 16:59:57

Róla nekem az "intelligens szépség" és finom elegancia jut eszembe, mintha a régi idõk Hollywoodját idézné, nem is a mai nõideált.

szavazat: 10/10 2009 okt. 23. - 20:06:19
2009 okt. 23. - 20:06:19

Imáááádom a kedvenc Színésznõm (L)

szavazat: 10/10 2009 aug. 12. - 08:34:05
2009 aug. 12. - 08:34:05

Nagyon tetszett a Benjamin Button filmben!

szavazat: 10/10 2009 máj. 28. - 15:28:36
2009 máj. 28. - 15:28:36

Röstellem, de a teendõim közepette elfelejtettem, hogy

CATE MÁJUS 14-ÉN BETÖLTÖTTE A 40-ET!!!!

Bár ide sajnos soha nem ír senki, azért én mégis

BOLDOG SZÜLINAPOT

kívánok neki utólag is, és még legalább ennyi boldog évet, plusz tízszer ennyi jó filmszerepet! :-)

szavazat: 10/10 2009 máj. 28. - 09:45:10
2009 máj. 28. - 09:45:10

Tényleg? Kire?

2009 máj. 24. - 00:08:49
2009 máj. 24. - 00:08:49

Húú, itt egy másik színésznõre annyira hasonlít.......

Összes hozzászólás
Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás