Most a TV-ben Teljes tv műsor
legfontosabbak
7 érdekesség, amit mindig is tudni akartál A gyilkos járat című Brad Pitt-filmről
A Deadpool 2. rendezőjének akciókavalkádja, melyben egy száguldó vonaton esnek egymásnak bérgyilkosok, bosszúállók, rablók és svindlerek.
9 filmes tévhit, amit már rég megcáfoltak, mégis terjed
Nem lehet meghalni attól, ha valakit tetőtől talpig befestenek arannyal, és egyáltalán nem biztos, hogy Jack is elfért volna Rose mellett a vízen hánykolódó ajtón.
Netflix / Kritika Twin Peaks-hangulat és a skandináv thrillerek zseniális ötvözete a Netflixen
Mindenki Obama kisvárosi krimijét nézi a Netflixen – de tényleg olyan jó? Tényleg! A Bodkin ugyanis mesterien ötvözi a Twin Peaks-hangulatot a skandináv thrillerekkel és az ír folklórral.
Magazin 7 film mérgező kapcsolatokkal a középpontban
Van, amelyik bevallottan toxikus viszonyt mutat be, de olyan is, ami kifejezetten romantizálja a mérgező párkapcsolati viselkedést. SPOILERek előfordulhatnak.
Óriási marhaság sült ki a Netflix konyhájában
Egy ikonikus amerikai édesség születését mutatja be a Cukormáz nélkül, kalória nélkül, de annál több sztárral.
Magazin 5 hollywoodi sztár 5 silány korai filmje
Valahol el kell kezdeni…
Stream Woody Harrelson keresztény hippiként lopja el a show-t
A Disney+-on bemutatkozó Suncoast című önéletrajzi ihletésű dráma az amerikai közelmúlt egyik meghatározó epizódjának hátterében játszódik, és Harrelson most is ellopja benne a show-t.
Ezeket a filmeket ajánljuk pünkösdhétfőre
Eljött a pünkösdhétfő is! Akinek nincs kedve a szabadban téblábolni, csapjon egy kis ünnepi tévézést!
Családi filmek hétfőre
Ma egy kis plusz hétvége van, remek alkalom, hogy pihenéssel töltsétek el a tévé előtt!
Pünkösdi programok
Ha az időjárás megengedi, töltsük az ünnepnapot a szabadban, főleg a Rómain, és a Skanzenben, ahol remek programok várják a családokat! Aki tánc, vagy filmművészetre vágyik, a Müpában megtalálja a számítását, a zenerajongóknak meg főleg jazzel kedveskednek a megszokott helyeken.
A magyar poptörténet emlékezetesen bizarr vakvágányai
A Dolly Roll-féle Hajmási Péter, Fenyő Miklós Modern Talkingja vagy a V-Tech-es Szamóca metálzenekara okoz-e nagyobb sokkhatást több évtized távlatából? A kérdést eldöntendő, különös kegyetlenséggel idézzük fel őket (is).
6 sci-fi, mely botrányosan rosszul jósolta meg a jövőt
Bár a sci-fihez kétségkívül gazdag fantázia szükségeltetik, az EZO TV nagy nevettetői gyakran tehetségesebb jövedőmondók, mint a tudományos-fantasztikus filmek forgatókönyvírói. Következzék néhány példa arra, amikor utóbbiak kiváltképp megbízhatatlan Nostradamusnak bizonyultak!
7 pajkos érdekesség a Szüzet szüntess! című filmről
Romantikus vígjáték a szüzesség elvesztéséről és pornográfiáról. Ma este a tévében!
A világ legbefolyásosabb gyerekszínésze - Donald Trump filmszerepei
Következzenek a felnőtt testben élő Richie Rich fontosabb hollywoodi cameói!
Aktuális mozifilmek Összes vetítés
kiemelt programok
42. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, április 12-május 26.
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 42. Magyar Sajtófotó pályázatra 250 fotográfus, 2470 pályaművel jelentkezett, a beküldött képek száma 6801 volt. A pályázatra 2023-ban készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozat-kategória kivételével, ahol a hosszú távon készültmunkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri.Az online előválogatás után a zsűri tagjai 2024. február 2–4. között, Budapesten, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, nyilvánosan zajló munka keretében választották ki a díjazottakat.
Az év természetfotósa 2023
Klebelsberg Kultúrkúria, április 17-május 26.
Válogatás a hazai természetfotózás legjobb alkotásaiból 31. alkalommal adták át Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós szakmai elismerését, Az Év Természetfotósa díjat. A pályázat legjobb képei láthatók a Kultúrkúria lélegzetelállító tárlatán.A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok többezer képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri. A naturArt, a Magyar Természetfotósok Szövetsége 2023-ban immár 31. alkalommal hirdette meg Magyarország, és a régió legnagyobb nemzeti természetfotó pályázatát. A pályázat célja hazánk, a Kárpát-medencei ökorégió, és Földünk természeti értékeinek, csodálatos élővilágának, tájainak, valamint a természet ritka pillanatainak bemutatása, és ezen keresztül a természetvédelmi és biológiai ismeretek terjesztése, a társadalom szemléletének formálása és esztétikai értékítéletének alakítása. A kiállított képeken QR kódok vannak. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a közösségi média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón.
Kortárs Magyar Fotográfia 2024
MÉSZ - Magyar Építőművészek Szövetsége, május 2-22.
A Kortárs Magyar Fotográfia 2024 című tárlat a Magyar Fotóművészek Szövetségének, és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának együttműködésével közel 166 alkotó munkáit mutatja be a legváltozatosabb fotográfiai eljárások segítségével. Az 1960-as évektől egészen napjainkig a magyar fotótörténelem legikonikusabb képeit felsorakoztatva, érzékelteti a fotográfia médiumában és világunk-ban lezajló változásokat, ugyanakkor körvonalazza a generációk közötti közös keresztmetszeteket is. A tárlat kísérletet tesz arra, hogy az érzéki tapasztalatok leképzésétől a legújabb nano és biotechnológiai képalkotó eljárásokig bemutassa a “világ új anatómiáját”.
Jazzy Fesztivál 2024
MOM Művelődési Központ, május 17-21.
Borozni jó. Borozva koncerteket hallgatni még jobb. Borozás közben a Jazzy Rádió legjobb zenéire bulizni pedig egyenesen csodás. Pünkösd hétvégéjén 4 napos Jazzy Fesztiválra várják az igényes zenék és a finom borok szerelmeseit. Május 17. és 20. között Jazzy Fesztivál a MomKult teljes külső-belső területén. 3 színpadon 22 koncert, 4 DJ, valamint 40 borászat és a város legjobb foodtruckjai várnak a tavasz legjobb buliján. Délutántól a jazz, a funk, valamint a soul stílus képviselői táncoltatják meg a jazz szerelmeseit a MOMKult udvarában és a Sirály sétányon. Fellép többek között az Anima Sound System, Barabás Lőrinc, Ladánybene 27, Los Orangutanes, Melody Maker, Sárik Péter, Zolbert, Izo Fitzroy, Temesi Berci.Esténként egy-egy nemzetközi nagyágyú zárja az estét. Pénteken a PASO és a világhírű brit csapat, Matt Bianco koncertjén bulizhat a fesztivál közönsége. Szombaton Takács Nikolas koncertje után a francia nu jazz formáció, az Electro Deluxe vegyíti a soul, a funky, a swing, és a hip-hop elemeit a színpadon. Hétfőn Dés László és a holland soul énekesnő Sharon Kovacs lép fel. A koncertek közben pedig a legjobb hazai pincészetek kiváló borait kóstolhatják meg. A rendezvény 14 éves korig ingyenesen látogatható.
Superluminal
Light Art Museum Budapest, szeptember 14-május 20.
A budapesti Light Art Museum szeptemberben nyíló új kiállítása ezúttal a fényművészet nemzetközi mezőnyéből is válogatva mutatja be ennek a rendkívül népszerű kortárs művészeti trendnek a legizgalmasabb képviselőit és látványos alkotásaikat. A Hold utcai piac totális fekete dobozzá alakított kiállítótereiben a közönség találkozhat majd az immerzív vetített terek nemzetközi szinten legjelentősebb alkotócsoportjai közül olyan stúdiók munkáival, mint a londoni Zünc Studio, a New York-i Nohlab, az olasz fuse* vagy a szintén olasz NONE Collective. Több látványos installációval szerepel a világ legjelentősebb kortárs múzeumainak állandó kiállítója, a New York-ban élő, litván születésű Žilvinas Kempinas, és először lesz látható Budapesten a holland artscience-színtér legsikeresebb fiatal tehetségének, Philip Vermeulennek egy brutális hatású kinetikus projekciója. A nemzetközi kortárs múzeumok és kiállítóhelyek rendszeres meghívottjai közül mások mellett szerepel még a kiállításon a külföldön élő Csákány István és Csörgő Attila, a horvát Goran Petercol, az orosz származású Vadim Fishkin vagy a fiatal francia Justine Emard. Kiállító művészek: Csákány István, Csörgő Attila, DECOL, Disnovation.org, Justine Emard, VadimFishkin, fuse*, Žilvinas Kempinas, Kepes György, Kútvölgyi-Szabó Áron, MAOTIK, Svätopluk Mikyta,Moholy-Nagy László, Vera Molnar, Nohlab, NONE Collective, Ősz Gábor, Goran Petercol, Olivier Ratsi,Raum Zeit Piraten, Sébastien Robert, Sárgany (Barta Bence & Borsos János), Nicolas Schöffer, Szauder Dávid Ariel, Szekeres Agnus & Tesch Katalin, Szécsényi-Nagy Loránd, Sztojánovits Andrea, Gabey Tjon a Tham, Victor Vasarely, Várnai Gyula, Philip Vermeulen, Kit Webster, Zünc Studio
MIAMOR PÜNKÖSD | A RÓMAI-PARTON!
Miamor Római, május 18-20.
Menj Te is a Római-partra a pünkösdi hétvégén, nem bánod meg!Kicsiket és nagyokat is várnak:? ugrálóvárral? óriás ninja pályával? mini golffal? röplabda és focipályával? bogrács helyekkel? kézműves foglalkozásokkal? és persze sok-sok finomsággal mi szem szájnak ingere!
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben
Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen), május 19-20.
2024. május 19–20. között idén 13. alkalommal rendezik meg a Pünkösdi Örökség Ünnepez, a szellemi kulturális örökség közösségeinek találkozóját a szentendrei Skanzenben. Idén a kézműves hagyományokat gyakorló közösségek kerülnek fókuszba.A pünkösd két napján zajló rendezvény bepillantást enged a közösségek színes hagyományaiba. A program során a látogatók hagyományos ételeket kóstolhatnak, mesterségek titkait ismerhetik meg, beállhatnak a táncosok közé, élvezhetik a különböző tájegységek muzsikáját és gyönyörködhetnek a különféle vidékek viseleteiben.A Szabadtéri Néprajzi Múzeum erre a két napra megtelik élő örökséggel: kézművesekkel, tánccal, zeneszóval, pünkösdölő gyerekekkel és önfeledt jókedvvel.
Müpa Filmklub: Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, 2011)
Müpa, május 20., 19:00
Rendező: Woody AllenHázigazda: Réz András Az eleje kedves, de unalmas. Egy zeneszám erejéig (Si tu vois ma mère) nézegethetjük Párizst - mint alkalmi turisták. Aztán a főcím alatt - képen kívül - egy romantikus amerikai fiatalember és lényegesen gyakorlatiasabb menyasszonya beszélgetnek Párizsról. Lesz ebből valami? De még mennyire! Az Éjfélkor Párizsban Woody Allen egyik legmulatságosabb filmje. Kétségtelen, hogy valamivel halkabban kacagunk, mint a lelki rokon Picasso kalandjai esetében, de ez talán azért van így, mert időutazásba bonyolódott hősünk, Gil Pender (Owen Wilson), a sikeres hollywoodi forgatókönyvíró Párizsban is a regényén dolgozik, elmélkedik. Keres valamit, amit Beverly Hillsben vagy Malibuban nem lehet megtalálni. És közben belehabarodik Párizsba. Gil bizonytalan önmagát és írói kvalitásait illetően, miközben a gyakorlatias menyasszony, Inez (Rachel McAdams) bizonytalan Gilhez való viszonyában, ami azért igen pozitív hozzáállás ahhoz képest, hogy a szülei egyenesen utálják. Inez viszont vonzódik volt tanárához, Paulhoz, aki mindent jobban tud… Nem lenne tisztességes előre minden fordulatot lelőni, de annyit elárulhatunk, hogy Gil éjszakánként visszapottyan az 1920-as évek Párizsába, az avantgárd kellős közepébe, Fitzgerald, Hemingway, Gertrude Stein, Salvador Dalì és Picasso társaságába. Voltunk már Woody Allennel időutazáson, hiszen Az alvó (1973) 2173-ba röpített bennünket. Már arra is volt példa, hogy az egyik írásában a Bovarynéba rándult át - amitől a regény egy kicsit megváltozott… Nyilvánvaló, hogy a 2010-ből érkezett látogató is nyomot hagy a múltban, vagyis a jövőn. Ha idegenvezető segítője (Carla Bruni, azaz Madame Sarkozy) jól fordított. Hú, de zavaros ez az egész. Amúgy meg egyáltalán nem zavaros, hiszen szépen, kereken kibontakozik egy fontos kérdés: melyik volt az igazi aranykor? Hogyan is van az, hogy az Itt és a Most valahogyan mindig alulmarad azokkal a helyekkel és korokkal szemben, amelyekben nem volt szerencsénk élni? Angol nyelven, magyar felirattal.A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelvű
Recirquel: Solus Amor
Müpa, május 20., 19:00
A két test és egy lélek egyesüléséről szóló Non Solus, majd a föld és az emberiség kapcsolatát ábrázoló My Land után a világhírű magyar újcirkusz-társulat új produkcióval jelentkezik. A Solus Amor a megelőző kettő szerves folytatása, a trilógia záróköve.A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális légi táncelőadás, amelyben az új cirkusz, valamint a klasszikus és modern tánc egyesül. Az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiát megidéző produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét. Vági Bence koncepciója szerint „a színpadi tér és a szereplők természeti esszenciaként ölelik körül a közönséget, hogy egy ősi imához hasonlóan lehetővé tegyék a néző számára a teljes elmélyülést”. Bábok: Janni Younge Hang: Terjék Gábor Levegőakrobatika-koreográfus: Illés RenátóReptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár TamásPróbavezető: Horváth ZitaA rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor
Wolves in the Throne Room • Gaerea • Mortiferum | Budapest 2024
Analog Music Hall, május 20., 19:30
Atmoszférikus black metal utazás a Wolves in the Throne Roommal.A Wolves in the Throne Room igazi mesterei a különleges hangulatú black metal daloknak. A zenekar koncertjein is igyekszik megteremteni egy olyan hangulatot, mintha valamilyen ősi rítuson vennék részt. Új, Crypt of Ancestral Knowledge című friss kislemezük is ezt a szellemiséget hordozza, amelyet május 20-án bemutatnak az Analog Music Hallban a Mortiferum és a Gaerea társaságában.
Seventeen Big Band
Budapest Jazz Club, május 20., 20:00
A Seventeen Big Band 2000 decemberében alakult. Az évente megrendezett Budapesti Big Band Fesztivál állandó résztvevői, ahol 2017 őszén az „A” kategóriában kiemelt arany fokozatot értek el. Műsorukban számtalan stílus megtalálható, többek között swing, mambo, rock, funky, filmzenék, musical feldolgozások és a hagyományos jazz standard átiratok.
Tóth Sándor - Eichinger Tibor Quartet
IF Cafe, május 20., 20:00
Km.: Tóth Sándor (szaxofon), Eichinger Tibor (gitár), Eged Márton (basszusgitár), Madai Zsolt (dobok)
tévéajánló
Artúr király
Artúr (Clive Owen), a Római Birodalom legészakibb védvonalának őrzésére kirendelt sereg vezére alig várja, hogy elhagyja Britanniát, és visszatérjen Róma biztonságos falai közé. Ám mielőtt elhagyná a szigetet, lovagjaival együtt még egy utolsó nagy megbízást kell teljesítenie, aminek során ráébred, hogy ha Róma elveszik, Britanniának szüksége lesz egy vezérre, aki betölti az űrt. Valakire, aki nemcsak a szászok fenyegető támadásától védi meg az országot, hanem megmutatja az utat egy új korszak felé. Artúrnak Merlin (Stephen Dillane), a brit csapatok vezetője segítségével, valamint a gyönyörű és bátor Guinevrával (Keira Knightley) az oldalán kell megtalálnia az erőt önmagában, hogy elfordítsa a történelem kerekét.
Villám Charlie
A problémamegoldó Charlie-nak van egy megoldhatatlannak tűnő problémája: az általa frissen kiiktatott gengszternek hiányzik a feje, márpedig a munkáért csak úgy tudja felvenni a fizetségét, ha sikerül azonosítani a holttestet. Ekkor lép a képbe az áldozat ex-felesége, aki mindennel rendelkezik, amire a férfinak szüksége van. Charlie megbízója azonban egy kegyetlen bűnöző, így a gondok inkább csak sokasodnak, mint eltűnnek, s ezzel kezdetét veszi egy féktelen hajsza. (Victor Gischler regénye alapján.)
Fantomas visszatér
Fantomas (Jean Marais), az utolérhetetlen szuperbűnöző egy híres tudóst rabol el, hogy egy minden korábbinál hatásosabb fegyver előállítására kényszerítse. Célja, hogy a fegyveres sakkban tartsa az egész világot! Fantomas egy másik tudós, Lefevre professzor elrablását is tervezi, de a tervről Fandor, az újságíró is tudomást szerez, és elhatározza, hogy csapdát állít Fantomasnak. Lefevre professzornak adja ki magát, azt remélve, hogy Fantomas majd őt rabolja el. Az ötlet ígéretesnek tűnik, jól is alakulnak a dolgok egészen addig, amíg fel nem bukkan ismét Juve felügyelő (Louis de Funes).
A Gucci-ház
A Gucci-ház megdöbbentő igaz történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról. Szerelem, árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szövi át azt a három évtizedet, ami során kiderül, mit jelent, s mennyit ér egy név, és meddig hajlandó elmenni egy család, hogy mindent uralma alá hajtson.
A gyilkos járat
Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug (Brad Pitt) megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől (Sandra Bullock), és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte. A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább. A Deadpool 2. rendezőjének japánban játszódó akcióvígjátéka elképesztő tempót diktál, nagyon gátlástalan, nagyon vicces, és csupa zseniális színész őrültködik benne.
Heti mozipremierek Összes premier
-
Exhibition On Screen: Az ifjú Picasso Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében: a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető... Időpontok -
Gyönyörű esküvő Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú... Időpontok -
Hívatlanok – Első fejezet Maya és Ryan (Madelaine Petsch és Froy Gutierrez) a nő új munkája miatt Oregonba utazik, időközben pedig megállnak egy elhagyatott nyaralóhelynél. Ezen az ismeretlen helyen három maszkos... Időpontok -
Képzeletbeli barátok A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy... Időpontok -
Marguerite, a számok szerelmese A matematikusnak készülő, briliáns Marguerite Hoffmann Franciaország legjobb egyetemén tanul. Diplomavédésének napján azonban egy tévedés minden bizonyosságot megingat, ezért Marguerite... Időpontok -
Nina és a sündisznó titka A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját, Nina aggódni kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka,... Időpontok
CIKKEK További cikkek
Mennyit tudsz az eredeti Bajos csajokról?
Április 30-án volt 20 éve, hogy bemutatták a Lindsay Lohan főszereplésével készült Bajos csajokat. Ennek örömére töltsd ki kvízünket a filmről!
Színház Ez áll valójában a „letiltott” TÁP színházas előadások mögött
A Trafó besokallt Vajdai Vilmos viselkedése miatt.
Boldog születésnapot! 80 éves lett a színész, aki a hatvanas évek nagy részét börtönben töltötte
Természetesen Danny Trejóról van szó, aki május 16-án ünnepli a születésnapját, és ennek örömére össze is gyűjtöttünk nyolc érdekességet róla.
Buddy Endre A szexuális ragadozót is sajnáljuk az új Kevin Spacey-dokuban
Évtizedekig szedte áldozatait, de titkolta másságát és öngyűlöletbe menekült az Oscar-díjas színész.
Mozi A női Columbo is csatlakozott A fantasztikus négyes csapatához
A Poker Face sztárját, Natasha Lyonne-t is beválogatták a Marvel-reboot szereplői közé.
Stream Csodálatos színésznőkkel jön a Dűne-filmek előzménysorozata
A hat epizódból álló Dűne – Prófécia idén ősszel debütál a Maxon. Nézd meg a teasert!
Elképesztően szürreális élmény Coppola megalomán sci-fije
Látnod kell, hogy elhidd a Megalopolist. A keresztapa rendezőjénél nagyon elgurult a gyógyszer.
Tévé Drága örökösök-különkiadással jelentkezik a The Floor, műsorváltozás is lesz miatta
A hétköznaponként jelentkező vetélkedő kivételesen most vasárnap is adásba kerül – nem is akárkikkel a játékosok között.
Mozi Folytatást kap Adam Sandler kultikus vígjátéka
A Happy, a flúgos golfos 2. a Netflixre érkezik.
Mozi / Kritika Kétszer lecsekkolod a zárat, miután megnézted ezt a hátborzongató thrillert
A Hívatlanok remake-je rögtön trilógiával támad, melynek első része a 2008-as sztorit igyekszik felturbózni.
Mozi Brad Pitt elárulta, honnan kölcsönözte az akcentusát a Blöffhöz
A színész kifejezetten szeret különböző beszédmódokat felvenni a szerepeihez.
Gyász Tragikusan fiatalon elhunyt Chris Pratt kaszkadőre
Tony McFarr mindössze 47 éves volt.
Így jutottunk el Rózsa György és Vágó István legjobb műsoraitól a Zsákbamacska mélypontjáig
Megnéztük a magyarországi televíziós vetélkedők evolúcióját a hetvenes évektől napjainkig, és elkeserítő eredményre jutottunk. Tényleg ez kell a népnek?
Pirx-űrhajó, cowgirl, homokféreg – 6 bizarr pillanat az M1 időjárás-jelentéséből
Egy ideje már halloweeni maskarákba bújva, bénácska vetített CGI-háttér előtt mesélnek tudományos érdekességeket a köztévé időjósai. Itt vannak a legfurcsább adások!
7 dolog, amit talán nem is tudtál erről az alulértékelt Kevin Costner-filmről
Az Üzenet a palackban egy megható romantikus film, melynek központjában egy sebzett férfi és a szívós riporteri munka áll.
Ezeket a remek filmeket és sorozatokat streameld a hosszú hétvégén
Van dráma, komédia, sci-fi, horror és krimi, plusz egy vadonatúj és egy visszatérő közönségkedvenc sorozat is a listában.
Még 5 mondat, amit megtagadtak a színészek a forgatáson
Előfordul, hogy a forgatókönyv annyira nem tetszik egy színésznek, hogy nem is hajlandó elmondani a leírtakat.
ValóVilág12: Összeszedtük az elmúlt hét legcinkebb pillanatait
Bálnag*ci, sírás-rívás és villa líra – ez volt egy hét a ValóVilágban.
Közel 110 éves a filmtörténelem első meztelenkedése
Az első, teljesen pucér női alak egy 1915-ös némafilmben látható.
Utolsó színházjegyek
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
máj. 20. 19:00 - Marczibányi Téri Művelődési Központ - BudapestNo para! - Musimbe Dennis önálló estje, műsorvezető: Lovász László
máj. 20. 19:30 - Dumaszínház - BudapestHatalmi arcok - A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje
máj. 21. 19:00 - Bányász klub - OroszlányA jövő sem a régi: Felméri Péter önálló estje
máj. 21. 19:00 - Csabagyöngye Kulturális Központ - BékéscsabaHatalmi arcok - A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje
máj. 22. 19:00 - Petőfi mozi - PápaHagyják szabadon a biztonsági sávot! - Janklovics Péter és Stefanovics Angéla estje
máj. 22. 19:30 - Dumaszínház - BudapestWillany Leó est - Itt mindenki fellép, aki látszik a sötétben!
máj. 22. 21:30 - Trafó - BudapestMithridatész halott?
máj. 23. 15:00 - Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) - BudapestNo para! - Musimbe Dennis önálló estje, műsorvezető: Lovász László
máj. 23. 19:00 - MagHáz - MaglódKapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje
máj. 23. 19:00 - Lajosmizse Város Művelődési Ház és Könyvtár - LajosmizseMiért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje
máj. 23. 19:00 - Szabadság Mozi-Film és Színház - MezőtúrAkasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
máj. 23. 19:00 - A Művelődés Háza és Könyvtára - SárospatakFröccs Buda Lászlóval: Ezotéria vs racionalitás. A “spiriség” pszichológiája
máj. 23. 19:00 - IMPRÓ (Momentán Társulat) - BudapestMithridatész halott?
máj. 23. 19:00 - Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) - BudapestAz élet császára - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István
máj. 23. 19:00 - Selyemgyár Kulturális Negyed - MohácsNAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje
máj. 23. 19:00 - Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Tájház - NagykátaAz élet császára - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István
máj. 24. 18:00 - Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központ - BonyhádAkasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
máj. 24. 18:00 - Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ - KisvárdaThália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok
máj. 24. 18:00 - Balassi Bálint Művelődési Ház - Jánossomorja (Mosonszentjános)Kapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje
máj. 24. 18:00 - Dumaszínház - BudapestK.A.M.U.- Központi Akkreditált Mágia-Unio nonprofit Nyrt. - Németh Gábor bűvészműsora
máj. 24. 18:30 - Art Színtér - BudapestA három sárkány, avagy a három nagynéni
máj. 24. 19:00 - Békéscsabai Jókai Színház - BékéscsabaMegyek utánad
máj. 24. 20:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestKapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje
máj. 24. 21:30 - Dumaszínház - Budapest"Jó a rosszat elfeledni..." - Gregor Bernadett Karády estje
máj. 25. 15:00 - Újszínház - BudapestAkasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
máj. 25. 15:30 - Dumaszínház - BudapestAz első 60 évem - Badár Sándor önálló estje
máj. 25. 18:00 - Csili Művelődési Központ - BudapestAz eltitkolt igazság - Kőhalmi Zoltán önálló estje
máj. 25. 18:00 - Tompai Művelődési Ház - TompaAz élet császára - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István
máj. 25. 18:00 - Csongrád Mozi - Csongrád40! avagy Véges élet
máj. 25. 19:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestSenki se mer egyedül élni
máj. 25. 19:00 - Új Alkotóműhely Egyesület, Kettőspont Színház - BudapestA három sárkány, avagy a három nagynéni
máj. 25. 19:00 - Békéscsabai Jókai Színház - BékéscsabaAkasztott ember - Mogács Dániel önálló estje, mikrofonpróba: Feiszt Viktor
máj. 25. 19:30 - Dumaszínház - BudapestBálint Ferenc feleséget keres- A Szomszédnéni humoristájának első önálló estje, mv: Török Á.
máj. 26. 19:00 - Mixát Dumaklub - BudapestParalel Alkotócsoport – MU Színház – Bartók Negyed: Köd előttem
máj. 26. 19:00 - MU Színház - Budapestketrec
A Golden Axe sorozat és a régi online játékok feltámasztása
De beszéltünk arról is, hogy az Embraccer hogyan alakul át, és hogy milyen volt a Fallout sorozat.
Valahol (majdnem) mindig gyereknap van
A Móra Kiadó újdonságaiból válogattunk.
Kultúrpart Ujjé, a Ligetben nagyszerű!
A gyereknapi hétvégén újra vásári bábjátékosok töltik meg a Népligetet, itt kerül sor ugyanis az Ujjé, a Ligetben nagyszerű! elnevezésű ingyenes fesztiválra.
Osztrák Játékkatalógus 1988-ból
Lego, Barbie, Sindy, Parker és MB játékok arzenálja! Neked mi volt meg ezek közül?
RETROKULT Jézus Krisztus westernsztár
A Csikara árnya az egyedibb westernek közé tartozik.
Anyukám Főzte Babos káposzta
Jó étvágyat!
Retro játékmúzeum Szombat reggeli televíziós reklámok #3
Nosztalgiázzunk együtt!
Minden napra egy film Ripley a mélyben
Nem tévéfilmnek szánták, de ma szinte annak látszik.