Személy

Latinovits Zoltán

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1931. szeptember 9. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 1976. június 4. (Magyarország, Balatonszemes)

1949-ben érettségizett, ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, mellette Galamb Sándornál és Lehotay Árpádnál tanult, és amatőr színjátszó körben játszott. 1956-ban szerzett építészmérnöki diplomát. 1956 és 1959 között játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1959-től 1961-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben játszott. 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott. 1966 és 1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig a Vígszínházban játszott. 1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel.


Szerepformálását nagyfokú szuggesztivitás és intellektuális megközelítés jellemezte. Színpadi és filmszerepei mellett emlékezetesek Vörösmarty Mihály, Ady Endre és József Attila verseiből összeállított előadásai. Ezután már nem engedték Pesten játszani, így haláláig már csak vidéken léphetett fel, a Veszprémi Petőfi Színházban. Itt sikerült megvalósítania régi álmát: megrendezhette Németh László Győzelem című drámáját. Tragikus halála (elgázolta egy vonat) az egész magyar közvéleményt megdöbbentette. Könyvei: 1973-ban jelent meg Ködszurkáló címmel önéletrajzi írásait tartalmazó kötete. 1985-ben Emlékszem a röpülés boldogságára című, összegyűjtött írásokból álló könyve jelent meg.


Díjai:
1966 – Jászai Mari-díj
1970 – Balázs Béla-díj
1975 – Érdemes művész
1990 – Kossuth-díj (posztumusz)
1996 – Magyar Örökség díj (posztumusz)
2015 – Ferencváros díszpolgára (posztumusz)

Hozzászólások

gladiolus 2019 aug. 21. - 21:55:39
Na jó, akkor majd ebbe belenézek, látom megvan azon a bizonyos oldalon. Köszi.
gladiolus 2019 aug. 21. - 14:41:31
Így utólag már, ennyi év távlatából nagyon nehéz ezt hitelesen látni, érteni, hogy mi történhetett és miért. Egyébként el tudom képzelni, hogy a dilibogyóknak vannak olyan mellékhatásai, hogy valakinek öngyi gondolatai vannak. Lehet, hogy valami ilyennek az áldozata. De nem logikus, hogy ilyen esetben miért nem Ruttkaira bízták a felügyeletet, aki folyamatosan mellette élt, miért egy ezerfelé elfoglalt testvérre? Logikátlan. A szexuálisan más MGP-ről meg nehéz megállapítani az igazságot. Én annak a kis mozdonyvezetőnek hiszek, akinek a szeme előtt történt, és aki azóta is meg van törve az eset kapcsán. Azt mondta a társa, hogy "Jaj vigyázz, beugrik".
Ezt már nem tudjuk meg.
Tudsz olyan alakításáról, ami tényleg jó volt?
Rojita 2019 aug. 19. - 15:33:51 Előzmény gladiolus
Sztem, "színészkirálynak" a halála utáni napokban kegyeletből kezdték nevezni, mégpedig Ruttkai Éva "tündérkirálynő" címének sugallatára. (Egy tündérkirálynő férje is király kell, h legyen).

Tehetséges, jó színész és jó megjelenésű ffi volt. Volt hangképzési problémája, amiről talán leszoktatták volna, ha szakirányú főiskolát végez, - de lehet, h nem. Ha vki gyerekkorától így beszél, nem biztos, h átszoktatható nyitottabb szájmozgásra. Ez a zártabb szájállása azonban nem rontotta el szerepeit.
A nagyobb baj a korán elhatalmasodott ideg-betegsége volt, megfűszerezve időnként erős alkohol függőségével. Környezetével, kollégáival, rendezőivel, feleségével állandóan konfrontálódott. (Olvastam, h ha R.É-nak premierje volt, akkor a kollégák őrt álltak a folyósón, h L.Z ne menjen be a feleségéhez az előadás előtt). Valamikor elolvastam "A ködszúrkáló" c. könyvét. Úgy maradt bennem, h ez egy erősen üldözési mániában szenvedő ember panaszáradata.
Nem lehetett vele kellemes próbálni, dolgozni, forgatni, együtt élni. Kiszámíthatatlanok voltak a reakciói. De csodálatos volt Őt látni a kész szerepben. Szerencsére, a filmek, a technika megőrizték a gazdag szerepáradatának nagy részét.
(Nem olvastam most végig az összes hsz-t, h vki említette-e korábban), de eszembe jutott egy régi interjú Ruttkai Évával, aki haláláig állította, h biztos benne, h férje nem lett öngyilkos. Latinovits akkor, kapott vmi új gyógyszert, amit nem szokott még meg a szervezete. Időnként szédült, nem volt biztos a mozgása, ilyesmi.
Akárhogy is történt, nem mondom, h király volt, de a közelmúlt színészóriásainak egyike volt.
Akármelyik filmjét ismétlik, biztos, h újra nézem.
gladiolus 2019 aug. 15. - 06:39:33
Köszi, írtam. :)
gladiolus 2019 aug. 15. - 06:39:08
Hát igen, az öntörvényűséget soha, sehol nem tolerálják. És valóban, egy színész akkor színész igazán, ha sokoldalú. Most elkezdtem nézni régebbi filmeket, és feltűnt, hogy Darvas Iván pl. mennyi mindenhez értett. Ugye alapból mentek neki a romantikus hősök, na de emellett mekkora humorzsák volt, és milyen könnyen dőlt belőle a hülyeség, ez korábban fel se tűnt.
Csak a Tizedesben meg a Liliomfiban láttam, és emellett még egy csomó filmben volt jó bohóc.
Nem tudom, Sweet But Psycho mit írhatott, hogy ilyen szigorú a megtorlás. :)
gladiolus 2019 aug. 14. - 14:38:37
Zseniális képet választottál, ő is remek színész. Sajnos a Gyilkossághoz öltözve c. filmjét nem találom sehol, pedig abban is de jó volt . :)
Nem tudom, Páger miért mondta ezt, neki sem kellett szégyenkeznie.
Biztos tudott valamit, csak rajta kívül nagyon sok kiváló magyar színész volt,van, és mivel L.Z. számomra nem válik ki ezen emberek táborából, én nem ragadnám ki ennyire a sorból.
Féltékenykedés? Erről mit tudsz?

Rádayt nagyon kedveltem, kifejezetten erős humora volt.

Turayt megint csak nem tartom jó színésznőnek, egy figurát tudott alakítani, azt a béna, butácska, szerencsétlen kislányt, azon kívül semmit. Picit Bánhidy is egysíkú, az jól megy, mikor szekéren beszél, de ezen kívül kicsit szűk a repertoár.

A jó színész az, aki széles skálán mozog a karakterekben, és ezek nagy részében kiemelkedőt tud nyújtani. Személyes kedvencem egyébként Kis Manyi. Szegénykém tündér volt.
gladiolus 2019 aug. 14. - 06:38:05
És most, hogy így felmerült, sorra jutnak eszembe jobbnál jobb színészek, pl. Darvas Iván, Pécsi Sándor, Sinkovits Imre, Dajka Margit, Tolnay Klári, Páger Antal, Kiss Manyi-szóval ez a színészkirályság véleményem szerint egy nagyon szubjektív dolog.
gladiolus 2019 aug. 14. - 05:35:58
:)
gladiolus 2019 aug. 13. - 19:57:42
Lehet, sőt valószínű, hogy Latinovits azonosulni akart és tudott József Attilával, viszont jelentős különbségek voltak a neveltetésből , életkörülményekből adódóan. Latinovits nemesi családból származott, és valószínűleg kiemelkedő szociális háttérrel rendelkezett, mert még a nevelőapja is orvos volt, meg ugye ott volt a Gundel háttér, tehát nem szenvedett hiányt semmiben. József Attila szegény ezt a jó sorsot, mint köztudott, nagyon nem mondhatta el magáról. És mégis játékokat árult, már gyerekként, hogy eltartsa a családot. Egy közös pont lehet maximum, hogy mindkettőt elhagyta az apja.

Nem tudok elfogultság nélkül okfejteni a témában, ezért végtelenül őszinte leszek, és elmondom amit gondolok, még ha megköveznek is érte. Az egyiket szeretem, a másikat nem. Én József Attilát sokkal többre tartom, azért, mert nagyon mélyről indult, mert embertelenek voltak azok a nélkülözések, amiket el kellett szenvednie, és mégis, a legnagyobb magyar költőnek tartom, aki a szavai, gondolatai nap mint nap itt keringenek ennek az országnak, ennek a népnek a zsigereiben és az idegeiben, verseken, dalokon és az egész életén keresztül valóban tanít mindannyiunkat olyan hitelesen, ahogyan senki sem. És szinte törvényszerű volt az esetében a borderline szindróma kialakulása, és az idegrendszerének összeomlása, hiszen mellette nem volt egy ember, egy társ, aki szerette volna. Nem csodálkozom, hogy úgy érzett, ahogy, és az történt, ami.

"És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától."

És esetében a leírások inkább hajlanak a balesetre, mint az öngyilkosságra. Szóval én szeretem,tisztelem, becsülöm, úgy, ahogy van, a maga nyomorával, zsenialitásával együtt, és nagyon sajnálom.

És akkor itt van Latinovits. Az ő indulatkitöréseit, kritikáit, cinikusságát nem tudom tolerálni, mert neki családja volt, normális anyagi körülményei, tanulási lehetőségei, és egy társa, aki szerette és mellette állt egészen a haláláig, de időnként, ezt is írták , még ezt a nőt is a végletekig megalázta.
Úgyhogy az ő betegségét, meg depresszióját, meg a nagy igaz látását és bántóan tapintatlan őszinteségét indokolatlannak, és az alázat hiányának érzem.
Ha pedig úgy akart meghalni, hogy lemásolta József Attila halálának körülményeit, hát ezt végképp nagyon gyenge húzásnak tartom. Nem, nem tudom sajnálni sajnos, bocsánat. Mert neki voltak esélyei, amikkel nem tudott élni, és amiért nem volt eléggé hálás. József Attilának meg eleve rossz lapok jutottak. És itt siklik ki nekem ez a kettejük közötti párhuzam.
gladiolus 2019 aug. 13. - 14:33:28
Megint nem dicséretet írok, inkább realitást, mert a topik alanya nagyon megosztó személyiség volt.

Ma megint a szemem elé került egy cikk, amiben benne volt az a bizonyos idézet: "Összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt, vezető helyen gyakorolják ", stb. stb.
Nem igazán lehet korrekt információt olvasni, legalábbis a neten nem arról, hogy kik voltak azok a bizonyos emberek, akik nem értenek a szakmájukhoz. Még régebben hallottam, hogy esetleg Major Tamás, Gobbi Hilda, és most egy helyen olvastam, hogy talán Várkonyi Zoltán-ha ők, akkor valóban olyan emberek voltak e ők, akik nem értettek a szakmájukhoz? Lehet ilyen kemény állítások után azt várni, hogy aki ezeket kimondja, annak a pályája egyenes maradjon, vagy felfelé íveljen? Nem túl kemény szavak ezek, akárki is mondja?
A másik kérdés, amire szintén nem tudom a választ, és nem akarom érdemeit csorbítani, de ki döntötte el, hogy ő a színészkirály? Lehetnének mások is, számomra pl. Sinkovits Imre is hamarabb jön szóba ilyen téren, neki sem volt olyan származása, mégsem állította félre senki. Az Isten hozta őrnagy úrban éppen volt alkalmam éles helyzetben látni mindkettőt, és nem mondhatom, hogy Latinovits volt jobb.
Mitől volt ő színészkirály? Érdekelne. Mert szerintem ez tök szubjektív.
A verseknek, amiket elmondott, valóban volt érezhető hatása, volt mélysége, és tényleg benne volt az egész ember, igen, ez kétségtelen, de nem volt sokkal jobb, mint mások. A legtöbb esetben József Attila versekről van szó, és itt már eleve a versek azért sokkal jobbak, mert József Attila írta őket, aki viszont valóban, és érthető módon, tényleg szívbemarkoló. Őt tudom szeretni, tisztelni, mert még ha nem is mindig értem minden szavát, érzem, hogy szép, és érzem az alázatos,szenvedő, esendő embert, aki tényleg élte amit írt, és a szavakat úgy tudta egymás mellé tenni, ahogy senki sem.

De Latinovitsot nem érzem. Nem látom olyan jónak, amilyennek sokan feltüntetik. Alapvetően zavar a hibás artikulációja, hogy színész létére sosem tudta kinyitni a száját, gyakorlatilag beszédhibás volt.
A betegsége, a depresszió-oké, ezt elfogadom, és éppen ezért azt gondolom, hogy őt nem azok az emberek tették tönkre, akik félreállították, hanem saját maga, önnön betegségéből kifolyólag. Olvasható, hogy mindig mindenét odatette a színészetbe, minden egyes darabba, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be azoknak, akik nem ezt csinálták, és akik más véleményen voltak, vagy netán középszerű tehetséggel voltak megáldva.
Jó ez? Kell ez? Kell ilyennek lenni? Muszáj mindig tökéletesnek lenni?
Nem lett volna jobb ezzel a tehetséggel egy szeretetreméltó, alázatos embernek lenni? Néha mosolyogni, és nem olyan szemekkel nézni ki a fejéből, hogy az emberbe beleszorul a hang félelmében? Az a nézés mindig olyan volt, mintha tudná, ismerné az összes hibáját, ballépését, bűnét annak az embernek, akire ránéz. Igen, ilyen volt Latinovits tekintete mindig, és mindenhol . Félelemkeltő, lekicsinylő, távolságtartó és barátságtalan. Így dióhéjban ennyi.

Ja, és a cikk, ami az írásomat motiválta:

https://www.she.hu/kultur-mi/20190604-latinovits-zoltan-a-szinesz-akiert-hiaba-rajongtak-a-nok-lippai-flora.html
gladiolus 2018 jún. 11. - 19:37:14
Ez is elég hangulatos:

A Városligeti-tó mellett, a Szépművészeti Múzeum árnyékában, az állatkert ka­puit őrző kőelefántok közvetlen szomszédságában áll az egyik leghíresebb magyar gasztronómus család pesti étterme, a Gundel. Itt született, saját bevallása szerint „épp Krúdy Gyula bácsi asztala felett” Latinovits Zoltán. A neves családhoz anyja, Gundel Katalin révén rokonult. Latinovits gyermekévei az állatkert, a vidámpark, a csónakázótó és a korcsolyapálya, a hatalmas liget fáinak bűvöletében telt.
– Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikrái­nak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket ­– vallotta később szokott, sejtelmes stílusában a színész. Tökéletes gyerekkor lett volna, ha pár év múlva nem következik be a tragédia, amelyet Latinovits egy életen át cipelt: apja árulása. Latinovits Oszkár földbirtokos elhagyta a családját, ezt pedig az érzékeny lelkű Zoltán sosem tudta neki megbocsátani. Anyja később újra férjhez ment, Frenreisz István orvoshoz, így Zoltán két kisöcsit is kapott, Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész személyében. A kiskamasz Latinovits szerette féltestvéreit, de a nagy korkülönbség és a gyermekkori trau­ma miatt mindig volt közöttük egyfajta távolságtartás.
vino-et-veritas 2018 jún. 11. - 09:45:44
OFF
Vélhetően járt valamiféle kezelésekre.
Abban az időben nagyanyám néha összefutott vele a központi honvédkórház (Róbert Károly krt.) közelében lévő (egyébként gyönyörű, tiszta fa, talán műemléki berendezésű - mára vajon hova lehetett?) gyógyszertárban. Azt mesélte, láthatóan nem volt túl jó állapotban fizikailag sem...
gladiolus 2018 jún. 10. - 20:56:51
Úgy tudom, hogy mániás depresszióban szenvedett, és valahol rémlik, hogy olvastam, hogy a tragikus esemény előtt pár nappal kapott valami ezzel kapcsolatos, nagyon lehangoló diagnózist. Abban a rendszerben, azokban az években még ott sem tartott a pszichiátria, ahol most, nem mintha most a helyzet magaslatán lenne. Tudomásom szerint ez nem gyógyítható, csak szinten tartható, illetve gyógyszerekkel tünetmentessé tehető betegség, az egyik legsúlyosabb pszichiátriai kórkép a szuicid hajlam miatt Gondolom annak idején még kevésbé voltak elfogadottak az ilyen jellegű betegségek, és az emberek szégyellték ezt, nem nagyon lehetett ilyesmiről beszélni. Talán ez vezethetett a történtekhez. Egyszer olvastam a bipoláris depresszióról, és sajnos itt gyakran megesik az öngyilkosság a hullámvölgyek idején.
Talán szegény József Attilával próbált azonosulni, nem tudom....Mert a versek tolmácsolásánál úgy éreztem, hogy Latinovits minden szót ért és érez, és szinte megél, annyira közel voltak egymáshoz.
Néha, amikor leengedik a sorompót, és az ember a kocsiban ülve türelmetlenül arra vár, hogy menjen el a vonat végre, időnként elgondolkozom, és ők ketten jutnak eszembe. Sohasem fogom megérteni, hogyan dönthet úgy valaki, hogy egy ilyen brutális jármű elé vesse magát, mert itt nincsenek esélyek, ez a jármű nem tud rövid időn belül megállni, akkora tömeg mozdul meg. Mindenesetre nagy bátorság kellhet hozzá, vagy iszonyúan nagy kétségbeesés.
vino-et-veritas 2018 jún. 07. - 15:52:32 Előzmény gladiolus
Ez így eléggé kerek történet, sajnos.
Nem emlékeztem erre a nyilatkozatra...
gladiolus 2018 jún. 05. - 20:35:20
Most Latinovits halálának körülményeiről:

"A lap négy évvel ezelőtt megszólaltatta a mozdonyvezetőt, Elsik Lászlót, aki akkor az öngyilkosságra vonatkozó kérdésre azt mondta, „egyértelmű. Tíz méteren belül ugrott. Soha nem értem, miért próbálják tagadni. Ettől mint színész, nem lett kevesebb, és a darabjai, filmjei örökérvényű alkotások maradnak.” Az akkori interjúban ez is szerepelt: „a Nagykanizsáról Budapestre tartó vonalon haladtunk. Ketten voltunk a mozdonyfülkében az egyik kolléganőmmel. Este fél nyolc után értünk Balatonszemesre.

A pálya mellett a bal oldalon egy férfi sétált,

majd megállt a kitaposott zugátjárónál. Azt hittem, arra vár, hogy a vonat elhaladjon.

Szokatlanul viselkedett?

Nem, csak ácsorgott, és semmi jel nem mutatott arra, hogy öngyilkosságra készül. Közeledtünk az állomáshoz, lelassítottam 50 kilométeres sebességre. Hirtelen a kollégám felsikoltott, hogy »jaj, beugrik«. Egy koppanást hallottam. Fékeztem, leugrottam a vonatról és hátraszaladtam.”
vino-et-veritas 2016 jan. 02. - 11:43:26 Előzmény gladiolus
Ez a vallomás ismert, de vontra ugrás sem teljesen elvetendõ teória.
Sok-sok évvel ezelõtt egyik nagybátyám is így halt meg...
gladiolus 2016 jan. 01. - 12:25:24
Igen, ez igaz, valószínûleg aki öngyilkosságra készül, az már nem fontolgat józanul, ez tiszta sor. :-(
szonya1 2016 jan. 01. - 12:21:59
Ez egy nagyon figyelemre méltó, empatikus gondolat! Talán az a baj, hogy aki bezárkózik a saját gondolatvilágába, és csak egy célt lát maga elõtt, az már képtelen ilyen elõrelátóan, másokra tekintettel gondolkodni.
gladiolus 2016 jan. 01. - 11:56:04
Igen, ez valóban érdekes és hiteles.

Mondjuk Latinovits esetében elhiszem, amit a mozdonyvezetõ állít. És megfogalmazódott bennem még egy furcsa, de igazságérzetre alapozott gondolat. Megsajnáltam ugyanis a mozdonyvezetõt, hogy évekig kísértette ennek a szörnyû balesetnek az árnya, hogy vádolta magát egy ember haláláért, és nem tudta feldolgozni.
Ugyanis ebben az esetben az merült fel bennem, hogy a saját életérõl mindenki maga dönt, de ha úgy dönt, hogy eldobja, akkor tegye egyedül. És ne rángasson bele más embert is, aki ártatlanul megszenvedi mindezt, mert ehhez viszont senkinek nincs joga.
gladiolus 2016 jan. 01. - 11:46:34
OFF

Köszönöm a forrást. Valószínûleg senki nem töltött el ennyi idõt az igazság keresésével, és nem jutott ennyire közel a bizonyítékokhoz, mint Garamvölgyi, tehát neki fogok hinni. Már a könyv bevezetõje is hitelesnek és alázatosan reálisnak tûnik:

Dr. Garamvölgyi László: Hogyan halt meg József Attila

"Dr. Garamvölgyi László ötéves kutatómunkájának eredménye ez a kötet, mely bizonyíthatóan állítja, hogy József Attila nem öngyilkosság, hanem baleset áldozata lett. "Halálát nem lehet elegáns nagyvonalúsággal vagy lexikoni tömörséggel elintézni. Szomorúan tapasztaltam, hogy még az autentikus forrásnak vélt dolgozatok is kozmetikáznak, a felületesebbje pedig fenntartások nélkül fogadja el az öngyilkosságot. Holott már a halálakor - igaz, az egyszerû falubeli emberek - megfogalmazták a nikodémuszi szkepszist: lehet, hogy tényleg baleset volt?! (...) Eretnekségnek tûnhet, hogy zsaru létemre kotnyeleskedem, de semmilyen merényletre nem készülök az irodalomtörténet ellen, pusztán kriminalistaként iparkodom rekonstruálni a történteket, ami ilyen idõ távlatában kevés sikerrel kecsegtet. Ám, ez most már nem is lényeges, mert - József Attila után szabadon - kutattam, de mit érdekel a kutatás maga! Gyermeki áhítattal vettem kezembe személyes tárgyait, lapozgattam noteszét, fecnikre írt gyöngyszemeit, elhalványult fotóit... Ez maga a beteljesülés: a kezdet és a vég." (Dr. Garamvölgyi László)"

Egyébként bárhogyan is halt meg József Attila, akkor is ugyanúgy fogom szeretni a költészetét és tisztelni a benne lakozó törékeny embert.
Összes hozzászólás