Személy

Colin Farrell

színész, szereplő
Született: 1976. május 31. (43 éves) (Írország, Dublin)

Colin Farrell ír színész. A Dublini Gaiety Színiiskola elvégzése után BBC-sorozatokban jeleskedett, majd fontos szerepet játszott Tim Roth első rendezésében, a Hadszíntérben. Az amerikai közönség figyelmét Joel Schumacher Tigrisek földjén című filmjében vonta magára. Néhány szerep után az igazi kiugrást a Különvélemény című film jelentette számára. 2004-ben Oliver Stone Nagy Sándor, a hódítójának címszerepét játszotta, majd feltűnt többek között a Miami Vice, az Erőszakik és a Förtelmes főnökök című alkotásokban. A 2010-es években mások mellett a Téli mese és a Legendás állatok és megfigyelésükben volt látható, 2019-ben a Dumbo című élőszereplős produkcióban játszik. Két gyermek édesapja.

  • 2020
    The Gentlemen színész színész (amerikai krimi, akciófilm, 2020)
  • 2019
    Dumbó 5.2 színész színész (amerikai családi animációs film, fantasy, 130 perc, 2019)
  • 2018
    Nyughatatlan özvegyek 6.7 színész színész (angol-amerikai krimi, dráma, thriller, 128 perc, 2018)
    • HBO:
      • csütörtök (okt. 17.) 23:10,
      • vasárnap (okt. 27.) 00:40
  • 2017
    Egy szent szarvas meggyilkolása 5.5 színész színész (angol-ír thriller, 121 perc, 2017)
  • 2017
    Csábítás 5.7 színész színész (amerikai dráma, 93 perc, 2017)
  • 2017
    Roman J Israel, Esq. 6.9 színész színész (amerikai krimi-dráma, 129 perc, 2017)
  • 2016
    Legendás állatok és megfigyelésük 7.4 színész színész (angol-amerikai fantasy, 140 perc, 2016)
  • 2016
    It's Not Yet Dark szereplő szereplő (ír dokumentumfilm, 81 perc, 2016)
  • 2015
    Gyilkos ösztön 7.6 színész színész (amerikai thriller, 101 perc, 2015)
    • Cool:
      • hétfő (okt. 21.) 00:00,
      • kedd (okt. 22.) 01:00
  • 2015
    A homár 6.3 színész színész (görög-angol-ír-holland-francia romantikus vígjáték , 118 perc, 2015)
  • 2014
    True Detective 9.0 színész színész (amerikai krimisorozat, 60 perc, 2014)
  • 2014
    Téli mese 7.6 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 118 perc, 2014)
  • 2014
    Julie kisasszony 5.9 színész színész (norvég-angol filmdráma, 129 perc, 2014)
  • 2014
    Banks úr megmentése 8.2 színész színész (amerikai-angol-ausztrál filmdráma, 125 perc, 2014)
  • 2013
    Bosszútól fűtve 7.1 színész színész (amerikai akciófilm, 118 perc, 2013)
  • 2013
    A zöld urai 7.8 színész színész (amerikai animációs film, 102 perc, 2013)
  • 2012
    Az emlékmás 6.5 színész színész (amerikai-kanadai sci-fi, 121 perc, 2012)
  • 2012
    A hét pszichopata és a Si-cu 6.9 színész színész (amerikai-angol vígjáték, 109 perc, 2012)
  • 2011
    Frászkarika 7.1 színész színész (amerikai horror-vígjáték, 120 perc, 2011)
    • AMC:
      • péntek (okt. 18.) 21:00,
      • szombat (okt. 19.) 14:55,
      • csütörtök (okt. 24.) 19:00
  • 2011
    Förtelmes főnökök 7.9 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2011)
  • 2010
    Út a szabadságba (A szabadság útjai) 8.2 színész színész (amerikai-emirátusokbeli-lengyel filmdráma, 128 perc, 2010)
  • 2010
    London Boulevard 6.6 színész színész (amerikai-angol krimi, 103 perc, 2010)
  • 2009
    Őrült szív 8.3 színész színész (amerikai filmdráma, 111 perc, 2009)
  • 2009
    Ondine 7.7 színész színész (ír-amerikai filmdráma, 99 perc, 2009)
  • 2009
    Doktor Parnassus és a képzelet birodalma 7.3 színész színész (francia-kanadai kalandfilm, 117 perc, 2009)
  • 2009
    Az igazság nyomában 7.1 színész színész (ír-spanyol-belga-francia filmdráma, 99 perc, 2009)
  • 2008
    Erőszakik 8.4 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 107 perc, 2008)
  • 2008
    A zsaruk becsülete 7.8 színész színész (amerikai-német krimi, 133 perc, 2008)
  • 2007
    Kasszandra álma 7.6 színész színész (amerikai-angol krimi, 104 perc, 2007)
  • 2006
    Miami Vice 6.7 színész színész (amerikai akciófilm, 132 perc, 2006)
  • 2006
    Kárhozott szeretők 7.3 színész színész (amerikai romantikus dráma, 117 perc, 2006)
  • 2006
    Colin Farrell 10 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 2006)
  • 2005
    Az új világ 7.1 színész színész (amerikai-angol kalandfilm, 150 perc, 2005)
  • 2004
    Otthon a világ végén 7.9 színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 2004)
  • 2004
    Nagy Sándor, a hódító 6.8 színész színész (francia-amerikai-angol-német-holland történelmi dráma, 168 perc, 2004)
  • 2003
    S.W.A.T. - Különleges kommandó 8.1 színész színész (amerikai akciófilm, 117 perc, 2003)
    • VIASAT3:
      • kedd (okt. 22.) 21:00,
      • szerda (okt. 23.) 23:20,
      • péntek (okt. 25.) 23:25
  • 2003
    Lapzárta - Veronica Guerin története 7.9 színész színész (amerikai-ír-angol filmdráma, 98 perc, 2003)
  • 2003
    Kényszerszünet 6.4 színész színész (ír-angol krimi, 102 perc, 2003)
  • 2003
    Daredevil, a fenegyerek 6.5 színész színész (amerikai kalandfilm, 103 perc, 2003)
  • 2003
    Beavatás 8.2 színész színész (amerikai akcióthriller, 115 perc, 2003)
  • 2002
    Különvélemény 8.6 színész színész (amerikai akcióthriller, 145 perc, 2002)
  • 2002
    Hart háborúja 8.1 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 125 perc, 2002)
  • 2002
    A fülke 8.2 színész színész (amerikai akciófilm, 81 perc, 2002)
  • 2001
    Törvényen kívül 8.0 színész színész (amerikai western, 94 perc, 2001)
  • 2000
    Tigrisek földjén 7.1 színész színész (amerikai-német háborús filmdráma, 100 perc, 2000)
  • 1999
    Hadszíntér 8.1 színész színész (olasz-angol filmdráma, 98 perc, 1999)
  • 1996
    The Disappearance of Finbar 1.0 színész színész (ír-svéd-angol filmdráma, 105 perc, 1996)
  • Golden Globe-díj (2009) - Legjobb színész - zenés film és vígjáték kategória: Erőszakik
  • Európai Filmdíj (2015) - Legjobb férfi alakítás jelölés: A homár

Hozzászólások

10/10
tollas 2017 jan. 24. - 11:45:22 10/10
Véletlenül belenéztem az egyik filmjébe (Ondine), azt hittem elõször, hogy Brad Pitt.
me1114 2013 jan. 07. - 00:43:56
szerelmem <3
offtopic
zz76zz 2012 jún. 21. - 08:36:06 Előzmény CrucioIsAwesome
hát, hogy hiteles tudjon lenni a "Macsó Sztárok Lélekvándorlása" címû filmben :D
CrucioIsAwesome 2012 febr. 17. - 14:55:04
SPOILER!!!! - szinte az összes filmhez!
miért van az, hogy a legtöbb filmjében meghal? :D
bitten 2011 dec. 16. - 00:20:27
marha jók a filmjei
3/10
crapgame 2011 nov. 29. - 19:09:49 3/10 Előzmény Mese92
Nekem eszembe sem jutott, hogy õ is játszott abban a filmben. Gondolom azért mert nem tett rám túl nagy benyomást a színészi játéka. Csak a Kasszandra Álma miatt adtam neki egy 3-ast, ott a Vágási Ferinél egy fokkal jobban teljesített de egyébként megnézel egy b kategóriás filmet és találsz egy hasonló képességekkel rendelkezõ színészt.
g.patrik 2011 júl. 02. - 21:20:07
Héé Bozz :DD:D A tigrisek földjénbe láttam elõször és azóta , hogyha látom más filmben akkor nem tudom úgy komolyan venni , mindig az jut eszembe , hogy abba mit alakít , egyébként jó színész :D:D
mulao 2010 máj. 15. - 18:17:09
A Crayz Heart-ban szerintem szexi volt, és nagyon jól játszott, arról nem is beszélve, hogy milyen jó hangja van az énekléshez.:)
BouillonGottfried 2010 máj. 15. - 18:07:07 Előzmény mulao
Szerintem se rosz színész, és plusz pont hogy ír.
10/10
rockqueen 2010 ápr. 23. - 22:58:43 10/10 Előzmény Mese92
Én az elején úgy voltam vele, hogy a filmjeibõl csak jeleneteket láttam, de végig nem néztem meg, mert annyira nem érdekelt. Egyedül a Fenegyerekben láttam akkor még végig, viszont abban annyira nekem nem tetszett. Aztán olvasgattam róla a neten, láttam róla képeket, és külsõre megtetszett Colin. Aztán láttam tõle az Otthon a világ végén c. filmet és teljesen elvarázsolt nemcsak az, hogy mennyire jól néz ki, hanem az is, hogy milyen jól játszik. Kb. fél hónapja láttam ezt a filmet, és azóta már az egyik kedvenc színészem lett. Nagyon szeretnék tõle minnél több filmet látni, mert nagyon tehetséges és helyes színész.
Mese92 2010 ápr. 20. - 16:07:48
Amíg nem láttam a Dr. Parnassus és a képzelet birodalmát csak egy szépfiúnak gondoltam, mert a lányok mindig azt hajtogatják milyen helyes. De mióta megnéztem muszáj elismernem hogy állati jó színész. Nem csak Heath Ledgert (ugyanúgy gesztikulált, meg a hangja is hasonló volt) és a karaktert adta vissza tökéletesen, hanem az arcának minden rezdülése kifejezõ volt. A következõ film amit megfogok nézni a Fenegyerek lesz, aztán a Fülke.
mulao 2009 nov. 23. - 05:37:06
Tényleg helyes pasi, és szerintem is nagyon tehetséges színész.Megérdemelte a Golden Globe-ot az Erõszakikért.
10/10
Gabriella54 2009 nov. 22. - 21:42:25 10/10
A másikon aranyosabb :)
10/10
marteeka 2009 nov. 22. - 20:48:20 10/10
Másik kedvenc képem :)
10/10
Gabriella54 2009 nov. 22. - 20:21:27 10/10 Előzmény marteeka
Édes ezen a képen :D
Remek a film, Colin pedig...kész vagyok :)))
9/10
maya87 2009 nov. 22. - 18:58:08 9/10
Jó színész és ráadásul jóképû is. :)
10/10
marteeka 2009 nov. 22. - 12:45:46 10/10 Előzmény Gabriella54
Nos, Martin McDonagh zseniális köpönyegforgató az biztos, de számomra is a vígjáték lett volna az egyik utolsó mûfaj, amit a filmre húztam volna, annak ellenére, hogy voltak benne poénok.
Örülök, hogy Colin "elbûvölt", nekem is szép kis gyûjteményem van a filmjeibõl :)
10/10
Gabriella54 2009 nov. 19. - 19:00:41 10/10 Előzmény marteeka
Szerintem az is se teljesen százas, aki errõl azt írta, hogy vígjáték! Én legalábbis csak kapkodtam a fejemet, olyan mûfaji váltások voltak benne! És Colin egyszerûen remek volt! Idáig nem nagyon kedveltem, de ebben annyira megfogott, hogy újra megnézem a filmjeit :D
10/10
marteeka 2009 aug. 26. - 15:29:03 10/10
Újra fogom nézni feltétlenül, már csak Bruges miatt is :))))
10/10
marteeka 2009 aug. 26. - 15:28:22 10/10
Nézd meg feltétlenül, szerintem óriási film, mondjuk én amúgy is dráma és Woody Allen rajongó vagyok, szóval számomra telitalálat. A két fõszereplõ már csak hab a tortán. :)
Félelmetes ábrázolása a család kontra pénz kontra erkölcs háromszögnek.
Colin kiválóan alakít (sztem ezért is kaphatott volna jelölést simán :D), és *bajuszmentes*,*szõkehajmentes*, szóval kitûnõen fest :)
Összes hozzászólás
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás