Személy

Christopher Nolan

rendező, forgatókönyvíró, producer
Született: 1970. július 30. (47 éves) (Anglia, London)

Értékelés:

343 szavazatból
Szerinted?

Christopher Johnathan James Nolan hét éves korában kezdett el filmezni apja szuper 8-as kamerájával. A londoni University College-ban angol irodalmat tanult és itt 16 mm-es filmeket készített.
1989-ben tűnt fel a "Tarantella" című szürreális rövidfilmmel, hét évvel később "Larceny" című rövidfilmjével vett részt a Cannes-i Filmfesztiválon.
Első nagyjátékfilmje, a "Following", amelyet ő írt, rendezett és vágott, több nemzetközi filmfesztiválon is részt vett és díjakat kapott. Ez a sikersorozat hívta fel a figyelmet rá és segített megteremteni a Memento anyagi hátterét. A Memento, amelyet Nolan írt és rendezett, mind a kritikusok, mind a nézők körében nagy sikert aratott, számos díjat és jelölést is szerzett: például a Sundance Filmfesztivál forgatókönyvírói díját, a forgatókönyvért Golden Globe- és Oscar-jelölést. A film nagy sikert aratott több nemzetközi fesztiválon (Toronto, Rotterdam, Slamdance, Hong Kong) és bekerült az Egyesült Államok (Zeitgeist), az Egyesült Királyság (Alliance) és Franciaország (CCI) moziforgalmazásába.
  • 2018
    THE 90th Annual Academy Awards
    színész színész (amerikai művészeti műsor, 2018)
  • 2017
    Dunkirk
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol-francia történelmi dráma, 106 perc, 2017)
  • 2017
    Dunkirk
    forgatókönyvíró (amerikai-angol-francia történelmi dráma, 106 perc, 2017)
  • 2017
    Dunkirk
    rendező (amerikai-angol-francia történelmi dráma, 106 perc, 2017)
  • 2014
    Csillagok között
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol sci-fi kalandfilm, 169 perc, 2014)
  • 2014
    Csillagok között
    forgatókönyvíró (amerikai-angol sci-fi kalandfilm, 169 perc, 2014)
  • 2014
    Csillagok között
    rendező (amerikai-angol sci-fi kalandfilm, 169 perc, 2014)
  • 2013
    Az acélember
    producer producer, forgatókönyvíró (amerikai-kanadai fantasztikus akciófilm, 143 perc, 2013)
  • 2013
    Az acélember
    forgatókönyvíró (amerikai-kanadai fantasztikus akciófilm, 143 perc, 2013)
  • 2012
    A sötét lovag - Felemelkedés
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol akciófilm, 165 perc, 2012)
  • 2012
    A sötét lovag - Felemelkedés
    forgatókönyvíró (amerikai-angol akciófilm, 165 perc, 2012)
  • 2012
    A sötét lovag - Felemelkedés
    rendező (amerikai-angol akciófilm, 165 perc, 2012)
  • 2012
    Side by Side
    színész színész (amerikai dokumentumfilm, 99 perc, 2012)
  • 2010
    Eredet
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol akcióthriller, 142 perc, 2010)
    • TV2:
      • vasárnap (júl. 22.) 23:15
  • 2010
    Eredet
    forgatókönyvíró (amerikai-angol akcióthriller, 142 perc, 2010)
    • TV2:
      • vasárnap (júl. 22.) 23:15
  • 2010
    Eredet
    rendező (amerikai-angol akcióthriller, 142 perc, 2010)
    • TV2:
      • vasárnap (júl. 22.) 23:15
  • 2008
    A sötét lovag
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai akcióthriller, 152 perc, 2008)
  • 2008
    A sötét lovag
    forgatókönyvíró (amerikai akcióthriller, 152 perc, 2008)
  • 2008
    A sötét lovag
    rendező (amerikai akcióthriller, 152 perc, 2008)
  • 2006
    A tökéletes trükk
    producer producer, forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol thriller, 130 perc, 2006)
    • AMC:
      • kedd (júl. 17.) 19:40,
      • csütörtök (júl. 19.) 16:50,
      • vasárnap (júl. 22.) 16:30
  • 2006
    A tökéletes trükk
    forgatókönyvíró (amerikai-angol thriller, 130 perc, 2006)
    • AMC:
      • kedd (júl. 17.) 19:40,
      • csütörtök (júl. 19.) 16:50,
      • vasárnap (júl. 22.) 16:30
  • 2006
    A tökéletes trükk
    rendező (amerikai-angol thriller, 130 perc, 2006)
    • AMC:
      • kedd (júl. 17.) 19:40,
      • csütörtök (júl. 19.) 16:50,
      • vasárnap (júl. 22.) 16:30
  • 2005
    Batman: Kezdődik
    forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai-angol akciófilm, 140 perc, 2005)
  • 2005
    Batman: Kezdődik
    rendező (amerikai-angol akciófilm, 140 perc, 2005)
  • 2002
    Álmatlanság
    rendező rendező (amerikai-kanadai akcióthriller, 118 perc, 2002)
  • 2000
    Memento
    forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai thriller, 113 perc, 2000)
  • 2000
    Memento
    rendező (amerikai thriller, 113 perc, 2000)
  • 1998
    A Csapda
    producer producer, operatőr, forgatókönyvíró, rendező, vágó (angol krimi, 69 perc, 1998)
  • 1998
    A Csapda
    operatőr (angol krimi, 69 perc, 1998)
  • 1998
    A Csapda
    forgatókönyvíró (angol krimi, 69 perc, 1998)
  • 1998
    A Csapda
    rendező (angol krimi, 69 perc, 1998)
  • 1998
    A Csapda
    vágó (angol krimi, 69 perc, 1998)
  • BAFTA-díj (2011) - Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Eredet
  • BAFTA-díj (2011) - Legjobb rendező jelölés: Eredet
  • Golden Globe-díj (2011) - Legjobb rendező jelölés: Eredet
  • Golden Globe-díj (2011) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Eredet
  • Golden Globe-díj (2002) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Memento
  • Oscar-díj (2011) - Legjobb film jelölés: Eredet
  • Oscar-díj (2011) - Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Eredet
  • Oscar-díj (2002) - Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Memento

Vélemény:

április 18. 22:00:56
április 18. 22:00:56

Végül nem (teljesen) lett...:D

szavazat: 10/10 2017 aug. 29. - 13:08:17
2017 aug. 29. - 13:08:17

Elõször az Eredetet láttam Nolantól , rögtön felfigyeltem rá. Másodikként a Sötét lovaggal kápráztatott el. Aztán megnéztem a Mementót is, és a Batman-trilógia többi részét is. Nemrég pedig a Tökéletes trükköt. Mind nagyon jók voltak, csak ajánlani tudom a munkáit! :-)

2016 jan. 13. - 14:15:35
2016 jan. 13. - 14:15:35

Kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy a következõ filmje háborús lesz. Egyrészt nem szeretem a témát, másrészt annyira megszoktam Nolan-tõl a csavaros filmeket. Márpedig nem hinném, hogy a Dunkirk egy ilyen csavaros film lenne, nekem nagyon úgy tûnik, hogy annyi év háttérbe szorulás után végképp rámegy az Oscar-ra. Biztosan meg fogom nézni a filmet, de félek, hogy nagyon öncélú lesz, kicsit átcsap náciellenes propagandába, hogy a nézõ mindenképp az egekbe magasztalja a jó és nemes oldalt, a filmet meg tanulságos, megindító, valóságos remekmûként nyugtázza magában, ami a létezõ összes díjat megérdemli. Ilyenkor jön, hogy ne legyen igazam, és remélem nem is lesz.

szavazat: 10/10 2015 máj. 11. - 18:34:05
2015 máj. 11. - 18:34:05

Nem így gondolom. Ha van saját véleményed valamirõl, az remek dolog. Meg van a jogod ahhoz, hogy ne szeresd a filmjeit. Mondjuk te imádod a Keresztapát, de én nem értem, hogy miért vannak annyira elájulva tõle. Persze ettõl még jó film szerintem is. Az embereknek más a véleményük valamirõl teljesen természetes.

szavazat: 1/10 2015 máj. 10. - 18:24:43
2015 máj. 10. - 18:24:43

amit láttam tõle,arról meglehet a véleményem..
vagy te másképp gondolod?

szavazat: 10/10 2015 máj. 10. - 17:11:01
2015 máj. 10. - 17:11:01

Ha ennyire nem kedveled õt, minek nézed a filmjeit?

szavazat: 1/10 2014 nov. 17. - 22:01:36
2014 nov. 17. - 22:01:36

jav:

egy könyvben SE említsd

szavazat: 1/10 2014 nov. 17. - 22:00:47
2014 nov. 17. - 22:00:47

engem is meglep mindig egy ujabb hatásvadász fossal
a keresztapát még csak egy könyvben említsd,nem hogy egy lapon...

2014 nov. 17. - 21:20:49
2014 nov. 17. - 21:20:49

Nem tudom mi alapján gondolod ezt ,de az az ember, aki minden egyes filmje után képes meglepni és mutat valami újat, fõleg most az Interstellarban ami számomra az egyik legzseniálisabb film a Keresztapa mellett, az nem egy középosztályú rendezõ, hanem egy sikeres és a mai filmvilág talán legjobb rendezõje. Hangsúlyozom ez csak az én véleményem.

szavazat: 1/10 2014 nov. 10. - 16:17:37
2014 nov. 10. - 16:17:37

az eredetet moziban láttam,nagyon tetszett
aztán azt vettem észre,hogy még egyszer már nem tudtam megnézni,mert untatott :D
adtam is itt rá 10 pontot anno,de már megbántam :P

2014 nov. 09. - 18:55:48
2014 nov. 09. - 18:55:48

No, megnéztem én is, ki ez a Nolan, milyen filmeket rendezett, és most már értelek :))
(mondjuk ez Eredet azért nem volt annyira rossz, a többit nem láttam, mert rühellem a képregény-filmeket)

szavazat: 1/10 2014 nov. 07. - 14:24:56
2014 nov. 07. - 14:24:56

középszerû túlsztárolt rendezõ.
majd pár év múlva más lesz az,õ pedig megy a süllyesztõbe :)

szavazat: 10/10 2014 szept. 04. - 17:58:05
2014 szept. 04. - 17:58:05

Szerintem meg reális annak a szavazásnak a kimenetele.

2014 aug. 03. - 22:42:19
2014 aug. 03. - 22:42:19

Nagyon jó rendezõ, de túl van sztárolva. A Memento, Tökéletes trükk, és az Eredet nagyon jó. A Batman filmek is jók, de nagyon túl vannak hypeolva. Ezek a filmek azért nem olyan zseniálisak, hogy mondjuk Kubricknál vagy Scorsesenél jobb rendezõ legyen egy szavazáson (nem én találtam ki, tényleg láttam ilyen szavazást).

2014 máj. 31. - 13:38:34
2014 máj. 31. - 13:38:34

Jó rendezõ, viszont a Sötét Lovag és a Tökéletes Trükk szerintem messze nem volt olyan jó mint ahogyan azt sokan mondják. Ettõl függetlenül várom az új filmjét.

szavazat: 10/10 2013 dec. 29. - 17:37:56
2013 dec. 29. - 17:37:56

abszluut :) A tökéletes trükk a legtökéletesebb alkotása.Reméljük hamarosan nézhetünk tõle ilyen fajta filmeket.

2013 dec. 29. - 13:36:00
2013 dec. 29. - 13:36:00

A következõ filmje nagyon ígéretesnek néz ki.
Interstellar: Matthew McConaughy, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Michael Caine stb..
A féregélyukakról és az idõutazásról fog szólni.
Reméljük jó lesz.
:D

szavazat: 10/10 2013 aug. 30. - 22:05:39
2013 aug. 30. - 22:05:39

Eddig csak zseniális filmeket rendezett, az egyik legjobb a szakmában!

szavazat: 10/10 2013 jún. 14. - 20:17:07
2013 jún. 14. - 20:17:07

A sötét lovag trilógián kívül ( ami a kedvenc filmtrilógiám, a kedvenc filmem pedig a Felemelkedés) minden filmjében van csavar és progresszív-regresszív játék( eggyütt) Bár azért a trilógiában is próbálkozott, de szerencsére azért visszafogottan. Imádom a stílusát. Egy 10 képbõl álló diavetítés végére is tudna csavart tenni! :D

2013 ápr. 27. - 02:01:48
2013 ápr. 27. - 02:01:48

Elnézést a Nolan rajongóktól, de számomra (kizárólag magánvélemény) 2 jó filmje van:
Tökéletes trükk - remek
Eredet - zseniális

Sajnos a többi egekbe magasztalt alkotása részemre csalódás.
Memento - túlbonyolított és bár értettem a végét / lényegét, a sok csavar a saját farkába harap.
Álmatlanság - végig se bírtam nézni, én bealudtam rajta :) - lehet ezt kellett volna Pacino-nak vetíteni (film a filmben).
Batman trilogy - rendkívül vontatottak és amikor akcióra kerül a sor, már félig csorog az ember nyála, oszt azt se tudja, hogy akkor most ki-kivel van.

Mégegyszer hangsúlyozom, tiszteletem a nagy munkásságának, meg a rengeteg elismerésnek, díjnak, biztos az én készülékemben van a hiba...

Összes hozzászólás
Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22., 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás