Most a TV-ben Teljes tv műsor

legfontosabbak

Ezért zúgnak egymásba állandóan a színészek, ha együtt forgatnak

Tudományos alapokon megmagyarázható, hogy pontosan mi is a szerelem és a színészet közti kapcsolat.

Magazin

5 kultikus sorozat, ami megbetegítette a színészeket

Katee Sackhoff rosszul lett A Mandalóri forgatásán, William Shatnernek maradandó fülzúgása lett a Gornok támadásától, a Walking Dead 7. évadának brutális baseballütős trancsírozásán pedig még a jelenetben szereplő színészek is kiakadtak.

Mozi 7 filmes fordulat, amit egy figyelmes néző simán leleplez

Ezekben a filmekben minden jel egy-egy újabb nyom a végső csavar felé.

Gyász Alyssa Milano, Olivia Munn és Kevin Smith is Shannen Dohertyt gyászolja

Számos hollywoodi híresség emlékezett meg kedves szavakkal az 53 évesen elhunyt színésznőről.

Ezek a legjobb német sorozatok a Netflixen, az egyiknek már nagyon várjuk a folytatását

A Netflix német sorozatait nem csak nyelvtanulás céljából érdemes választani.

SW

Ez a baj a Star Wars-univerzummal – a rajongók szerint

Vannak, akik szerint a mostani filmekben és sorozatokban is olyan erős női karakterek kellenének, mint Leia és Amidala, mások viszont már ennek a gondolatától is dührohamot kapnak.

Gyerekrablók - Ilyen egy igazi anyatigris

Halle Berry filmbéli fiát elrabolják, de ő ezt nem hagyja annyiban.

Nicolas Cage új horrorja „a legjobb sorozatgyilkosos film A bárányok hallgatnak óta”

A Longlegs - A rém olyan félelmetes, hogy az emberek nem mernek aludni tőle. Cage alakítását a saját bevallása szerint az elmegyógyintézetben kezelt anyja inspirálta.

Magazin

Tim Robbins kiakadt a konteósokon, akik szerint Trump maga szervezte meg a merényletet

A Bob Roberts című 1992-es politikai thrillerében ugyanis egy populista konzervatív politikus tényleg megrendezett egy merényletet saját maga ellen, hogy növelje a népszerűségét – egyesek szerint Trump is így tett.

Gyász

Meghalt Shannen Doherty

Meghalt Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák színésznője, 53 éves volt.

Moziban megbukott, streamen azért mindenki megnézi ezt a szokatlan tanár-diák viszonyt

A Csábító leckék nagyot megy a Maxon, pedig a mozibemutató után nem kapott valami jó kritikákat.

ValóVilág12: kínosan kevés szavazattal esett ki a VV12 Casanovája

Iszonyatos fölénnyel ejtette ki VV Ádi VV Dudut a ValóVilágból, Dudu mindössze a nézői szavazatok 19,11%-át tudta begyűjteni, így távoznia kell a „luxusbörtönből”.

Aktuális mozifilmek Összes vetítés

Blog

Csabai Máté

Péter Dávid

kiemelt programok

tévéajánló

Heti mozipremierek Összes premier

  • A mágnesember
    A 20. század elején a vidéki Belgiumban élő Lucien különleges képességgel rendelkezik: mágneses erejével mindent magához vonz, ami fémből készült. Egy nap útra kel, majd véletlenül...
    Időpontok
  • Amikor a gonosz leselkedik
    A film egy távoli faluban játszódik, ahol két testvér egy démon által megszállt férfit talál egy szegény családnál. Az ördögűzőt még a szertartás előtt rejtélyes módon...
    Időpontok
  • Twisters - Végzetes vihar
    Az ember azt hiszi, hogy legyőzte a természetet. Hatalmas, veszélyes tévedés. A tornádó megszelídíthetetlen, kiismerhetetlen, szörnyű erővel csap le, és nem ismer irgalmat.
    Időpontok
  • Vigyél a holdra
    Mindenki a sikeres holdra szállás miatt izgul. A NASA tudja, hogy előbb kell amerikai űrhajósnak feljutnia, mint szovjetnek, mindent el is követ az ügy érdekében, a legjobb vadászpilótáit...
    Időpontok
  • Mobile Suit Gundam Seed Freedom
    20 évvel az utolsó epizód után a Gundam SEED visszatér a mozikba egy vadonatúj történettel és a sorozat várva várt folytatásával. A Gundam SEED egy kultikus anime, egy generáció...
    Időpontok

CIKKEK
További cikkek

Ozzy

Amikor Ozzy Osbourne-nál elgurult a kábszer

Semmi kétség afelől, hogy Ozzy Osbourne puszta létezése alapjaiban cáfolja meg a toxikológia íratlan törvényeit. Következzék négy kevésbé ismert, ám annál epikusabb drogsztori az Én, Ozzy című életrajzi kötet alapján!

Stream Ezeket streameld a hétvégi hőségben

Olasz thriller, német komédia, sci-fi dramedy, Del Toro-klasszikus, és egy óriási virsliparty.

Magazin Stallone elárulta, hogy mi van közte és De Niro közt

A pletyka szerint a két sztár utálja egymást. Sly most tiszta vizet öntött a pohárba.

Stream/Toplista Ez most a 10 legnépszerűbb sorozat

Az IMDb-n leadott szavazatok alapján.

Stream/Disztópia Folytatódik a Netflix legdurvább sci-fi thrillere – ELŐZETES!

Októberben jön az emeletes horrorbörtönben játszódó A platform 2. része.

A Hold bántóan gagyi oldala

A történet akár működhetett is volna, hiszen egy, a kamu holdra szállásról szóló népszerű összeesküvés-elméletet állít a tetejére, csak rendesen kellett volna megcsinálni.

:( Így terrorizálta Shelley Duvallt a Ragyogás forgatásán Kubrick

A művészetért meg kell szenvedni – néha túlságosan is.

Mozi Jön az 5. Men in Black-film!

Még nem hivatalos, de nagyon úgy tűnik, hogy 2025 januárjában indul a forgatás.

Változik az RTL+ ára a Bajnokok Ligája miatt

Az RTL, ahogy arra számítani lehetett, árat emel szeptembertől.

Sci-fi

Tudományosan még annál is hitelesebb a Csillagok között, mint hitted

Íme, néhány érdekesség és kulisszatitok Christopher Nolan kiváló sci-fijéről.

Mozi

A 10 leghitelesebb háborús film

Egy háborús film legyen látványos és izgalmas, ugyanakkor hiteles is, akár a történetről, akár a technikai jellegű részletekről vagy a kivitelezésről van szó!

Magazin

Van-e még esélyük a filmparódiáknak?

Készül az Űrgolyhók 2. és remake-et kap a Csupasz pisztoly – megnéztük, mennyi értelme van ennek.

Zene

A lakossági magyar rock/metál öt legautentikusabb videóklipje

Következzék öt illusztris klip a magyar rock- és metálszíntérről, melyből a kijelzőn át is masszívan árad a piros Symphonia aromája, nikotinfoltot hagyva nemlétező partvisbajszunkon.

Boldog születésnapot!

8 film és sorozat, amiben a Rubik-kocka főszerepet kapott

A bűvös kocka szinte azonnal az egyetemes kultúra részévé vált, és mint ilyen, meglepően gyakran bukkan fel filmekben és sorozatokban. Rubik Ernő születésnapja alkalmával szedtünk össze néhány példát.

Így készült a film, ami nem lett az új Gladiátor

A Mennyei királysággal alaposan rácáfolt az elvárásokra Ridley Scott.

7 színész, akit meggyűlöltek egy szerep miatt

Nem mindig jó érzés a népszerűség.

Utolsó színházjegyek

Jegy
Skorpió
júl. 17. 19:00 - Városmajori Szabadtéri Színpad - Budapest
Jegy
Apácák
júl. 17. 20:30 - Gyulai Várszínház - Gyula
Jegy
Flódni
júl. 18. 20:00 - Városmajori Szabadtéri Színpad - Budapest
Jegy
Traviata
júl. 19. 19:00 - Magyar Állami Operaház - Budapest
Jegy
Traviata
júl. 21. 19:00 - Magyar Állami Operaház - Budapest

ketrec

#155 - Furiosa, Hit Man, New York bandái, Levél egy ismeretlen asszonytól

Megemlékezünk a Filmvilág elhunyt főszerkesztőjéről, Schubert Gusztávról, foglalkozunk a Furiosával és folytatjuk a Scorsese-sorozatunkat.

Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Több generáció nőtt már fel Richard Scarry Tesz-Vesz városról szóló meséin.

E3 2024 helyett

Évek óta nincs E3, de vannak helyette más: PlayStation State of Play, Summer Game Fest, Xbox Games Showcase.

Filmbook Kritika: Hadik

Hát akkó' BAKFITTY!

Filmbook Ezt néztük a Moziban 10. - Peter Jackson's King Kong (2005)

Ez a film az, amit moziban mindenképpen látnod kell.

Dot & Line Portréfilm készül Dargay Attiláról

A magyar Walt Disney – Dargay Attila portréfilmje emléket állít a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi és megannyi legendás animációs film alkotójának.

Érdekességek az indexről